Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Kláris hírek

KLÁRIS SZÜLETÉSNAPI ÜNNEPSÉG '19!

SZÜLETÉSNAPI ÖSSZEFOGLALÓ            DÍJAZOTTJAINK            KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL

Élhető Világ Irodalmi Kör, 2019. április 16.

Születésnapi műsor és a Kláris-díjak átadása

Az ünnepség helye: Fáklya Klub, VI., Csengery u. 68/A., IV. emelet, 410-es terem, 16 óra volt.

A jelenlevők száma meghaladta a 60 főt.

Műsorvezetőnk Tárkányi Imre volt.

A műveket a jelenlévő szerzők olvasták fel.

I. 

Katona Mária bevezető énekszáma és Balázsi Judit szavalat után Györgypál Katalin alapító-főszerkesztő rövid bevezetője következett az elmúlt egy évről. Ezt idézzük itt:

"Idén már 27 éves az újságunk. Nehezen hisszük ezt el. 16 oldallal indultunk 1992-ben, sok éve stabilan 60 oldalon jelenik meg, közben volt még akár 72 oldalú is.

Kéthavonta olvashatjuk az új lapszámokat.

Csaknem a kezdettől tematikus a lap, számos témával foglalkozunk szépirodalom és publicisztika terén egyaránt. Egyik erőssége talán éppen ez: többféle véleményt, értelmezést közlünk egy-egy számban ugyanarról a témáról, fogalomról.

27 év sok idő. Néhányan publikálunk a kezdetektől; és mindig jelentkeznek újabb szerzők is. Így együtt – régiek és újak – tartjuk életben a lapot.

Az utóbbi 1 év 6 számáról: a 18/2-től 19/1-ig témák voltak: szabad lélek, nyári napjaink, az Internet világa, otthon(unk), szív és ész és hétköznapi örömeink. Eléggé változatosnak mondható, úgy vélem.

A rovatok megmaradtak, a színvonal sem csökkent, sőt: érdekes, vagy különös kéziratokat is olvashattunk. Az ilyenek megjelenését azonban sosem tudhatjuk előre, ezért csak bizakodhatunk, hogy továbbra is befutnak majd ilyenek is. De ugyanígy szükségünk van más jellegű kéziratokra is: esztétikai értékűekre gondolok például, vagy általában nyelvünk ápolására, vagy színházra.

Reméljük, sok évre tervezhetjük még nyomtatott formában a lapot, közös munkánkkal. Az eddig végzett munkát szeretnénk a Kláris díjakkal is elismerni, amelyeket 2004 óta adunk át, folyamatosan bővítve körüket. Tavaly adtuk át először például a Kláris Örökség-díjat.

De a díjaktól függetlenül is köszönjük valamennyiünk munkáját, beleértve még az Élhető Világ Irodalmi Kört életben tartók munkáját is.

Továbbra is örömmel várjuk a kéziratokat mind az újságba, mind pedig az idén 25-dik Kláris antológiánkba."


II. A KLÁRIS-díjak átadása:  Földesdy Gabriella, Györgypál Katalin.

Díjazottjaink névsora itt olvasható

 

III. Válogatás az elmúlt egy évben megjelent művekből a szerzők előadásában, abc sorrendben

 

Vidékről érkezett szereplők:

 

Balogh Zoltán (Szentendre): Trianon (18/3, 21. oldal)

Benke Mária (Vecsés): A szív és az ész (18/6, 7. oldal)

Drotleff Zoltán (Székesfehérvár): Télen (19/1, 27. oldal)

Fehér József (Hódmezővásárhely): Ma napfénybe öltözöm (18/3, 11. oldal)

Fekete Zsuzsanna (Kiskunhalas): Anyám emlékére (19/1, 27. oldal)

Kelemen Bata Mária (Vecsés): A szív és az ész (18/6, 7. oldal)

Komjáti Gréta: Anyám kincsei (18/2, 27. oldal)

Kuchta Csilla: Napraforgó

Mukli Ágnes:

Szentpéterszegi Róza: Drága kincsem (19/1, 7. oldal)

[Szénási Sándor István (Vecsés): Munkába menet (18/3, 18. oldal) (felolvasta Benke Mária]

[Varga Lajos (Oroszlány): Húsvét délután (18/, 9. oldal – (később érkezett)]

Varjasi Béla (Vecsés): Téli étkek (19/1, 18. oldal)

Vántsa Zoltán (Debrecen): Valaki sírjára tette (18/5. 18. oldal)

Vértessy Hugy Mihály:

 

Budapestiek:

 

Bíró Gáspár: Éjszakai tájkép Pest-Budán… (18/4, 23. oldal)

Boér Judit: Szelíd extázis (18/2, 5. oldal)

Földesdy Gabriella: részlet

Halász Erzsébet: Ezüstkor (próza, 19/1., 13. oldal)

Halász István: próza

Imre Ferenc: Mozdulatában szépség látása (18/2, 26. oldal)

Kanizsa József: Újra itthon, Zajkon (188/5, 3. oldal)

Kaptay Éva-Mária: Világítótorony (18/2, 23. oldal)

Király Lajos: Örömteli pillanatok (19/1, 22. oldal)

Kreischer Nelly: Ősszel (18/5, 25. oldal)

Lajtainé Dudás Margit: későbbi verse

Lengyel Géza: Augusztus (18/4, 15. oldal)

Mészáros István: A füvek éneke (18/3, 1. oldal)

M. Jankó János: Tavasz világ (köszöntő) (18/2, 25. oldal)

Móritz Mátyás: Budapest flórája és faunája (18/4, 24. oldal)

Németh Nyiba Sándor: későbbi verse

Pánti Anna: Sarabande (18/5, 21. oldal) és ének: Bartók Béla népdalfeldolgozása

Ránki Katalin: Párhuzam (18/5, 5. oldal)

Stancsics Erzsébet: Mozart madara a MÜPÁ-ban (18/4, 42. oldal)

Szántai Sándor: Pár szó a józan észről (18/6, 6. oldal)

Szedő Tibor: Téli táj (19/1. 15. oldal)

Szeles György: Az internet hozadéka (18/4, 25. oldal); Álmaink (uo., 1. oldal)

 

Énekkel közreműködtek: Katona Mária, Pánti Anna, Szöllősi Dávid.

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©