Az ősz a betakarítás és az
emlékezés időszaka. Október végén,
november elején elhunyt családtagjainkra, rokonainkra,
barátainkra és ismerőseinkre emlékezünk.
Megélénkülnek az egész országban a
temetők. Mindenki igyekszik rendbe tenni, széppé
varázsolni nyughelyeiket. Általában ilyenkor
még jó az idő, bár volt már olyan, hogy a
november elejei fagyok rozsdabarna színűvé tették
a fehér krizantémokat.
Mindenszentekkor és a halottak napján
meggyújtjuk a mécseseket és a gyertyákat.
Az esti szürkületben szépen villóznak a
fények. Az egyik kialszik, a másik pedig lángra
lobban. Messzire világítanak. Nagyon szép a
látvány ilyenkor.
Főhajtással emlékezünk elhunyt szeretteinkre,
akik már az égi ösvényeken járnak
és várnak bennünket, mert sajnos az élet
véges. De emlékezni azoknak kell, akik még
bírják az életet.
Gyermekkoromban szüleimmel, testvéreimmel együtt
nagyon szerettem kimenni a balatonszárszói temetőbe.
Akkor még nem érintett meg engem az elmúlás
fagyos szele. Ahogyan idősebb lesz az ember, már egészen
másképpen látja az örök
körforgást.
Élet és halál, két
egymástól elválaszthatatlan lét.
Születünk és meghalunk, ez az élet rendje.
Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy meddig
élvezhetjük a földi létet. Ugyanis akit
hosszú élettel ajándékoz meg a sors, sokkal
többet tud tenni országáért,
családjáért és saját
magáért.
Az őszi villódzó fényekben, a gyertyák
és a mécsesek folyamatos
meggyújtásával most az időközben
elveszített rokonainkra, barátainkra
emlékezünk! Minden gyertya és mécses egy-egy
életet jelképez. Azt, hogy nem feledhetjük,
és nem felejtjük el őket. Emlékük itt él
a szívünkben.
♣ ♣
♣