Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Kutasi Horváth Katalin

Morfondírozások

Megszólal a dallamcsengő. Mindig ugyanaz a nóta…

– Itt állandóan csengetnek? – kérdi viccesen zsörtölődve, félhangosan, inkább csak magától Végvári Feri bácsi, majd összekapkodva a legszükségesebbeket, egy gyors naplócserével megindul a terem felé a tizenegyedikesekhez.

– Na végre! Jön már! Leülhetek, bevackolhatom magam. Ez legalább nem macerál annyit, mint a többi! Vagy tévedtem? Már megint az a baja, hogy nincs elöl semmi. Pedig itt a táskám, épp csak a sminkkészlet és a mobil fér el tőle! Na jó, ha annyira akarja, előveszem a könyvet is, ki is nyithatom akár, de attól még nem nézek bele! C…, most meg direkt felszólít, hogy figyeljek rá! Egyszerűen nem hagy élni! Most hogy nézzem meg, mit reagált Hanna? Vagy hogy hányan lájkolták a fényképem? Mit osztott meg legutóbb… – fut végig és akad el Lola agyán hirtelen a sok kérdés.

– Itt jól elvannak nélkülem is, tulajdonképpen hagyják, hogy elbeszélgessek magammal, megválaszoljam a saját kérdéseimet, s még feleltetni is tudok, ha nagyon ragaszkodom hozzá, legfeljebb leosztályozom saját magam is. Egy kettest én is megérdemlek, hisz sokszor jóval többet teszek érte, mint némely felelő… Egyáltalán észrevennék, ha kimennék? Utánam jönne bárki? – csóválja a fejét Végvári tanár úr, miközben türelmesen elismétli, melyik oldalt kellene nézni...

– Nyomass már rá egy kis levegőt, kérlek! Hadd hangozzék messzebbre! Kicsit nagyobb kedvvel…

Lola végigszenvedi a szakaszt, nemigen érti, miről is olvasott, az értelmezésből pedig már egyáltalán nem veszi ki a részét, bár Feri bácsi megpróbálta erre is rávenni, de a lány egy sajnálkozó mosollyal már elzárkózik a saját kis világába…  Állandóan akadályozzák, feltartják… S nincs egyedül az érzéseivel… Újféle íratlan szabályok terjednek oda-vissza észrevétlenül. Békés egymás mellett élés. Valamelyest működik a „Majdcsakleszvalami!” kiváró magatartás. Nyugodt kötéltánc ez egymás idegein.

– „Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, / Mint egymástól itt a földi szivek!” Na jó… Sikerült pár pillanatra kizökkenteni egyet-kettőt a maga elszigetelődő világából. De ott a szemükben az örökös fáradtság, a rácsodálkozás, a „mitakarez, miabaja, honnantudjam, mivanmár” üzenete – lép ki merengve az óra, vagy a lét (?) végét jelző dallamra Végváró, akarom mondani Végvári Ferenc. S megindul a folyosón a kollégái felé, kikkel együtt beszáll a felvonóba:

– Epekedjünk, de be ne rekedjünk, fenn ne akadjunk, a liftben bent ne ragadjunk! – tréfálkozik újra…

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©