"Így, hetven felé"
VERS
Török Nándor
NYÁRI ANZIX
A dombon túl
békés festményként meglapul
a zizegő nádas, a henye víztükör,
itt oltja a szomját őzsuta, kajla nyúl,
naponta itt iszik száz birka, s tíz ökör.
Vadkacsák és szárcsák kedves pihenője,
kövér lapu alatt öreg varangy hűsöl,
a mozduló sásban szúnyogok felhője
keringőz, míg a láp langymelegen bűzöl.
Párolgó melegben remeg a levegő,
katángkórók kékje az eget mintázza,
búzamezők fölött lángolva lebegő
délibáb a pipacs, szirmait hintázza.
Egy száraz fa csonkján egerészölyv duzzog,
majd szárnyat bont gyorsan, s otthagyja a tájat,
a tanya torkából gépek hangja buzog,
csendet kettészelő, kombájnzajos vájat.
Kese gyep üstökét forró szél borzolja,
kalászokban duzzad a jövendő kenyér,
a nap vánszorogva a földet horzsolja,
izzik a határ, mint a feltört tenyér.
Fájdalmas sebére itt-ott balzsamot ken
lombok sűrű leple, gondoskodó anya,
s közben folyton-folyvást, a fákon túl, ott
fenn
csordogál az égbolt megolvadt aranya.
|
|
|
|