A meglepetés első örömével kezdtem olvasni
Király Lajos
gyűjteményes verseskötetét. Tisztelettel, mert
ajándékul kaptam. Saját prózai
írásaimat mindig mottózom, néha verseimet
is. A lélek titkaiból kötet első oldalán ott
van a szerző mottója:
„A lélek hatalmas / arany-labirintus / melyet a
jóság és öröm / gyémánttal
díszít”. Igen! Itt az életben magunkban
hordozzunk, mint egy ma íródó Bibliában. De
a lélek az ősi Bibliában is talány: „Mert
hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy
és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is.
Mindenben egyforma az éltető lehelet, és nincs az
embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettő
hiábavalóság. Mindkettő ugyanarra a helyre jut.
Mindkettő porból lett és minden visszatér a porba.
És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltető lehelete
fölfelé száll-e, és vajon az állatok
éltető lehelete lefelé, a földbe száll-e?
Így beláttam, hogy nincs jobb az ember
számára, mint hogy örömét lelje
munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja
odáig, hogy lássa, mi lesz utána?”
(Prédikátor 3.19–22) Én hiszek az
állatok lelkében is, ott csillog a szemükben.
A szerző jeligéje így folytatódik: „a
gonoszság / és a bánat pedig / sárral
és mocsokkal/ fröccsenti teli”. Mert az angyali
tiszta lélek, a fröcskölő gonosz lélek
testvérek. Egyidősek a teremtéssel. A Bibliában a
gonosz „vadállat”-ként (is) szerepel.
„Ez a bölcsesség / Akinek van esze
számítsa ki a vadállat számát, hisz
emberi szám: hatszázhatvanhat.” /Jel. 13.18/
Tehát a lélek mindkét formáját
az ember magában hordozza! A bűnbeeséskor
Ádám és Éva
életkorából kiszámítható ez
az emberi szám.
Gyönyörű vállalkozása a költőnek
– ahogy az Előszóban is írja –
„elmélyedtem a lélek mélységeiben,
hogy próbáljam feltárni a belső
mozgatórugókat, vívódásokat
és azok eredményeit.” Ez a 42. könyve!
A VII. fejezetben ott vannak a misztikumok, a mitológia
világa is. Kíváncsivá tett a 42-es
szám misztikus jelentése. (4+2=6) Meglepődtem. „A
hatos (…) összeköttetést teremt
tárgyakkal éppúgy, mint emberekkel. Jelenti
még (…) a megbékélést, a
szépség igazságát, jóságot,
szeretetet és szerelmet.” (Szepes Mária:
Smaragdtábla) Mindezekre választ ad A lélek titkaiból c.
kötet, de a költő emberi tudása, tisztasága
és méltósága is benne van!
Itt írok le egyetlen hiányát a könyvnek.
Miért nem került bele a válogatásba a Szervácius Krisztus szobra
című verse? „Mivé tud lenni az ember, / ha
megbetegszik a teste? – / Megfogyva bár, de meg nem
törve: – / egészséges még a
lelke.”
A beteg ember egészséges lelkét ki veszi ma
észre? Ezt a szépséget Pilinszky János:
Fabula című versében írta meg. A megtévedt,
tisztaszívű embert magányos farkasként
jeleníti meg. „A szobában emberek ültek. /
Istenen kívül soha senki / olyan szépnek nem
látta / őket mint ez a tisztaszívű
vadállat…”
De rezdüljön tovább a lélek.
„fotelemben hallgatom a csöndet, / nyugalom telepedett
estémre! – – / Pihentem! – Mégis
dolgozott az agy: / figyeltem egy katicabogárkát, /
bejött, mikor nyitva volt az erkély, /
röpdösött – mert nem találta
párját! –” Korábban észrevette
a tóra boruló alkony színeit, a fájdalom
más intő jeleit: „A tóban haldokló / Nap
átdöfve / mint Jézus szíve / csorog a
vér / a vízen szétterül” Miről
szól ez a fejezet? A lélekről, az
elmúlásról! A „Hópelyhek
éneké”-ből: „Magasból
jöttünk, és a holtunk / rengő tócsák
jelzik: – / Voltunk.”
A következő ciklus a lélek
hordozójáról, az emberről szól. Ebből
két versét emelnek ki: „Mit ér az
Ember?” – kérdezi a költő.
Kétségbeesve kérdezi: „Mit ér az
Ember / Az Ember mit ér? // ha vegetál s állati /
lett a léte? // Sorsa kinek az átka, / kinek a
vétke?” Helyette én, az olvasó
válaszolok: A világi, a keresztény egyházak
vezetőié! Szobrokat állítanak világi,
egyházi emberek emlékére. Az íróval,
Nádas Péterrel együtt vallom én, az
olvasó is: „Emlékműveivel a társadalom olyan
tegnapi tettekért kér bűnbocsánatot, amelyeket ma
is elkövet és holnap is el fog követni.”
Elég, ha bekapcsoljuk a tévét, a feleletet a mai
technika is sugározza. Lásd a költő, Király
Lajos Reality show című versét: „Gagyi lett a
tisztesség mint érték / mert most reality
show-kban mérték // adagolták agyadba a fertőt /
ezeken butul ifjú és felnőtt” és így
tovább.
A válasz, az orvosság a további fejezetekben
található. „Áldott légy
szépséges szeretet! / Áldd meg az ölelő
kezeket!” Vagy egy másik versében: „Tudom, /
hogy szeretetért való küzdelem / élteti az
igaz embert – / mindhalálig!” És még
Isten felé való kapaszkodás, a 21. század
átka a szeretethiány is.
Külön köszönet a Lélek és szerelem
ciklusért. Ha csak a két szonettből állna: Óda és Fákat borzolt az esti szél,
akkor is gyönyörűség. Mert a szerelem
kimeríthetetlen értéke az életnek is, a
költészetnek is.
A hinduk nem testesítik meg a szerelmet – olvastam az
írásokból –, lélek, gondolat,
vágy, szenvedély az útja, mire eljut a
testiségig. Király Lajos verset írt a női testről A női test himnusza címmel:
„az Isten megalkotta / a saját fényét!
/…/ Női test legyen áldott! / S legyen áldott
hatalma! / Bánatban hozzá búvunk, / S
találunk szép vigaszra!”
Szerelme elvezette a beteljesülésig: „Az
élet szivárványa vagy / kinek
észbontó sugara / rettenetes
gyönyörűség” (Óda), és
máshol: „Gyönyör-Hajónk szerelmesen /
Hánykolódott Gyönyör-Tengeren /
Fáradt-csapzottan partra értünk”.
(Fákat borzolt az esti szél) A költő nemcsak
átélte a szerelem szépségét, hanem
bátran versébe foglalta. De ez a szépség
nem adatik meg mindenkinek.
Kedvenc íróm, a szlovák Andrej Chudoba A szivárványok kútja
című kisregényében hasonló szépen
fogalmazta meg ezt az érzést, mint Király Lajos e
két szép versében, csak ő az „élet
szivárványát” az ember lelkében
helyezte el: „a szivárványok kedves rétje
ott él mindannyiunk lelkének rejtekében, a
remény, hogy egyszer a valóságos világ
fényében és színeiben is
megtaláljuk. Enélkül értelmetlen és
védtelen lenne az életünk.”
Hálás köszönet a költőnek, hogy
elvitt szerettei közé. Elmélkedhettem Apám könyörgése
című versén: „csak a Kór / ez a
Lassú-Halál / rágja ki testemből /
apránként életemet”. Meghatott a
nagyapjáról írt verse, mert az én
nagyapámat a Rákosi-„kór” kergette a
halálba. Gyönyörűség a vers befejezése,
mai mementó: „…az ágyban /
kínlódtál égető lázzal és
Istent / hívtad, pedig ő sosem volt /
pártfogód” (Nagyapám) Nem tudhatjuk…
Egy haldokló öreg szerzetes két héttel a
halála előtt mondta: „Isten nem úgy
ítél, ahogy mi emberek képzeljük.”
Juhász Ferenc, a költő bőrig ázott az
Oktogonon. Onnan szórta szét kérdéseit:
„Ki tudja, hogy itt vacogva állok? / Kinek vegyek most
virágot? / Hol vannak a jóbarátok? / Ki hallja meg
ha kiáltok?” Király Lajos meghallotta: a
Költészet hatalma című versével tisztelgett
emléke előtt: „És a költészet
varázsa / újra fölrepített az égig: /
Csodatáltossal suhantál / és száguldsz / az
Idők Végezetéig.”
Befejezésül, tisztelet és köszönet
Király Lajosnak!
(Király Lajos: A
lélek titkaiból. Válogatott versek. Biró
family Nyomda és Könyvkiadó, Bp., 2020, 184 p.)
♣ ♣
♣
