"Így, hetven felé"
Losonczi Léna
HOLNAPOK
Ha újra és
újra rád omol a tegnap,
s romok alól menekülnél… Hiába!
Életösztönöd sarkall: kell még egy nap!
Depressziós tudatod tátong segítőre várva,
mert összetört, jaj-sebesre zúzott
a föléd omolt múlt-törmelék…
Vergődj csak! Darabonként szedd le
felsértett szívedről a gúny, az önzés,
a dac, a közöny kődarabjait.
Ne engedd, hogy végleg eltemessenek!
Hisz élsz! Csak lélegezz!
Tétlen ne várd a kimentés óráit!
Minden omlás alól
lehet menekvés!
De feledd az álszentek glóriáit!
Óh, ne várd az irgalmas segítőt sem,
szamaritánus nélkül emelkedj talpra!
Bár inog még a lépted, ne félj!
Dobd le a humanizmus leplét is magadról,
mit rád terített a jó szándéknak
álcázott hazugság,
hisz a takaród belseje mérgezett!
Hogy létharcodban kicsorbult hited?
Imádkozz! Legyen másnapod bölcsebb!
Míg egyszer az új nap is betemet.
Mert a holnap-remények összetörnek,
s leomlanak, míg tegnappá lesz napod.
Te mégis építsd – mert ez maga az élet –
Jerikó-falból készült holnapod!
|
|
|
|
