Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

TÖRTÉNELEM ÉS JOG

dr. Kertész Gábor

A katolikus egyház szentté avatási eljárásredjéről

Az egyháztörténet és az egyházjog-történet is egyértelműen mutatja, hogy a szentté avatás egy fejlődési út révén jutott el mai állapotáig.

A mai egyházjogi szabály szerint a jelölt iratait szakértői bizottság vizsgálja jellemzően hosszú éveken keresztül, és ezen bizottság ajánlásával kerül a pápa elé, aki megadja neki a „tiszteletre méltó” címet. Ekkor kezdik keresni a közbenjárására történt csodát/csodás gyógyulást, amit ismét egy szakértői (jellemzően orvos-szakértői) bizottság vizsgál meg, és ha a tudomány-technika vizsgálatkori aktuális álláspontja szerint az racionálisan nem magyarázható, akkor elfogadják csodának. Ha megvan az egy igazolt csoda, a pápa dönt a boldoggá avatásról; kiadja az erről szóló iratot, a boldoggá avatási szertartást pedig az erre kijelölt püspök végzi el, majd a 2. igazolt csoda után a pápa elvégzi a szentté avatási szertartást. 1082-ben még nem volt ilyen szigorú szabály- és eljárásrend; a szentté avatás csak 1215 óta pápai privilégium, azt megelőzően püspökök és helyi zsinatok is dönthettek a szentté avatásról.

A „csoda” kérdése önmagában is hatalmas vitákat tud kiváltani, főleg mivel minden korban voltak olyan emberek, akik illúziót, csalást akartak „isteni csodaként” előadni az embereknek. A „csoda” a legtöbb eljárásban korábban is felmerült, de csak 1587 óta elengedhetetlen feltétele az eljárásnak, és csak olyan csodát lehet elfogadni, amit vizsgálatkori tudásuk alapján nem tudtak megmagyarázni. A tudomány-technika fejlődésével természetesen vannak olyan több évszázada kanonizált szentek, akiknek az eljárásban elfogadott csodáit, ha ma folyna az eljárás, semmiképpen sem fogadnák el, hiszen ma a jelenség magyarázatát esetleg már a középiskolában tanítják minden fiatalnak. De tény, hogy még ma is vannak olyan „csodái” egyes középkori szenteknek, amiket tudományosan még ma sem tudunk megmagyarázni. Ilyen esetekre többször még a mai tudományos világból is csalást mondanak, függetlenül attól, hogy azt nem tudják tudományosan megmagyarázni, hogyan követték el/lehetett megvalósítani a csalást.

Én nem tudom, hogy „az Isten látásában részesült” és a „vándorló egyház” által tiszteletreméltó vagy boldog címmel illetetteket ezek a földi titulusok vajon „érdeklik-e” annyira, hogy „hajtanának” a mielőbbi szentté avatásra. Ezzel a „haszonelvű” földi logikával ráadásul teljesen értelmetlen, hogy a már szentté avatottak miért „tesznek további csodákat”, hiszen magasabb szint már nincs. Boldog Özséb, a pálos rend alapítója a 13. század vége óta „beragadt” a „boldog” szinten, bár a 19. század második fele óta még a személy létezésével kapcsolatban is merültek fel kételyek egyes történészekben.

Jelenleg a „tiszteletreméltó” szinten van – mások mellett –  Mindszenty József esztergomi érsek és gróf Eszterházy János szlovákiai politikus. Aktáik vizsgálatakor a szakértőknek a politikai munkásságukat is vizsgálni kellett az „életszentség” megállapítása tekintetében.

A Katolikus Egyházban nem csak „vértanú” szentek vannak – akikre az általánostól kissé eltérő eljárási szabályok vonatkoznak a boldoggá és szentté avatási eljárásban –, hanem „párnák közt” meghalt világiak is.

Szent István vonatkozásában kétséget kizáróan igaz történelmi tény, hogy uralkodása alatt egy keresztény királyságot alakított ki, törvényei a kor viszonyai között „haladóak” voltak, büntetési rendszerének – mai fogalmainkkal – fokozatossága kifejezetten új volt a korban, ami a nyugati törvényekben a 11. század végétől kezdett megjelenni. Ennek során a függetlenség megőrzése érdekében Bizánc és a nyugat között csak politikai szinten kellett lavíroznia, hiszen 1054 – a hivatalos szakadás – még nem következett be. Ezért tisztelik az ortodox keresztények is Szent Istvánt, függetlenül attól, hogy szentté avatása (régies terminussal „oltárra emelése”) már a szakadás után történt meg.

Végezetül hadd utaljak röviden egy külföldi királyra, aki ugyancsak természetes halállal halt meg, és szentté avatták. IX. Lajos francia király részt vett két keresztes hadjáratban; országát fejlesztette gazdaságilag, kulturálisan, és halála után 20 évvel avatták szentté. Természetesen nála is fel lehet vetni, hogy a szentté avatása a francia királynak a pápa feletti politikai győzelmének volt az egyik „sarca”. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténhessen, előbb az életrajzából kellett „életszentségét” megállapítani. Az „életszentség” vizsgálatára mint az eljárás elengedhetetlen lépésére az ókeresztény kor óta vannak bizonyítékaink. Az eljárásnak a középkor óta fontos szereplője az „advocatus diaboli”, az „ördög ügyvédje”, aki azt bizonygatja, miért nem volt életszentsége a jelöltnek, ami nélkül a szentté avatás lehetetlen akár Szent Lajos, akár Szent István, akár bármely más szent vagy boldog vonatkozásában, függetlenül társadalmi státuszuktól.

dr. Kertész Gábor


(A BBC History Magazinban 2019-ben megjelent cikk részlete)

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©