Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPPRÓZA

Varga Lajos

Kerti kiskapu

Az ember megszületik, végigjárja az élet iskoláit, dolgozik, családot alapít, úgy van, ahogy a Bibliában, elhagyja apját, anyját. Baráttal, ismerőssel ritkán találkozik, régi osztálytárssal még ritkábban.

Nemrég én kettővel is találkoztam, elkerültem sok éve a városból, kiderült: a hegyen, ahonnan az esti kivilágított város nagyon szépen látszik, kertjük van egymás mellett. Kerti kiskapu választja el a két kertet.

Rákövetkező évben újra találkoztunk, megjött a beutalójuk, s a kérdés: kire hagyják a kertjüket? Megtenném én?

Igent mondtam. Úgyis nyári szabadságon vagyok, ruha, élelem megban, mert ott csak az erdő a szomszéd.

Nem ismertem addig a csendet, itt kora reggel kiültem a teraszra, a zöld minden árnyalata a virágokon, a fákon, a bokrokon. Harmatcseppek ültek a fűszálakon, korán kelő madarak repkedtek. A felső kertben aludtam, itt társam is volt, egy kiskutya. Megetettem, néztem a napfelkeltét, régen nem értem rá, és bizony rácsodálkoztam.

Reggeli a szabadban, kávé, a cigarettával nem rontom e tiszta levegőt! Megnéztem a közeli erdőt, a fenyők zárta kertet, a kis házat, a sok virágot, szép itt. Leültem a kis tavacska partjára, a kövek – többszáz éve egy vár, leomlott kastély kövei – szinte meséltek, a tóban kis, színes halak ébredeztek.

Felkeltem, irány a kerti kiskapu.

Mókusok kísértek el, vadnyúl nézett be a kertbe, amott, ahol ritkás az erdő, őzike legelt.

A másik kert, itt is van kis ház, hordó a viráglocsoláshoz, sokféle szín, illat, virágok mindenütt. Kiskút, a környékén áll a víz, kis tócsa, pár madár itt oltja szomját.

Régi idők zenés vasárnapjaira emlékeztető kis pihenő, székek, körötte muskátlik. Pár gyümölcsfa, bokrok, színük más-más, egyik elvirágzott, másik erőre kap. Csend, szinte harapni lehet, nézelődöm, elment a délelőtt.

Ebéd a teraszon, szinte falom az ételt, máskor alig van étvágyam, ha itt leszek 7 napig, lehet, hízom is. A félárnyékban napozom, olvasok, kertészeti könyveket, megnézem, nem inna-e az almafa, a diófa, a körtés? Szépnek ígérkezik a szőlőlugas, lassan árnyat ad a lemenő Napot takaró erdő.

Esteledik, a hordókból vizet merítek a kis öntözőkannába, locsolom a virágokat, szomjasak, szinte megköszönik, lassan a Nap lefelé tart, és a naplemente! Ahogy áttűz a lombokon, készítek egy képet, egy virág előttem, háttérben a kis tó, az aranyló Nap még megsimogatja a kertet, a kis kaput, majd búcsút vesz.

Ülök, csodálkozom, milyen szép is a természet! Hamar elment ez a hét, a csend, a reggel, a lebukó Nap, a színek, az illatok.

Azóta sokfelé jártam a világban, sok fotó is van, de az a kép, azok a szép napok, mikor újra közel lehettem a csendes erdőhöz, az a kiskapu!

Tegnap álmodtam, ritkán álmodom. Hogy mi volt az álom?

Újra ott voltam, és átéltem azt a hét csodálatos napot, a reggel és az este fényeit. Színei sok év távlatából is elém idézik, mikor valami szépet, megragadót él át az ember!

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©