Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Kovács László

Egy különös hiány

Ünnepnap előtti délidő. Állok az élelmiszerüzletben a pénztárnál. Kígyózó sor előttem, utánam. Pakolom ki a szalagra a vásárolt dolgokat egymás hegyére-hátára, ahogy esik, úgy puffan. Mögöttem kirakodik egy idős, nálam valamivel kisebb termetű férfi. Kettőnk holmija közé kirakom azt a bizonyos elválasztó lapkát. Megköszöni.

Ő hat darab másfél literes ásványvizet vett, meg egy dobozt. A palackok feltűnő precizitással elrendezve úgy fekszenek egymás mellett hegyes végükkel előre, mint valami muníció betöltésre készen. A doboz mértani pontossággal a középső palack végéhez illesztve. Mi lenne, ha tennék rá egy megjegyzést? Talán nem venné rossz néven.

– Nagyon szép, katonás rend – mondom elismerően.

– Katonás, azt mondja? Tudja kérem, szívesen lennék még egyszer katona, ha azzal vissza is tudnék fiatalodni.

– Azt elhiszem. Én is.

– Pedig már kilencven felé járok.

Közben centiméterenként halad a sor előre, folytatjuk az eszmecserét.

– Igazán? – nézem meg magamnak alaposabban a „kisöreget”. – Legfeljebb, ha hetven, na jó, legyen hetvenhat, amennyinek látszik.

– Még csak közelítek a kilencvenhez, valójában most töltöttem be a nyolcvanhatot.

– Gratulálok, de mondja csak, hol katonáskodott? Talán tüzér volt?

– Kiskőrösön, gépkocsizó. Két évig. Ötvenhatban szereltem le.

– Két év, az nem semmi.

Közben már az én árucikkeimet számolgatja a pénztárosnő, de azért fülelek a mondókájára.

– És maga volt katona? – érdeklődik ő is.

– Hogyne, Taszár, repülők. Ismeri talán?

Már fizetek, fél füllel hallgatom a választ.

– Tudom, hol van. Spéci hely volt, nem?

– Biz’ az.

– Kellemes ünnepeket és jó egészséget. Jól elbeszélgettünk. És előre a kilencven felé…

Odahajol a fülemhez, a tenyerét az arca elé teszi. Most valami titok következik? Elfordul a pénztárosnőtől, úgy mondja, szinte súgja:

– Kilencven… így is már hatvan éve élek a feleségemmel.

– Igazán? Nagyon szép dolog. „Most illene valami fennköltet mondani”, jár a fejemben.

– Úgy látszik, van szerelem, ami sosem múlik el.

– Igen, csak néha unalmas egy kicsit.

– Oh, ezt nem gondoltam volna.

– Pedig ez a helyzet. De ezt az unalmat nem cserélném el semmire.

Meghökkenve nézem a „kis” embert.

– És miért nem?

Elmosolyodik.

– Mert nagyon elkezd hiányozni, ha csak pár napig nincsen.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©