Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Tóth Attiláné

MERRE JÁRSZ,  BOJANGLES?

Olivier Bourdeaut regénye

A regény egy fiatalember első személyben elmondott története családja életéről.

A történet akkor kezdődik, amikor már a gyermek, a fiú olyan idős lesz, hogy képes megítélni a körülötte zajló eseményeket.

A család életét az apa és anya közötti rendkívüli szerelem határozza meg. Nemcsak szeretik egymást a közkeletű „szeretlek” szinten, hanem kapcsolatuk a kölcsönös feltétel nélküli imádatot jelenti. A történetben az a megkapó, hogy nem az egyik fél szereti a másikat, hanem ők együtt boldogok, egyszerre és egyenlően. Természetesen ehhez különös körülmények is kellenek. A család gazdag, anya nem dolgozik, illetve nem is tudna dolgozni, nagyon szép, remek az ízlése, különös a véleménye az életről. Az apa, Georges, dolgozik, de szabadon intézheti a munkája beosztását. Anya kissé őrült, ilyen volt mindig, ez fiatal korában lazasággal, a társadalmi szabályok figyelmen kívül hagyásával barátságos és kellemes állapotokhoz vezetett. Mindig sokan voltak náluk, barátok, vendégek, akikkel együtt remekül érezték magukat, ittak, ettek, zenéltek, táncoltak. Vásároltak egy kastélyt a spanyol tengerparton, amely csodálatos volt, és egyben menedék a társadalommal szemben – ez a hely nem kívánta a beilleszkedést. „A kastély tetején volt egy nagy terasz, felhőszerű jázminokkal, amelyeknek nagyon finom volt az illatuk. A teraszról csodálatos volt a kilátás, a szüleim mindig megszomjaztak tőle, és olyan borokat ittak, amelyekben gyümölcs volt, úgyhogy rengeteg gyümölcsöt ettünk nappal, éjszaka, gyümölcsöt ittunk és közben táncoltunk.” Az idézetből az is kiderül, hogy az élet náluk gondtalan, felelősséget nélkülöző volt. Vagyis a felelősség csak egymás iránt jöhetett szóban. A feleségnek nem volt állandó neve (megállapodásuk szerint), amin szólíthatta a férje, minden nap választottak nevet, lehet, hogy egy nap többször is a hangulatnak, az eseményeknek megfelelően, sőt utalás van arra is, hogy a férj a névválasztással fejezte ki néha a nem tetszését valamiért, és ezt a feleség meg is értette. A feleség bájosnak ítélhető skizofréniája és rohamai néha komolyra fordultak, ilyenkor a férj karjaiba vette, úgy nyugtatta meg, amit nagy hálával fogadott a feleség. Az életük remélt változása érdekében lett gyerekük is, ami tényleg hozott változást, de nem sokáig. Most már nem kettőjükért aggódott sajátos módon a mama, hanem hármukért. A családban szerzett tapasztalatok nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy a fiú iskolába járjon, ott olyan tapasztalatok érték, amelyek az eddigi életével nem voltak összhangban, ki is vették az iskolából, magántanuló lett.

A családhoz tartozott egy különleges madár, ezzel is növelve a család már-már elképzelhetetlen létezését, a Kisasz-szony, amit cipeltek magukkal, és ami, vagy aki imádattal függött gazdaasz-szonyán.

A hivatalos leveleket nem olvasták el, később kiderült, hogy hatalmas ösz-szeggel tartoznak adó nem fizetése miatt, és ezért még pénzbüntetés is sújtja őket. Anya ekkor – általa racionálisnak tartott módon – a család védelmében felgyújtotta a sarokban halomba gyűlt leveleket. Ezután szanatóriumba került, amit sem ő, sem a férje nem tudott elviselni, hiányoztak egymásnak. Az apa és a fiú együtt megszervezték a szöktetését és a kastélyba menekültek, ahol egy nagyon világos pillanatában a mama öngyilkos lett annak érdekében, hogy több gondot ne okozzon szeretetteinek. A következő nap az apa is utána ment, mert számára az élet a feleségét jelentette.

Olvasás közben a szeretet áramlik felénk, és elgondolkozhatunk azon, hogy mi a szeretet forrása, és mi köti az egyik embert a másikhoz, vagyis egymáshoz. Millió alkalom lett volna, hogy kellemetlenné váljon a kapcsolatuk, de minden probléma csak tovább mélyítette az egymás iránt érzett mérhetetlen szerelmet, szeretetet. Nyilván nem tekinthetjük ezt a kapcsolatot példának, de sokat tanulhatunk belőle, például azt, hogy a bajok, a reménytelenség nem szabad, hogy egymás vádolásához vezessen, az sohasem segít, csak még fokozza a gondot, még elviselhetetlenebbé teszi. Lehet, hogy a szeretet nem gyógyít, de boldoggá teheti az életünket.

Felmerülhet bennünk, hogy egy ilyen kapcsolatban milyen szerepe lehet a gyereknek, tud-e majd egyedül beilleszkedni a társadalomba? Ez utóbbi kérdésre nem kapunk választ, de az előzőre adott válasz során a szerző a harmadik társ szerepét osztja a fiúra, aki imádja az anyját és az apját is, csodálja őket az összetartozásuk mélysége miatt, és hálás az iránta tanúsított szeretetért és azért, mert társsá fogadták.

Csodálatos felnőtt mesét olvastunk a szeretetről, szebbet és igazabbat a Csipkerózsikánál és a Rómeó és Júliánál, az ő esetük ugyanis a végtelen szeretet egyszeri megnyilvánulásáról szól. Bourdeaut történetében egy életen át tartó, nem fogyó, nem sérülő összetartozásról mesél.

A regény néhány részletét a fiú mondja el, a többi az apa naplójából származik. A napló roppant tárgyilagos szövegéből tudjuk meg, hogy az apa tudta, alkalmazkodása nem fogja meggyógyítani a feleségét, de a nehéz napokon átsegítheti mindkettőjüket.

A könyv címéről annyit, hogy Nina Simone Mr. Bojangles számára utal, ugyanis a bulik, az otthoni ivászatok, táncolások háttérzenéje mindig ez volt, érthető a címben feltett kérdés akkor, amikor a fiú már elveszítette az apját és az anyját is.

A szerző 37 éves, ez az első regénye, legalább 80 évesnek kellene lennie ahhoz, hogy ilyen mély kapcsolatokat ennyire bölcsen bemutasson. A történetet szinte szívjuk magunkba, egy percig sem gondolunk arra (bár tudjuk), hogy ez mese.

(Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? Magvető, Budapest, 2017)


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©