Egy angyalhaj
rezdült az ágon,
ő volt a legboldogabb
az egész világon!
Békesség lett a része,
s annyi mosoly az elismerése!
Örömmel nézte, ki látta a táncát,
nem győzte csodálni ezüstös csillogását.
Megcirógatta a harang nyelvét,
elnyerte egy üveggömb törékeny szerelmét,
majd kacérkodott a szaloncukorral,
míg a gyertya szolgált egy kis humorral.
Nem szóltak semmit a fenyőfagyöngyök,
de elsimultak a bánat-göröngyök.
A mézeskalács tán még édesebb lett,
s jól megfért a habkarika mellett.
Gyanta- és fenyőillat áradt,
a kandalló tetején narancshéj száradt.
Talán egy igazi angyal szállt erre,
s lehet, hogy itt marad szilveszterre!
Ha az ablakon néhány hókristály csillan,
szemünkben újra reménység villan,
szebbé válik a karácsonyi éj,
olyan lesz a szoba, mint egy meghitt szentély.
Mosolyog minden dísz, amerre csak nézel,
még az is lehet, hogy vidáman fütyörészel,
észre sem veszed, s könnyebb lesz a lépted,
lehet, hogy mindezt már gyermekszemmel nézed…
A felnőtt jött be a bűvös kis fához,
a tékozló fiú tér így meg apjához,
valami nagyon mély szakad fel lelkéből,
megszabadul az elmúlt év terhétől.
Ficánkol az angyalhaj,
megrezdül az ág is,
néhány pillanatra
szebb lesz a világ is!