Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Kutasi Horváth Katalin

A síron túl is

Jó lett volna megszorítani a kezét, mielőtt elmegy… Nem akartam volna szólni semmit, hiszen már mindent elmondtunk, amit elmondhattunk egymásnak. Amit éreztünk, azt kölcsönösen éreztük. Mint amikor tíz éve a Bristolba siettem a hírre, hogy Pesten van. Végre személyesen is megismerkedhettünk. Izgatott voltam, mint egy szerelmes az első találkozás előtt. Nem kellett bemutatkoznunk egymásnak. Egyszerűen csak összeborultunk. Senki más nem tudott akkora szeretettel kezet fogni, mint ő!

Elsőként jelentem meg a betegágyánál a Liget Szanatóriumban. Szaladtam, de elkéstem. Mereven feküdt, fölvetett, dacos fejjel, szabadon járta már a mindenséget. Istenült. Felséges volt és szép. A fájdalomtól megszabadult, arca megnyugodott, elsimult. Ilyesmi lehet az üdvözülés.

Ahogy ránéztem felkötött állára, eszembe jutott, mikor a borbély egyik délelőtt a Meteorban a haját és a fejét fehér kendővel feszesen hátrakötötte. Szemei bágyadtak, bánatosak voltak, egyszerre volt a látvány szomorú, megható és szívfacsaró. Pláne, mikor intett a borbélynak, s az odaadta a poharát, ő pedig kiitta, ami még benne volt.

Bárhonnan is néztem őt, belehasított a tény a tudatomba, de minél tovább szemléltem, annál élőbbnek éreztem a szívemben. Annyira különböztünk egymástól, és mégis annyira hasonlóan gondolkodtunk! Egy igazi jó barátot vesztettem el, akinek szavai, gesztusai tovább élnek bennem. Nem halhatott meg, hiszen lelkem alkatrésze! Nem lehet kitörölni a fejemből azt a boldog álmot, amit előidézett, körém varázsolt. Egy tökéletesen zavartalan, életre szóló barátság a miénk! Ez az ő halálával nem, csak az enyémmel érhet véget…

Bevillant, amikor először láttam meg a debreceni kollégium sarkánál. Csupán másfél évvel volt idősebb nálam, de már ismert poéta volt. Némi irigységgel néztem akkor az erős, fekete, feltűnően széles kalapot és nagy galléros köpenyt viselő fiú után. Ekkor is éreztem már valami misztikusat körülötte, de a Hortobágy poétája aztán nagyon eltalált bennem valamit. Bevallom, meg is rémisztett, hogy olyat olvasok általa, amit mintha én írtam volna!

Hét krajcárért kaptam ezt a barátságot, ő pedig Vért és Aranyat adott érte… Ó, az a Vér és Arany! Már hazafelé nekiálltam. Hogy borzongott a bőröm, afféle erotikus hőség csapott meg, miközben olvastam. A kötettől ittasan, mámorosan s felgyulladva értem haza. Végképp elvarázsolt! Ekkor költözött hozzám, fészkelte be magát lelkembe a Halál rokona.

Lelkünk egymás felé fordult. Szövetségeseknek, testvéreknek éreztük egymást. Mindketten saját utunk igazolását éreztük a másikban. Együtt harcoltunk a magyar Ugar ellen, hisz azt fel kell törni, fel kell virágoztatni!

Hiába ment el, bennem maradt. Alakja sokszor felbukkan regényeimben. Hányszor megörökítettem vonásait! Gondolataimban munkálkodik, míg halálom el nem választ minket! Vagy utána is?


                                                                                                                                  (Móricz Zsigmond: Ady Endre napja c. írása nyomán)

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©