Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Veres Tamás

Az Édenkert után

A férfi reszketett a félelemtől. Erről az érzésről öt perce még nem tudta, hogy létezik. Ott állt mellette a leggyönyörűbb nő, akit ismert. Mindketten őrült módon vágytak a másikra, mégis elrejtették egymás elől testük intim részeit egy fügefalevéllel. Már birtokában voltak a tudásnak, és Isten közölte velük, hogy kívül tágasabb. Az Édenkertben az ember mostantól nem kívánatos személy!

A kapu bezárult mögöttük. A négy szárnyú és négy arcú kerubok, Isten legkeményebb angyalai komoran néztek le rájuk, de arra sem méltatták őket, hogy egy pillantást is vessenek rájuk, bármelyik arcukkal.

Ádám megfogta Éva kezét, és mélyen a szemébe nézett. A nő mélyen ülő szemei ragyogtak, ahogy visszanézett Ádámra.

– Birtokában vagyunk a tudásnak, amelyre annyira vágytunk! Mindent meg tudunk oldani ezentúl magunktól is!

Ádám a fejét csóválta Éva beszédének hallatán.

– Amíg ostobák voltunk, akadt, aki gondoskodjon rólunk! Most, hogy már nem vagyunk tudatlanok, folytonos küzdelem lesz az életünk. Éveink múlásával egyre több tapasztalatunk lesz. Egyre könynyebbé tudjuk tenni az életünket. Az elején csak kövekkel tudunk majd bánni, de később az ember különböző tárgyak és technika segítségével repülni is megtanulhat!

Éva próbált figyelni Ádám beszédére. Az első mondatok még el is jutottak a tudatáig, de a többi a feledés ködébe veszett.

Észrevett Ádám mögött egy karmazsinpiros virágot, amelyen táncot lejtett egy hófehér pillangó. El volt tőle ragadtatva, hogy akadnak szép dolgok az Édenkerten kívül is.

– Figyelsz rám? – kérdezte Ádám.

– Persze! Nézd csak, milyen csodálatosan néz ki az a lepke azon a virágon! Isten nem csak az Édenkertben tudott ilyen szépségeket alkotni, hanem azon kívül is! Tökéletesek a színek! Az élőlények szimbiózisban élnek egymással!

Ádám belegondolt, hogy harminc perccel ezelőtt még azt sem tudta, hogy a szimbiózis szó létezik. Két követ vett észre a virágok között. Amíg Éva beszélt, Ádám lehajolt értük, és elkezdte őket többször egymásnak ütögetni egy száraz fűcsomó mellett.

– Milyen szép hangja van! Nevezzük zenének! – Éva.

A fűcsomó lassan meggyulladt.

– Nevezzük inkább tűznek! – javasolta Ádám, miközben gallyakat szedett össze, és a narancsvörösen izzó lángokba hajigálta őket.

– Ettünk a tudás fájáról, de még mindig nem tudom, mi lenne jobb! Elkényeztetett ostobának lenni, akiről gondoskodik Isten, vagy az életben maradásért folyton harcoló bölcsnek? – gondolkodott hangosan Éva.

– Úgy hiszem, Istennek lecsillapodik majd a haragja, és gondoskodni fog a bölcsekről is. Idővel kiderül, mi lesz velünk! – felelt Ádám.

A két meztelen ember egymást átölelve állt a meleget és biztonságot adó tűz mellett. Egy kis ideig úgy érezték magukat, mintha újra az Édenkertben lennének.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©