A festőt elbűvölte a labdázó lány.
Elragadtatottan figyelte az izmok játékát, a
nyúlánk lány mozgásának
harmóniáját. Szinte itta magába a
színeket, ahogy megváltoznak, eltompulnak és
felragyognak az arcán, amikor kilép a napra, vagy az
árnyékban áll.
Gyorsan dolgozott, keze villámgyorsan járt a
rajzlapon.
Ha elégedett volt a munkájával, mosolyogva
bólogatott, ha elégedetlen volt, szemét
összehúzva törölt. Munka közben
dünnyögött, mintha kritikusainak adna válaszokat.
A lány észlelte a festő figyelmét, nem
zavartatta magát, fesztelenül mozgott, rázta meg
időnként a hátára omló hollófekete
haját.
A nap lassan bújt a fák mögé, a
látási viszonyok változtak.
A festő elégedetten dőlt hátra, tette le ecseteit.
A lány abban a biztos tudatban lépett hozzá,
hogy ő volt a modell, és kérdezte, hogy
megnézheti-e a képet.
A festő készségesen mutatta meg.
A lány mindent értőn, elégedetten nevetett.
A vásznon egy büszke tartású, kecses
léptű, bogárfekete ló
tánclépésben bókolt a szélben.
♣ ♣
♣
