Vántsa Zoltán
verseit ezúttal a számítógép adta
magányunkban olvashatjuk, hacsak ki nem nyomtatjuk a 171 oldal
terjedelmű „virtuális” kötet mind a 133
költeményét. A versek 5 ciklusba tagolódnak,
mind egyéni témakörrel vannak felruházva (Bilincsbe vert szavak;
Szívdobbanás ütemére; Emlékek
fogságában; Az utolsó szó jogán;
Áll a kereszt, forog a föld). Egy küzdelmes,
sokat próbált élet versekbe rejtett
érzelmi-szellemi kvintesszenciája néz szembe az
olvasóval, miközben megismerkedik a szerző
életének állomásaival. A vers
kitárulkozó műfaj, nehéz elbújni
mögé. Aki verset ír, a sorokban – vagy
mögöttük – óhatatlanul
magáról beszél, kitárja lelkét,
örömét, világról alkotott
véleményét. Vántsa Zoltán
nyílt szívvel tárja elénk mindezt.
Vántsa Zoltán költészete
néhány sarokpontra épül, ezek
köré építi ciklusait. Leggyakoribb
verstémái a szülőkre való
emlékezés, kötődés a
szülővároshoz, lakóhelyhez (Szülőházam; Hazamegyek a
falumba; Debrecen; Hiányukat érzem; Hat éve
már; Valahol Ausztriában), illetve a
szülőföld szeretete, az Istenbe vetett hit (Erős vára Istenünknek;
Beszélgetés Istennel; A Teremtőt magasztald;
Kiáltás), az évszakok
váltakozása, amely nem önmagában a
természeti kép megjelenítése, hanem mindig
metaforásan az emberi élet korszakaival
párhuzamos. Kedvenc évszakok a Tavasz és a
Nyár, mivel ezek az ember életének aktív,
építő, fiatalsággal teli időszakait
villantják fel, az Ősz és a Tél viszont a
kedvetlenséggel, szomorúsággal és az
elmúlással fonódnak össze (Még dolgozik a szív;
Bűnbeesés Nyárban; Tavasz van; Agónia; Keserű
akkordok; Jó reggelt Szeptember; Álom a Télben;
Téli vallomás). Számos vers veti fel a
Halál problémáját, annak tudatát,
elviselését, és legtöbbször a
Halál utáni élet lehetőségét
sugallja felénk. A költői kitárulkozás egyik
szerves része az a vallomás, amivel a versek
írója „elszámol” eddigi
életével: mire volt elég az eltelt hosszú
élet, a helytállás, a becsület és
tiszta lelkiismeret felmutatása mellett mi várhat az
emberre halála után (Vallomás
az életemről; Fenséges a lelked; Életem
része volt).
Összességében elmondható, hogy egy
érték-centrikus, minden sorát többször
átgondolt költészetről van szó, amely
felelősséggel tartozik önmagának, a
körülötte lévő világnak, és
végső soron Istennek. Ez a költészet a
hagyományos versformákra, klasszikus ősökre
épít, akkor szólal meg, amikor
mondanivalója van. Ebből a tiszteletből, és nem
utánzás vagy utánérzés miatt
támad az az érzésünk néha, hogy
egy-egy verset hangulati hasonlóság köt össze
Adyval (Találkozás;
Tisza-parton), József Attilával (Engem megszólított az
Úr), Szabó Lőrinccel (Örömhír), vagy
épp Nagy Lászlóval (Rímeimmel táncoló).
De éppígy ebből a költői tisztességből nőnek
ki mindazok az erények, amelyeket a versek írója
fontosnak tart: kötelességtudat, ragaszkodás,
hála az élet minden
jóságáért,
szépségéért, felelősségtudat,
állandó gondolkodás a létről, a
teremtésről, az élet értelméről. És
ebből nő ki az ars poetica, amelyet többször, több
alakban is megfogalmaz, amely egyben bölcsesség is:
„élni kell” (Iskolában),
és szeretet nélkül sorsunk elviselhetetlen (Élni nem lehet). Ez a
költészet elsősorban az Értelemre épít
(„Én az ESZMÉNEK
vagyok híve – /és mindenkor az is maradok”),
sokat időzik a szokatlan természeti képeknél
(„Karon fogott az őszi
este”; „Tócsákat nyel a szomjas
föld”), néha megcsillantja szarkasztikus
humorát („Minek a
líra? /Vésse kőtáblára –/ és
tegye egy sírra”; „Szegény volt/ de
ügyeskedett/ eladta a / Gellért-hegyet”), de
még gyakoribb jellemzője a költői kérdések
újból és újból való
felvetése, amikre nincs konkrét válasz („Miért kell a kínok
tűzpalástját /minden nap vállra /
ölteni?”; „Lehet, hogy a kín is /Nyögni
fog majd?”).
A IV., egyben a kötetnek is címet adó ciklusba
sűríti a költő legaktuálisabb mondanivalóit,
és ezt türelmetlenül teszi. Egyszerre szeretné
a kínzó globális problémákat
megoldani (szennyezettség, háborúk,
erdőpusztulás, terrorizmus), eközben ugyanúgy
aggódik a nemzetért, az ember lelki
üdvéért, mindebben keresi saját
építő szerepét: egyre gyakrabban jajdul fel az
intő szó, a kérdés, hogy ki folytatja a
sürgető számonkérést? És a sorok
közt többször is megszületnek a válaszok:
Jön „EGY ÚJ
NEMZEDÉK” – és felnő majd a harcra,
és „A BÁTORNAK
SZENT LESZ A SZAVA”, bizakodik a Nemzetben, amely majd
megteremti magának „a
szabad – független – új Hazát!”
Az V. ciklus istenes versei arról tanúskodnak, hogy
az Istennel való kapcsolat egy állandó
párbeszédben kulminál. Élő
kapcsolatról van szó, nem a vallás
parancsáról, vagy a haláltól való
kicsinyes félelemről. E kapcsolat minden lehetőséget
kimerít, szól a reformált hit magasztos
voltáról (Erős
vára Istenünknek), a SÁTÁN
uralmának magabiztos elutasításáról (A Teremtőt magasztald), vagy
arról a legszemélyesebb kérésről, miszerint
időt, haladékot kér, legyen még idő további
versek megírására (Beszélgetés Istennel).
Meglepő és megható két „ismert”
imádsággal találkozni az istenes versek
között, amelyeket egyéni vonásokkal
ruház fel Vántsa Zoltán. A Profán Miatyánk
már egy újfajta könyörgés az
Úrhoz, mintha kis szemrehányás is lenne benne:
„látod, /mivé
lett teremtett világod … Mert itt a bűn szennyében
élünk” – hangzik a költői panasz,
de folytatódik a kérés: „Így áldd meg gyarló
életünket”. Hasonlóan egyedi
vonásokat mutat a Hiszekegy c. vers, amely az Élet,
Istenhit és a Haza hármas egységére
épül, s pozitív kicsengéssel, „Hiszek az igazak
/Feltámadásában” sorokkal
zárul.
A „virtuális lapozó” verseskötetet
számos fotó illusztrálja, részben
családi fényképek, portrék és a
költő életének főbb állomásait
bemutató lakóházak, iskola, munkahely
képei, amelyek közelebb hozzák az olvasót a
versek írójához. Gáspár
Zsuzsanna szerkesztette a kötetet és
válogatta a fotókat nagy gondossággal.
Figyelemfelhívó bevezetőt is illesztett a kötet
elejére, éreztetvén velünk, neki sem
közömbösek ezek a versek. A költeményeket
végigolvasva felemelhetjük a fejünket, mert az
érzés eluralkodik bennünk: biztatást kaptunk,
életerőt a tovább folytatásra. Mert nekünk is
feladatunk van itt, e földi létben, amit
teljesítenünk kell, mielőtt eltávozunk innen.
(Vánsta Zoltán: Az
utolsó szó jogán. Válogatott versek.
Szeged, 2018. 178 p. – pdf-ben olvasható)
♣ ♣
♣