Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Stancsics Erzsébet

Ösvénytaposó

Boér-Danó-Chehadé Judit versei és egyéb írásai

A minap ajándékba kaptam Boér Judittól egy 260 oldalas, míves kivitelű könyvet, melynek keményborítóján ez állt: „Judit versei és egyéb írások”. Bár régóta ismerem a szerzőt, először mégis az életrajzot kerestem, hogy térben és időben elhelyezzem kedves költőtársam hatalmas munkáját. Sehol sem találtam. Viszont a könyv elején egy tündéri kislány mosolyog rá az olvasóra, szeme és szája telerajzolva életörömmel, kíváncsisággal. A végén ugyancsak egy fotó búcsúzik a könyv becsukójától: immár a felnőtt, élete derekán járó szerző, Judit mosolyog vissza ránk. Szeme és szája telerajzolva AZ ÉLET megélt örömeivel, kíváncsisága eredményével: a tapasztalatokkal, elhivatottsággal, a művészet birtoklásával. S a legvégén, az utolsó oldalon talál az olvasó egy színes virágcsokrot is, amit talán örömében nyújt át a szerző: mert elolvasták a verseit, prózáit, nem dolgozott hiába. De lehet, hogy ez a színes, tarka csokor maga a költő lelke, szíve, emberek iránti szeretete…

Azonnal rájöttem, hogy a két fotó között található írások maga az életrajz, amit sokkal részletesebben, markánsabban lehet felfedezni, mint utószóként szokás azt elolvasni. Judit könyve nem szokványos vers, vagy prózaválogatás. Tudása, sokoldalú műveltsége, a többféle művészet iránti tehetsége, kibontakozása, versfordításai mind ott sorakoznak a 260 oldalon, a legkülönbözőbb irodalmi formákban. Különös, páratlan és izgalmas olvasmány Boér Judit könyve, amelyből az Élhető Világ Irodalmi Kör júniusi összejövetelén élő ízelítőt is kaphattunk. Itt még olyat is hallottunk, melyet könyve lapozása közben nem lehet: gitárművész barátnőjével együtt énekeltek!

A könyv nyolc fejezetben foglalja össze a nő, feleség, anya, nagymama életét az első lépésektől a kiforrott alkotóművész kitárulkozásáig az irodalomban. Élő és ható Istenhite azokból a versekből is kisugárzik, amelyek nem kifejezetten erről szólnak. Specialitásai a haikuk, amelyek nemrég kezdtek meghonosodni az európai költészetben, de Boér Judit e keleti formát úgy kezeli, mintha világéletében ezzel foglalkozott volna.

„Miért vonz engem a vers?” c. vallomásából idéznék, hogy saját szavai által érzékeljük döntését:

„A koncentrált, tömör forma alkalmas lényeges tartalmak kifejezésére.(szintetizáló hajlam)

A kötött forma szabályainak betartása intellektuális erőfeszítést igényel. (szellemi igény)

A nyelvvel való játék, a szavak zeneiségének kiaknázása, az ízes szókapcsolatok használata érzéki örömöt okoz. (fizikai vonzerő)

A szépen megmunkált szövegek gyönyörködtetnek. (esztétikai élvezet)

Érzelmeim formába öntése megszabadít a feszültségektől, elősegíti a tisztánlátást. (lelki indíttatás)…”

És folytathatnám az indoklásokat, de inkább saját tapasztalatomról írnék néhány gondolatot, miután letettem a könyvet.

Boér Juditot csendes, halk szavú embernek ismertem, ha megszólalt, magára vonta a figyelmet. A dilettánsok mindig hangosabbak, mint azok, akik valóban szenvedélyesen, belülről képviselnek valamit. Judit csendességében valami semmihez sem hasonlítható méltóság van. Pedig ő is itt él közöttünk, ahol a mai, agyonemancipált asszonyemberre rászakadt az új matriarchátus, aki elillant, megtépázott férfiidők tollából bélel otthoni fészket, őrzi az óvásra zsugorodott életet. Talán ő is ugyanúgy melegít hitet és tegnapi levest, muszáj-cselédként, mint a büszke, konok spártai asz-szonyok. Mindezek mellett tudja, hogy létezésünk értelmére eddig még Istennél jobb érvet nem talált fel senki. De hogy értelmet találjunk a létben, az a mi igényünk és szükségletünk. Boér Judit teljességre törekvése nem program, hanem igény.

Úgy vélem, a szerző olyan alkat, aki nem ismeri a magányt, amelyre mostanában annyit panaszkodnak kortársaink. Az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk az egyedüllétet, az a másik szívverésének visszhangja saját szívünkben. Talán ezért gondolhatom róla, hogy nem a vers, hanem maga az alkotás pillanata nála a kegyelmi állapot, nem veheti el tőle senki, mert az nem politikai, tulajdonjogi vagy gazdasági kérdés. Az ÉN fontossága emberi méltóságunk forrása. Aki nem tartja fontosnak magát, az másokat is alábecsül. Ebben a könyvben, Judit „életrajzában” e finom egyensúly érződik és világítja be a teret maga körül.

E hatalmas élet-összegzést, melyet a könyvben olvashatunk, szeretném néhány rövid, de annál inkább kifejező „találós” haikuval befejezni:

„Sírással indul./ Siratással ér véget. / Mi az? Az élet.

Test börtönéből/ Kiszabadul a lélek. / Mi az? A halál.

Nagy gerjedelem, / Elvész a józan eszem. / Mi az? Szerelem.

Lélekből fakad. / Lélek útját követi./ Mi az? Az ima.”


(Boér-Danó-Chehadé Judit: Judit versei és egyéb írásai. Ösvénytaposó. Versek és egyéb írások. Borítóterv: Zsitnyár Erzsébet „Belső énünk” c. festménye alapján Chehadé Abdel-Rahim. Ill.: Chehadé Amália, Vadnai Éva és a szerző felvételei. Bp., 2018, 260 p.)

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©