László B.
Irén letagadhatatlanul a természet gyermeke.
Virágok színei, búzaföldek ringó
búzával, búzavirág és pipacs. Erdők,
fák, utak, hidak, folyó, az ég. És telve
szeretettel az emberek iránt.
Olvasva verseit, elnézegetve különlegesen
szép felvételeit a természet
gazdagságáról, virágokról,
utakról – hitelesnek érezhetjük, gondolhatjuk
és tudhatjuk verseit, rajtuk keresztül magát az
embert, egész valóját is.
Rejtőzködő – egyfelől,
kétség-kívül, és mégis
kitárulkozó – másfelől. Színes
egyénisége, mely olyan gazdag, mint maga a
természet, rendre megmutatkozik verseiben.
Életszemléletében, csalódásaiban,
fájdalmaiban és gyászában egyaránt.
És mint a természetben, nála is az
élniakarás, az életigenlés győz.
Személyesnek tűnhetnének egyes versei, mégsem
azok: emberi, ezért általános, egyetemes
érzéseket mutatnak meg. Örömöt és
gyászt, aggódást és fohászt
egyaránt. Szeretetet, ragaszkodást a
szülőföldhöz és családhoz pátosz
nélkül, mégis felemelőn.
Bevallom, elég keveset tudtam László B.
Irénről mint emberről. Az általa nagyon kedvelt
sóstói Tókuckó vezetése 16
éven át bizonyára nem volt könnyű
számára. Kérdésemre így jellemezte a
szeretett intézményt: „Nyáron
gyermek-paradicsom, nyári napközis-tábor,
üdülőhely és rendezvények színtere.
Télen rendezvények, bálok,
találkozók, képzések, szaktáborok
befogadó helye 80–120 fő
elszállásolási lehetőséggel.”
Szakszerű, és mégis szívet-lelket
gyönyörködtető leírás.
Nem tudtam, hogy „csillagszemű babákat” is
készített. A felvételeket látva, előbb azt
gondoltam: valahol megtetszettek a szerzőnek, és
lefényképezte ezeket is. De aztán úgy
éreztem: valahogyan ezek a babák többet kell, hogy
jelentsenek számára! És valóban: ő maga
készítette őket addig, amíg gyapjú anyagot
kapni lehetett. Erről ezt válaszolta nekem: „én
csak ebből készítem a testüket, mert a
gyapjúnak nyugtató és
gyulladáscsökkentő hatása van.”
Szakszerűség, tudás, hozzáértés
és megint csak kreativitás. A
babakészítésről nyilvánvalóan
egész közvetlen és kevésbé
közvetlen környezete tudott – eddig talán főleg
Nyíregyháza környékén, hiszen
László B. Irén ma ott él.
Reméljük, most sokan mások is tudomást
szereznek erről az oldaláról is.
A kötetben nem találunk ciklusokat. A szerző
szerkesztette, ő válogatta a képeket és helyezte
el kissé rendhagyó módon, nagyon érdekesen
közvetlenül a cím után azokat. Mert a
felvételek nem „puszta” illusztrációk
(ez sem lenne lebecsülendő), szervesen összetartoznak a
versekkel. A kötetnek ciklusok nélkül is jól
érzékelhető gondolati-érzelmi íve van,
tavasztól a „szépséges decemberig”,
virágoktól az emberi világig, tirpaki
esküvőig és lengyel dalárdáig. A versek
és fotók észrevétlenül
épülnek be lelkünkbe szépségükkel,
életigenlésükkel. László B.
Irén gyásza mély és felemelő, a Kedves
sírját ékesítő-mutató kövek
azonban más verseiben is felbukkannak, hiszen azok is a
természet fontos részei.
A kötet végén olvashatjuk őszinte sorait
„Magamról” címmel. Ebben „mezei
firkásznak” gondolja magát. A „mezei”
jelző rendben is lehetne, de a
„firkászság”-gal a magam
részéről már végképp nem
érthetek egyet. „Patak felett suhanok, ma itt vagyok,
holnap ott” – ha ő „firkász”, akkor
még nagyon sok ilyen „firkászt”
kívánok magunknak, az olvasóknak, irodalmunknak.
(László B.
Irén: Hétköznapok útvesztői. Versek. A szerző
felvételeivel. URÁNUSZ K., 2017, 162 p.)
♣ ♣
♣