Mindenszentekkor és a halottak napján elhunyt
családtagjainkra, hozzátartozóinkra,
barátainkra és ismerőseinkre emlékezünk.
Járjuk a temetői parcellákat október
utolsó napjaiban és november elején.
Kezünkben virágcsokrok, mécsesek és
gyertyák. A sírokra helyezzük az
emlékezés virágait, meggyújtjuk a
mécseseket és a gyertyákat. Az őszi alkonyban
messzire világítanak.
Gyermekkoromban nagyon szerettem ezeket a fényeket, amikor
szüleimmel kimentünk a balatonszárszói temetőbe.
Ma természetesen már egészen mást
érzek.
Akkor egészen mást jelentett nekem a halál,
az elmúlás. De most, amikor már nagyon sok
családtagomra, rokonomra, barátomra kell
emlékeznem, sajnos mást érzek.
A fájdalmat elmúlásuk miatt.
Élet és halál, két
egymástól elválaszthatatlan lét. Az
örök körforgás az orbis terrarumon, a
földkerekségen.
Mindannyian részesei vagyunk ennek a
körforgásnak.
Már a rómaiak megmondták: „Mors certa,
hora incerta!”, azaz A halál biztos, órája
bizonytalan.
Igen, azzal tisztában kell lennünk, hogy egyszer majd
mi is elmúlunk. De jó, hogy azt nem tudhatjuk, hogy
kinek-kinek ez mikor következik majd be.
Most az emlékezés perceire, óráira
koncentrálunk. Mert nekünk, élőknek
szükséges meg-emlékeznünk az égi
ösvényekre távozottakról.
Évről évre, mindaddig, amíg mi még
bírjuk ezt a manapság igazán nem könnyű
életet.
Azután majd egyszer talán találkozni fogunk
elhunyt szeretteinkkel és barátainkkal odaát!
♣ ♣
♣