Az utcákon néma tömeg.
Vállvetve halad fiatal, öreg.
Munkászubbony, libbenő selyem.
Fekete öltöny, csíkos szvetter.
Menetelnek, arcuk komoly.
Rég eltűnt róla a mosoly.
Haragvó szemük szikrákat szór.
Mennek előre szótlanul.
Hirtelen fegyverropogás
Tölti be a teret.
Megmozdul a tömeg.
Egymásba kapaszkodnak kezek.
Valaki felkiált: árulás!
Földre hanyatlik egy diák.
Fehér ingén sötétlő folt,
Szívének vére már járdán csorog.
Pár percig halotti csend, majd
Üvöltve megindul a tömeg.
Előre törnek, nincs akadály.
Tűzcsóva villan tankok falán.
Gyermekkezekben benzines palack.
Tankóriásokat robbantanak.
Zászlók lebegnek füstös szélben.
Szabadságot már nem kérnek szépen!
Elég volt az elnyomás!
A rájuk nehezedő átok.
Forradalommal vívják ki
A szabadságot.
Tompul a zaj, üresedik a tér.
Halottakat ölel az októberi szél.
Mi volt a bűnük?
Miért az esztelen halál?
Testük romok közt fekszik,
Lelkükre béke száll.

A forradalom hőseinek emléke
Örökké szívünkben marad.
Míg kezeink virágot hintenek
Hantra, őszi lomb alatt,
Hálával, szeretettel kívánjuk:
„Békésen nyugodjanak!”