Sarrah Perry a könyv
végén A szerző jegyzetei
című másfél oldalt ezzel a mondattal kezdi:
„Számos könyv volt segítségemre abban,
hogy feltáruljon előttem egy olyan viktoriánus
világ, amely nagymértékben emlékeztet mai,
modern korunkra.”
Majd a Sunday Times
lapjairól a füljegyzetben: „Az essexi
kígyó 1890-es években
játszódó történelmi regény,
amelyet eredetisége, nyelvi gazdagsága és
kiváló jellemábrázolásai tesznek az
év talán legzseniálisabb
művévé.”
Ritkán olvashatunk olyan történelmi
regényt, amely nem a nagy eseményekben belekeveredett
kisemberekről és nagy emberekről szól, hanem egy nem
létező lény körül kialakult sajátos
korszakról és a képzelet által
átszőtt falu, közeli városka lakóinak
bizonytalanságáról.
A regény a hányódás, a félelem,
a biztos, ami biztos, jobb a visszahúzódás
hangulatában játszódik. Ebben a
légkörben minden, egyébként
hétköznapi történés a félelem
tárgya lesz. Valaki eltörte a lábát egy
másik faluban, amely szintén a láp mellett van.
Lehet, hogy a sérült tudja pontosan, hogyan
történt, de a hír átformálja a
történést és rémhírré
válik, a lápon élő szörny tette. Egy
kislány éppen a félelmeitől vezérelve
elszökik a faluból, az apjától, keresik, de
mivel nem lelik, úgy hírlik, hogy a szörny rabolta
el. A félelem eluralkodik. Senki sem szeret beszélni
erről, de a szülők nem engedik a gyerekeket az utcán
játszani. A templomban a tiszteletes győzködi a
híveket, hogy nincs szörny, de a
nemlétezését bizonyítani valaminek annak a
számára, aki fél tőle, nem lehet. A
probléma nem racionális, ésszerű érvek nem
hatnak. A félelem terjed, már hatalmába veszi a
pap feleségét is, akinek tuberkulózisban
való megbetegedése segíti szellemi
elfordulását a valóságtól és
bezárkózását a szörnyről
elképzelt vi-lágba. Ez egészen odáig fajul,
hogy Stella, a feleség úgy érzi, hogy ő kell
igazán a szörnynek, és ha ő önként
áldozattá válik, akkor megmenekül a falu a
további megpróbáltatásoktól. A
regény fő története tehát a félelem
különböző megjelenése. Hogyan fél egy
magányos öregember, aki az életen már
kívül érzi magát, amikor az egyik
juhát elveszíti, majd később mások
félelmét tápláló módon ő is
távozik az élők sorából. A faluban
többen úgy vélik, a szörny Isten
büntetése, de nem világos, hogy miért
bünteti őket. Így egy nem létező bűnt keresnek
magukban és a többiekben. Aki nem fél, azt is
átjárja a bizonytalanság, a bizonyosság
szilárd talaja kicsúszik alóla, vagy
kicsúszhat, esetleg időlegesen, de mégis ijesztő.
A félelem történetét átszövi
sok különböző szál, amelyek egyrészt
önállóak, sőt bizonyos esetben nem is
feltétlenül szükségesek a regény fő
mondanivaló szempontjából. Azért kellenek
mégis, hogy a történetet egy pontos korba lehessen
elhelyezni. A 19. és 20. század fordulóján
már megjelennek a modern világ jelei, a
szörnyhöz és félelemmel teli faluhoz nem
tartozó esetek ellentétei. Megjelenik a regényben
a modern nő, Cora egyáltalán nem szimpatikus alakja, aki
fiatal, gazdag, öntörvényű és özvegy a
fiával, akinek persze mint „modern nő” nem
éppen jó anyja, és a közfelfogás
szerint feleségnek sem volt megfelelő. Mindenféle
iránt érdeklődik, nem öltözik nőiesen,
inkább a férfias külsőt szereti.
Emlékezzünk máshol olvasott esetekre: a
századfordulón először kezdtek a nők nadrágot
hordani, vagyis férfias külsőt magukra venni, a hajukat is
egészen röviden hordták stb. A regény a
kornak megfelelően nem igyekezett a modern nőt szimpatikusnak
ábrázolni. A kor másik modern nője, Cora
barátnője, Martha, szintén nem alkalmas a feleség
szerepére, ő a társadalmi problémák
iránt érdeklődik.
Sokat olvashatunk a társadalmi
problémákról, amelyek akkoriban szintén
nagyon fontosak voltak, mint a londoni nyomor, az
egészségtelen lakásviszonyok, a
kilakoltatások, a megfizethetetlen lakbérek. Martha
éppen ezek ellen küzdve válik a kor
jellemzőjévé a regényben, nyomornegyedből
származó felemelkedett harcos, aki ismeri a nyomort,
és azokat igyekszik megnyerni, akik pénzzel tudják
segíteni igazságos törekvéseit.
Fejlődik a technika, száguld a vonat, a posta remekül
működik az új körülmények
között, gyors és megbízható. Martha
írógépen írja beadványait. Fejlődik
az orvostudomány, a regény remek orvosai már az
új tudás birtokában a gyakorlat által nem
támogatott műtétet is el tudnak végezni,
megemlítve, hogy ez lesz a jövő. Akkor még csak a
szívhártyán tudnak összevarrást tenni,
de az orvos szerint nemsokára már magát a
szívet is meg lehet műteni.
A regény szövedékes eseményei felett ott
terjeszkedik a modern Cora és a pap, Wili szerelemmel
színezett különös barátsága.
Sajátos kapcsolatról van szó. Ilyen is csak a
századfordulón születhetett, és
megbotránkozást keltett minden körben. Egy
hitében, elvárásaiban, viselkedési
mintáiban biztos pap barátságot köt egy
rendezetlen életet élő, a kor elvárásainak
nem megfelelő nővel, és nem a kihívó külseje,
hanem a szabad élete és a szabad
kommunikációja miatt. Érzelmeik viharosak,
szükségük van egymásra, de mennyire – ez
a kérdés? A gondolataik kifejtése
érdekében, vagy esetleg a testiségük is
meghatározó ebben a kapcsolatban, és be lehet-e
ezt vallani?
Miért lehet ez a mi korunkban egy fontos könyv, ha nem
is annyira, mint az ajánlásban olvashatjuk? Azért,
mert félni ugyanúgy félünk, mint az új
kor hajnalán. Félelmeink ugyanúgy ellentmondanak a
racionális világnak, ahogy annak idején.
Kapcsolataink ugyanúgy sztereotípiák által
irányítottak, még ha másképpen is
befolyásolnak minket, mint száz évvel ezelőtt. Ma
is megkérdezhetjük magunktól, hogy hol a
határ a szerelem és a barátság
között. Ha nincs mitől félni, akkor mégis
miért képzeljük, hogy félünk, és
miért teremtünk olyan olvasnivalókat, filmeket,
amelyek a félelmet fokozzák (és nem erre a
könyvre gondoltam)?
(Sarah Perry: Az essexi
kígyó. 21. Század Kiadó, 2017, 21.
SZÁZAD KULT KÖNYVEK sorozat, 432 p.)
♣ ♣
♣
