A szerző, Imre Ferenc
immár tizenkettedik kötetét vehetjük a
kezünkbe, ezekből is a „Fogd a kezem” című a
kisméretű zsebkönyvek sorozatból szonetteket
tartalmaz. Imre Ferenc mesterévé lett ennek az igen
nehéz, kötött formájú műfajnak,
ráadásul ebben a kötetben a XIII. és XIX.
századi szabályok szerint írt versei
találhatók. Ezeknek még nehezebb és
feszesebb előírásai vannak, amelyek a mondanivalót
szoros keretek közé fogják.
A címadás sem volt véletlen. Mint
írja, szükség van arra, hogy megfogjuk egymás
kezét akár családon belül, akár
országnyi méretekben: megszólítjuk
egymást, figyelünk egymásra, és
segítünk, ahol lehet. Talán ezért is
választotta könyve címoldalára Simon M. Veronika „Tini lány”
c. képét, mert az ifjúság
különösen rászorul a mai világban arra,
hogy megfogjuk a kezüket, és figyeljünk rájuk.
Imre Ferenc minden írásában a felelősséget
teszi fókuszba, melyet verseinek nyelvezete is
kihangsúlyoz.
Az írói alapanyag, a szó nála nem
szűkíthető le a mindennapjainkban használt
beszédre, azonban a klasszikus vers anyaga veszteség
nélkül vihető át az írott
változatból a beszélt változatba. A
költői nyelv az évszázadok során valamelyest
elhalványult, perifériára szorult. Az új
költői nyelv kísérletei, ill. régen
használt, feledésbe merült klasszikus formái
a versírás rétegeit, tereit fedik fel és
hozzák újra működésbe. Márpedig
ha ilyen különlegesen ritka csemegét kapunk Imre
Ferenctől, jó arra rácsodálkozni, neki szentelni
az időt, nemcsak szövegének, hanem klasszikus formai
szépségének is.
Ezek a szonettek szinte vezetik a magányos olvasót a
hétköznap néhány szótagos
szavakból álló sorain át a világ
és az emberiség értelmezésére: ez a
szonett kompozíció sajátossága. A nyelv
ugyanis nem csupán nagy léptékben méri a
teret, hanem vizualizáció által is
érzékelhető jelenség felületét jelenti
a kötetben. Egyfajta felütés,
figyelemfelkeltés, amely elsősorban nem
önmagáról szól, hanem
előkészíti a terepet az ezután megjelenő
gondolatoknak. Arra figyelmeztet, hogy mindenek mögött
fajsúlyos kimondás, leírás
tétjével bíró mondanivalója van.
Mondhatnám azt is, hogy „élethasználati
utasítás” a modern kor zaklatott emberének.
Imre Ferenc verseit ismervén állítom, hogy
soha nem akart senkinek fájdalmat okozni, csak segíteni
és élvezni a munkát, ahogy hajdanán
kapája által robbant szét a szikkadt
földdarab, vagy napjainkban: mint gondolkoznak el lángot
vető sorain az emberek? Ez a szép harc, a beolvadás, a
természettel való egyesülés vágya
végigvonul minden kötetén, így a „Fogd
a kezem” címűn is. Ez a képiség
hagyományos és költői értelemben is fontos
szerepet játszik költészetében. Ívet
ad a kötetnek, összefűzi a különböző
témákat, arra készteti az olvasót, hogy
„összeolvassa” a különböző
témájú verseket.
Szeretném felidézni a címadó verset,
amely esszenciája eddigi céltudatos
életvitelének, gondolkodásának,
múltjának és jövőjének.
„Teremtőm,
édesanyám fogd a kezem, / vezess, ha lehet egyenes
úton, / ne kelljen majd szégyenkeznem a múlton, /
adj erőt, az igazat kövessem! // Jóságos atyja
legyek gyermekemnek / és oszthassam a boldogságomat./
Szeretetben növeld akaratomat,/ értelme legyen az
életemnek. // A munkám után teremjen
türelem,/ gyermekemnek példaképe legyek./ Tudjam
majd elviselni életem. // Érzem, nem egyedül vagyok
a földön, / feladatom szeretet adása. /
Úristent kérve, fényben
gyönyörködöm.”
E csodálatos, imádságnak is beillő vers
után befejezésül szeretném idézni Imre
Ferenc kötetindító aforizmáját:
„Senkinek nincs annyi ideje és türelme a
hallgatáshoz, mint a Teremtőnek.”
(Imre Ferenc: Fogd a kezem.
Szonettek. Kiadó: Alpha-Vet KFT, 2018, 124 p. )
♣ ♣
♣