Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Benke Mária

Kortünet, vagy kórtünet?

Utazom metrón, vonaton, villamoson, buszon…

Úticélom felé haladva gyakran nincs ülőhelyem, ezért kapaszkodom és szemlélődöm.

Mindig is nyitott szemmel jártam-keltem a világban, érdekes „játék” megfigyelni az emberek viselkedését.

Régebben voltak, akik kötögettek, vagy más kézimunkákat készítettek, közben beszélgettek egymással. Mások egy könyvvel a kezükben, esetleg folyóiratokat olvasva múlatták az időt. Ezek a jelenségek inkább a hölgyekre voltak jellemzőek. A férfiak kártyáztak, beszélgettek egymással, esetleg a kis rádiójukon híreket, vagy zenét hallgattak…

Rohamosan változó világunkban ez a viselkedési forma teljesen megváltozott.

Mindegy, hogy nő vagy férfi, fiatal, vagy bármilyen korú, az okos telefonját, tábla PC-jét, tabletjét – s még ki tudja, hányféle „kütyü” van forgalomban –, szóval azokat bűvöli, megszállottként tapad tekintetük a képernyőkre, és megszűnik köröttük a világ. Tegnap, mint egy közvéleménykutató, árgus szemekkel figyeltem ezt a jelenséget, négy átszállással mentem Á-ból B-be.

A mozgólépcsőn, amíg a célállomáshoz értünk, a mellettem ellentétes futószalagon hirtelen 13 embert számoltam meg, akik sms-t írtak nagy odaadással és nem kapaszkodtak a korlátba, sőt megszűnt minden egyéb körülöttük, nem is érzékelték, hogy hol vannak…

A tömegközlekedési eszközökön pedig olvastak, vagy játszottak az aktuális tablet-en, notebookon, vagy más szerkentyűn. Aki nem olvasott, az lázas izgalommal játszott, megfeledkezve mindenről… A metró monoton zaja mellett alig volt olyan utas, akinek a kezében valamilyen most divatos szerkezet ne lett volna. Néhány idős, vagy kismama gyermekével szállt fel, én felpattantam és átadtam a helyem, ugyanis én észrevettem, mert az imént említett emberek se’ láttak, se’ hallottak… Láttam még jó néhány embert, akinek a fülében fülhallgató, az iszonyatos hangos zenére ingatta a fejét, dobolt a lábával kényelmesen elterülve, mintha otthon a fotelben ülne, a zenéjét még a tőle ötödiknek ülő utas is hallhatta. A „megfigyelt személyek” arckifejezése egykedvű, bárgyú, már-már buta-kifejezéstelen volt, hiszen az elfoglaltságuk mértékében átadták magukat az „élmény”-nek. Beszélgető, könyvet olvasó embert egyet-kettőt láttam, de a jellemző az volt, amit fentebb elmeséltem…

Elgondolkodtam.

Én is használok számítógépet, mobiltelefont, de arra, amire való, írok, keresgélek az interneten, időnként elolvasok egy-egy számomra érdekes cikket, a telefonnal telefonálok, de csak annyit, amennyi szükséges, és nem úton-útfélen… A közlekedés kiszámíthatatlan forgalmi helyzeteire, vagy bármi másra hogyan figyelnek azok, akik már-már elbutult arckifejezéssel nyomkodják a billentyűiket? Megértem, hogy minden és mindenki változik, no de ennyire?


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©