Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Tárkányi Imre

A MAGYARSÁG SORSFORDULÓI

Szentpéterszegi Róza eposzai

A szép kiállítású könyv címe alá az „eposztrilógia” szót írta Szentpéterszegi Róza, a szerző, kecskeméti írótársunk. A magyarság sorsfordulói tehát három eposzt tartalmaz, különböző verstílusok alkalmazásával. Az első számunkra pozitív történet: a HonfoglalásHarc a szabadságért), a harmadik címe: Szétszaggatva, az elmúlt évszázad traumáját, Trianon máig fájó emlékét tárgyalja.

megörökítése. A második témája az 1848–49-es szabadságharcunk (

A könyv nagyon szép borítóján Feszty Árpád Honfoglalás c. körképének részlete, valamint egy 1848-as ágyú képe és a magyar Szent Korona látható – ez utóbbin jelezve van csonka Magyarország. A borítót Halasi Éva tervezte, hűen visszaadva a könyv tartalmát.

A Honfoglalásról  tizenhárom ének szól, szinte meseszerűen elevenítve fel a dicső történetet. Az ősmagyarok élete, harcai, az ún. törzsek élhetési problémái – mind megelevenednek az első énekekben, majd a besenyő támadások, a hét vezér vérszerződése, Álmos vezér hatalma, esküvője, Etelköz elfoglalása és Árpád gyerekkora jelenik meg a versekben. Leányszöktetés, az új haza keresése és Szvatopluk „barátsága” következik, végül a „magyarok nyila” megjelenése, harci események, Álmos halála és Árpád uralma, amely a Honfoglalást eredményezte. Egy idézet a XII. énekből: „Kerek kilencszázban  ez így történhetett, / Isteni jóslat, ím már bekövetkezett”. Az utolsó ének sorai a költő igaz magyarságát jelzik: „HAZÁM! E szó az, mely remegteti testem, / ilyen egy van csak, és ismételhetetlen.” És „A vérző szívünket újra égre tartjuk, / de máshol élni, azt mi nem, nem akarunk!” Az első eposz történetei, az egykori harcok, vándorlások leírása, képi megjelenítése valóban méltó ábrázolása a magyarság korai történetének.

A második eposz legdicsőbb szabadságharcunkat eleveníti fel. Az indítás nyilvánvalóvá teszi, hogy miért kelt fel nemzetünk 1848 márciusában: a robot, a jobbágysors, az elnyomás ellen. Tizenhét ének mondja el a szabadságharc történetét: a Nemzeti dal gyújtó hatását, a győzelmeket, melyekben a császári seregből jött katonák is részt vettek, a délről fenyegető veszélyt: Jellasics seregét, Bem apó harcait: a „kis szürke ember” erdélyi hadjáratait. És feltűnik Lebstück Mária legendás alakja, aki fiúruhában küzdött a szabadságunkért. (Emlékezzünk: 1942, a Mária főhadnagy című operett bemutatója a felejthetetlen Szeleczky Zitával a címszerepben. Akkor ez is szabadságharc volt… T. I.) De volt egy másik hölgy is: Bányai Júlia táncosnő Buda ostrománál „kémkedett”, a császáriak terveit kutatva. És következett a fegyverletétel, Világos. Szentpéterszegi Róza így ír: „Börtönből övezett és bezárt világba / a magyar nép SOHA nem lehet bezárva.”

Ezután az eposz után kiegészítésként következik tizennégy szonett: az aradi tizenhárom vértanúra és Batthányi Lajos mártír miniszterelnökre való emlékezés.

Talán a legfájdalmasabb emlék a hamadik eposz: Trianon megidézése. Az indítás megint kitűnő: egy kislány hallgatja nagyapja „meséjét” az egymástól elszakított szerelmesek tragédiájáról, az első világháború kitörésének körülményeiről, a vesztes háború következményeiről, a versaillesi  „békéről”, amely Trianont eredményezte. Ismét megszólal a költőnő hangja: „Megtépetten is egyek vagyunk, / és mindig erre gondolunk”, és így fejezi be az emlékezést: „Tó tükrében táncol a napfény, / örökké él az összmagyar eszmény!”

A huszonegyedik században, az Európai Unió tagjaként is természetes, hogy  még mindig fáj Trianon emléke, az anyaországtól távol élő magyarság sorsa – és csak reménykedünk, hogy a kormányok megértik: a harc, az egymás elleni uszítás, „vagdalkozás” árt az elszakított területek megmaradt magyarságának. Hogy javuljon a helyzet, ehhez nem csupán a határok átjárhatósága szükséges, hanem egységes, egymás iránt is megértő viselkedés, nem csupán az egyszerű emberek, de az országok vezetői részéről is.

Szentpéterszegi Róza új könyvének eposzai erősítik magyarságunkat, „Segítő társ, kard és könyv lenne: Rákóczi-kard, Széchenyi könyve” – írta a Trianon-eposz hetedik részében. Igen, könyv, írás, vers és eposzok, amelyek őrzik magyarságunkat.

Csak csendesen mondom: ez a könyv az iskolákban is szép olvasmány lenne… Tanulságos „mese”.

(Szentpéterszegi Róza: A magyarság sorsfordulói. Eposztrilógia. Kecskemét, 2017, 136 p.)


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©