A lélek szabadságának gondolatával
kapcsolatban először egy táncdal jut eszembe Homok a
szélben címmel. Tovább gördítve a
gondolatsort, híres emberek sora. Petőfi Sándor
sas-lelke, Jelki András, Körösi Csoma Sándor,
Marco Polo, Kolumbusz Kristóf és még
sorolhatnám. Ők többnyire céllal mentek arra,
ahová lelkületük vezérelte. Megismerve
életüket láthatjuk, hogy milyen ára volt
céljaik elérésének. Mégis biztosak
lehetünk benne, hogy sok élmény,
elégedettség töltötte el szívüket.
Jó dolog a karosszékből gondolni ezekre az
élettörténetekre. Van, akinek fáj a
szíve, hogy soha nem lehet része hasonló
kalandokban, másnak még a gondolat is ijesztő
átélni bármi megpróbáltatást.
Álmodozásainkban gyakran előfordul, hogy egzotikus
tájakra, csodálatos helyekre,
körülmények közé, helyzetekbe
képzeljük magunkat, de sajnos marad a képzelet
szüleménye. Hiányzik az elhatározás, a
tettre készség. Leginkább ez abból
adódik, hogy reálisan látjuk helyzetünket,
lehetőségeinket.
Akár vágyunk rá, vagy rettegünk tőle,
körülményeink meg-határozóak.
Bekerülve a munka taposómalmába, csak
kihasznált rabszolgának érezhetjük magunkat.
Ebből szabadulni csak hatalmas szerencsével,
például lottó nyeremény, vagy a
nyugdíjas kor elérésével lehetséges.
Ekkorra viszont az ember már nem vágyik kalandra,
megpróbáltatásokra.
Marad a karosszék és a televízió
csatornái, amik távoli tájakra, egzotikus
kalandokra repítenek minden áldozatvállalás
és erőfeszítés nélkül.
Természetesen ez nem ugyanaz, mint átélni,
tapintani, tapasztalni a valóságot, de emberek
millióinak csak ennyi lehet osztályrésze.
♣ ♣
♣