Kláris újság honlapja

Van egy kedves írótársnőm, aki vers és próza mellett egyre inkább az aforizmák írásával foglalkozik. Elsők között vagyok, akit meglep színes gondolatcsokrával, melyek között kószálva az ember rádöbben: mennyi elejtett, elrejtett, elfelejtett igazság hányódik a földön! Legutóbbi ajándékai között találtam egy mondatot, amely telitalálatnak bizonyul: „Amikor az órát mint időmérő eszközt feltalálták, abban már benne volt az időzített bomba lehetősége is.” Valóban: ha sorra vennénk, akkor minden találmány az idők folyamán átalakul az ember, az élet, a természet félelmetes ellenségévé. Kitör az irányíthatóságból, és elkezdi pusztító útját a Földön, míg végül globális katasztrófát okoz.

Hitka Anita írótársamnak nemcsak ebben van igaza. Azt írja: „A szövegkörnyezetből kiragadott szavak nyílként repülnek a kiszemelt áldozat felé”. Igaz, hogy a nyíl kegyelmesebb fegyver, mint az időzített bomba, kisebb meny-nyiségben és méretekben tarol életeket, de a szavak is lehetnek gyilkosok. Talán egyik legjelentősebb területe a családokban, a házasságokban van. A szavak addig párbajoznak, míg egy kis közösség minden tagja ezer sebtől kezd vérezni. A gyermekért aggódó fél még maradna, tartaná vállain a terhet, de tudja, hogy lehet ugyan még együtt élni, de az már sehova sem vezet. A gyerek mindenre lehet ürügy, de sokszor számukra egy normális válás jobb, mint a finoman cizellált, családi pokol. A felnőttek rég elfelejtették régi, szent indíttatásukat: hogy a házasságban két fél eggyé válik. A gond ott kezdődött, amikor el kellett dönteni, hogy melyiké? Aztán a szavak pisztolysorozata pontot tesz a kapcsolat haldoklására. A hajdani eggyé lett társak úgy mennek el egymás mellett, félig másfelé fordulva, mint a bolygók, melyek évente csak egyszer találkoznak, de akkor sem állnak meg. Lénárd Sándor író azt mondta: „Az emberi kapcsolatok megértése adagolás kérdése, de csak két ember viszonylatában”. S valahol ott, a közelmúlt történelmének lelakatolt házaiban történik velünk és körülöttünk az adagolás…

Írótársnőm megállapította, hogy egy pesszimistát csak kellemes meglepetések érhetik. Ha pesszimista vagyok, azt mondom a török eredetű szólással egyetértve: kettőt fülelj, egyet szólj! – akkor tán nagy baj nem lehet. De mióta napjainkban összeszorított fogú igyekezettel akadály-mentesítették a politikai propagandát, úgy ömlik ránk a szenny, mint a záporeső. Történelmi és társadalmi erők préselik egy musttá az egy présbe hullott emberszőlőt. Remélem, nem sikerül. Talán az sem, ahogy reklámozzák: „Tégy a gyűlölet ellen!” – különben megöllek! – teszem hozzá tapasztalatból, a napi hírek hallatán. A sötét árnyalat századunk része lett: gyűlölet, harc, halál tölti ki az emberek idejét. A fényt már csak néhányan visszük az arcunkon tovább.

Hitka Anita ezt is kijelenti: „Ellenségeinket kellő távolság esetén már szerethetjük is!” Talán legjobb példa erre a munkahelyi kapcsolatok félelmetes szövevénye. Valakitől azt hallottam: „A főnök tekintete mindig nyílt és őszinte. Vagyis: egyik szeméből a nyílt gonoszság, a másikból az őszinte rosszindulat sugárzik.” Az ég legyen kegyelmes annak a közösségnek, amelyik megfogalmazta az ilyen főnök tekintetének definícióját! Hányan szenvednek, kínlódnak az olyan vezető mindenhatóságától, aki kisistennek képzeli magát, s a beosztottak némán görnyednek alatta. A hatalmasnak keze hosszú, utánanyúl az engedetlennek. Talán erre a szituációra is gondolhatott az aforizma-író, amikor az ellenségtől való távolságról beszélt.

Jó az aforizmák között tallózni, mert rájövünk az élet nagy igazságaira. Ma már a régi közmondás is másképp cseng: Mivel az okos enged, rég a szamarak uralkodnak! Az emlékek, a gondolatok az aforizmákban nem szálanként kitisztogatva raktározódnak el, mint az anatómiai preparátumok. Inkább egymásba szövődnek, összekuszálódnak, láthatatlan szálakkal a legtávolabbi részeket is rokonságukba vonják. Bennük van szükségessége múlt és jelen összekapcsolódásának, mely lehetővé teszi az önmagunkkal való szembenézést.

Az aforizmák – ha jól figyelünk rájuk – sok más dolgot is boncolgatnak: Meddig terjed saját életünk, és mikor lógunk át a másikba, vagy az mibelénk? Meg tudjuk-e teremteni a másiktól való függetlenség és feloldódás törékeny egyensúlyát? Érezzük-e bennük a humor és bölcsesség arányait például abban a megállapításban, hogy a boldog nők főzik a legjobb kávét?

Érdemes olvasnunk ezeket a gondolat-esszenciákat, mert okosabbak, tájékozottabbak lehetünk általuk. Ha figyelembe vesszük, hogy a jó hír és a rossz hír terjedési sebessége fordítottan arányos, ugyanígy gondoljunk arra is, hogy a tiszavirág egy nap alatt is teljes életet él, míg van, aki száz év után sem. Vegyük észre, hajoljunk le, és emeljük fel az utunkba eső bölcsességeket! Lehet, hogy kincset találunk közöttük.

FÓRUM

Stancsics Erzsébet

Aforizmák