Megint karácsony…
a gyertya fénye
szívünkben lankadtan pislákol…
Szeretteim, a kezetek fognám,
karom visszahull…
Mi az, mi gátol? Mi az, mi közénk áll?
Bár lehet, alaptalanul…

Ismét karácsony –
szívemet fáradtan vizsgálom.
Mi az, mit vétettem,
mi az, mit nem tettem,
ki az, kit sértettem,
mi az, mit nem hittem,
kivel jártam el méltatlanul?

Ismét karácsony…
kezetek fogva, kérdezem:
Mi baj van velem,
s mi bajunk egymással?
Miért oly nehéz a béke,
hisz szívünk ezt oly sokszor,
igazul és évről évre kérte!
Miért fut hát el a remény
a nyitott kapun?

Megint karácsony.
Kezetek fogva kérdezem:
Ha nem kér testünk
már az adományból,
a lélek miért zokog?
Miért jönnek reménytelen,
szürke holnapok?
Egymást meg nem értve?

Hát megint karácsony –
s eljön évről évre,
összegyűlünk mindig, és mivégre?
ha szívünk nem bocsát meg, holt…
s kő marad, mint volt…