Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

T. Molnár Zsuzsanna

Akik tollat fogtak…

Antológia

Nyomot hagyni! Mennyire ősrégi kívánság! Maradjon utánunk valami! Megtett utunk itt a földgolyón ne tűnjön el véglegesen.  Legyünk részei az emlékezetnek! Nem volt az ember történetének kezdetétől kimondott óhaj, mégis a homo sapiens öntudatlanul gondoskodott arról, hogy beszédes nyomokat hagyjon maga után.  Ahogy a természet is jeleket hagyott. Lávában, kövekben, földrétegbe elrejtett „fosszíliáit” testálta a későbbi korokra. Mai tudásunk ezekből is fakad. „Lábnyomok” az ember fejlődésének végtelen útjain. Hosszú évezredek eredménye az a kollektív igyekezet, hogy örökséget hagyjon maga után az emberiség: tárgyit és szellemit, ami éppen az adott korban értéket jelentett.

Nevesítette is az örökül hagyhatót: építészeti, művészeti, gazdasági alkotásait. Barlangok falára, kőtáblákra véste gondolatait. Az írás megjelenése hatalmas fordulatot jelentett ebben a folyamatban. „Verba volent, scripta manent” (A szó elszáll, az írás megmarad) – fogalmazták meg ennek értékét a latinok, és a Nyomot hagyni!-szándék kifejezőjévé vált.

Az utánunk maradó nyom sokféle lehet. Az első megtartója az emlékezetnek a család. Itt hagyjuk életünk nagyon személyes szegmenseit generációkon keresztül. Az emberiség egyes tagjainak lehet esélye arra, hogy nagyobb lábnyomot örökítsen maga után a tevékeny, valakikhez vagy valamihez elkötelezett életek árán. Tehetségesek vagy még tehetségesebbek: a tudományok, művészetek képviselői, tanítók, papok, filantrópok, egyszerű emberek, akik nélkül nehezebb, szürkébb lenne az élet körülöttünk. Előbb- utóbb lesz egy hírmondó, aki majd szól érettük, és az ismeretlenségből kiemeli őket, mert nyomot hagytak maguk után.

Szűkebb pátriámban, Vas megye észak-nyugati régiójában éppen most ástuk ki az elmúlt négy évszázad és a jelen költészeti emlékeit: Akik tollat fogtak … A Répce-vidék költőinek antológiája áll a címlapon. Tizenöt település 63 alkotója került a kötetbe az elmúlt századokból. Ma tizenöt alkotóról szólhatunk. A gyűjtemény a Savaria University Press Alapítvány kiadása, 326 oldal. Ezzel ünnepeltük a Költészet Napját Csepregen Dr. Fűzfa Balázs professzorral.

Így hagytunk nyomokat magunk után is.

 Szerkesztették: T. Molnár Zsuzsanna és Sági Ferenc.

(A kiadást hatalmas kutatómunka előzte meg, hiszen a XVI. században élt rektorok, papok, jegyzők, tanítók fennmaradt írásaival kezdődik, majd időrendben haladva a ma tollforgatóinak verseivel zárul a gyűjtemény. A legifjabb szerző 12 éves. – A szerk.)

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©