Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Hitka Anita Dévi

Indulataink

Többnyire jelzős szerkezettel fordul elő az indulat szavunk: jó indulat, rossz indulat, vagyis rossz szándék. Indulat, indíték összetartoznak, indítékaink határozzák meg indulatainkat is nagyrészt. Az „indulatos” kifejezésünk inkább negatív tartalmú. A hirtelenharagú emberre is mondják, hogy indulatos. Indulatosságunkat is ösztönünk vezérli. Felháborodhatunk valami miatt, és ezért indulatosak leszünk.

Nem mindig adunk ennek hangot azonnal, lehet, hogy csak magunkban fortyogunk. Gyakran hivatkoznak az indulatos emberek a vérmérsékletükre, hogy azt nem lehet szabályozni, mert az biológiai adottság. Akkor mégis hogy van az, hogy a felettese előtt tudja fékezni indulatát, a beosztottjával szemben pedig szabadjára engedi? Netán az érdek, vagy a félelem gátat szabhat a vérmérsékletnek is? Egyre több az indulatos gyerek is. Részben azért, mert megteheti, hogy indulatos legyen., részben meg bizonyos környezetszennyező tényezők már a kisgyerekek idegrendszerét is károsítják. Gyakran már magzati korban, de ne menjünk ennyire vissza. Elég, ha látjuk a gyereket a babakocsiban a füstös utcán.

Mindenesetre a tendencia az, hogy aki durván viselkedik, az nem szégyelli a viselkedését, hanem a vérmérsékletével takarózik.

Az új nevelési elvek szerint teret kell engedni a kisgyermek indulatosságának, amíg az nem ölt szélsőséges formát. Ugyanis a folyamatosan elfojtott indulat fizikai és mentális betegséget okozhat idővel. Észrevétlenül rág, mint a szú a fában. Tehát jó neveléssel a szülőnek kezelnie kell gyereke indulatosságát – teszem hozzá, a sajátját is. Ez valóságos művészet, a nevelés művészete. Emberré válást elősegítő művészet.

Az időben kialakult önkontroll felnőtt korban sokszorosan kamatozik. Például nem megyünk fejjel a falnak. Ha mégis, akkor sem a falnak fog fájni. Nem élhetünk úgy, mint az alacsonyabb rendű ösztönlények. De még azoknál is van – igaz, elég durva módon – fegyelmezés.

Jézus Krisztus mondta a tanítványainak, hogy az az indulat munkálkodjon bennük, ami Őbenne. Jóindulat, jó szándék, segítőkészség. Aki megengedi magának, hogy elszabaduljanak az indulatai, az fékezhetetlenné válik. Veszélyes másokra, de végső soron önmagára is. Hamarabb kaphat agyvérzést, ha felmegy nála a „pumpa”. Mára már, sajnos, népbetegséggé vált a magas vérnyomás. Azt mondják, jobb, ha egy vulkán gyakrabban tör ki kisebb mértékben, mintha hosszú ideig tartó „alvása” után valósággal szétrobban. Tehát indulatainkat kell és lehet is kezelni. Nem könnyű, az tény, és nincs is rá egységes recept. Ha tudjuk, hogy mi az, amitől a legjobban felindulunk, akkor az már az első lépcsőfok a megoldáshoz. Lehetőleg senkinek ne mutassuk meg az „achilleszi sarkunkat”, mert az a legsebezhetőbb pontunk, és ha azt támadják,  akkor nem tudjuk fékezni indulatainkat. Ez mindenkinél más és más. A kábítószerek használata, beleértve az alkoholt is, semmiképpen nem megoldás: még jobban előhozza a rejtett ösztönöket és lerombolja a nevelés több évtizedes küzdelme eredményeit.

Tehát nem arról van szó, hogy teljesen el kellene fojtani indulatainkat. Ismerjük a mondást, hogy „le ne menjen a Nap a te haragoddal”. Aki napokig fortyog magában, míg végül csak kijön belőle, hogy belül mi rágja, arra hivatkozik: azért nem szól azonnal annak, akivel baja van, mert nem tudná szavakba önteni a haragját, hanem csak az öklével. Ezt akarja elkerülni. De ez nem jó mód, mert akire haragszik, talán nem is tud semmiről, és napokkal később mégiscsak rázúdul a másik haragja. Nemcsak beszélni kell megtanulni, hanem a konfliktuskezelést is. Ahol nincs vitakultúra, ott semmilyen kultúra sincs.

Megfelelő vitakultúra esetén talán kevesebb lenne a magas vérnyomás is. Nem mellesleg azt a fajta tiszteletet is tanítani kell, ami független az alá- és fölérendeltségtől. Főnök és beosztott, szülő és gyerek, végső soron kiszolgáltatott és az őt ilyen helyzetbe hozó között, beteg és egészséges között is jelen kell lennie az elvárható tiszteletnek. Ennek hiányában egy társadalom nem több, mint a tyúkudvarban kialakuló  csípés sorrend. Nemcsak a gyereknek kell tisztelnie a szüleit, hanem fordítva is, különben generációról generációra továbbadódik a megalázkodási kényszer, a feudalizmus szelleme.

Sajnos, a nagyon indulatos emberek hajlamosak arra, hogy „halvérűnek” titulálják azokat, akik megtanulták kontrollálni az indulataikat, akik kulturáltan viselkednek feszült helyzetekben is. Még provokálják is őket, hogy mivel lehetne kihozni őket a sodrukból.  Nehogy már különben legyenek… A méltóságteljes viselkedés is félreérthető sokak szemében. Pedig az jó tulajdonság, igazi emberi tulajdonság, nem azonos a gőggel, amivel sokan, sajnos, azonosítják. A jóindulatnak kell uralkodnia a rosszindulat helyett és felett.

Aladdin óta tudjuk, hogy nem szabad kiengedni a szellemet a palackból, mert aztán nem lehet visszaparancsolni. Legfeljebb egyszer, valamilyen ügyes csellel. Bármennyire dörömböl is odabent, másodszor már semmiképpen ne engedjük ki.


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©