– Bocsánat!

– Én kérek elnézést.

– De miért ön kér elnézést, amikor az én kutyám vicsorgott önre?

– Talán túlságosan a szemébe néztem. Nem agresszíven, de talán félreérthetően.

– Semmi oka elnézést kérni, a kutya még nem szokta meg a négereket, azért olyan ellenséges. Ez az én hibám.

– Dehogy az ön hibája. Arról persze nem tehetek, hogy Afrikában születtem, de talán más parfümöt kellene használnom. Lehet, hogy a szagomat nem tudja elviselni szegény.

– Ó, nem erről van szó. Ön csak akkor keltené fel a kutyában a gyilkolási ösztönt, ha macskaszaga lenne. Az én hibám, hogy nem szoktattam hozzá a különféle rasszok látványához.

– Nem kell mentegetőznie. A kutyáknál természetes, hogy védik a gazdájukat az idegenektől, én pedig az ő szemében idegen vagyok. Valljuk be, ők nem multikulturálisak. És hát, ez a kampány is, ugye.

– Biztosíthatom, hogy a kutyámra nem hat a kormánypropaganda. Egyszerűen nem volt hatékony az idomítása. Bocsánatot kérek.

– A kutyája egyre jobban vicsorog. Talán a kiejtésemet furcsálja. Tudja, az ember nehezen küzdheti le az akcentusát.

– Nagyon sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztunk önnek. Herkules, azonnal engedd el az úr táskáját! Majd veszek neked ugyanilyet.

– Látom, hogy nagy becsben tartja a kutyust. Biztosan kutyaversenyekre is elviszi.

– Igen. Otthon egy egész vitrint megtöltenek az aranyérmei. Van néhány ezüst is, tudja, még kezdő korából. Most őrző-védő tanfolyamra járunk. Talán attól ilyen rámenős.

– Hát, bizony rámenősnek is kell lennie egy olyan korban, amikor tele van a világ bűnözőkkel. Meg migránsokkal, ugye.

– Herkules! Hagyd abba! Jaj, uram, teljesen elszakadt a nadrágja! Majd veszek másikat. Adja meg az elérhetőségét!… Most hova szalad? Nem kellett volna emiatt leszállnia! Igazán nem súlyos a seb. Csontot biztos nem ért! És a kutya be van oltva. Be… van… oltva! Érti?