Mindössze 70 oldalas, kartonborítású,
vékonyka kötetet tartok a kezemben. A szerző
dedikálta számomra, s mivel régóta ismerem,
a dedikációban vezetékneve helyére egy
stilizált virágot rajzolt. Mindez kedves, szellemes. De
mi is van benne?
Szerelmes versek és levelek. Mindegyik az időtlenség
homályába burkolózik, nem tudjuk, mikor
írták a verseket és leveleket, azt sem, hogy
pontosan kihez, kikhez szól, egy vagy több szerelem
áll mögötte. A 45 szerelmes verset 7
levélrészlet tarkítja, szakítja meg, s
épp ez a megszakítás, a prózai
epizódok teszik kíváncsivá,
mohóvá az olvasót, hogy közelebb
kerüljön a versek, levelek írójához
és a címzettekhez. Az efféle anonimitás
csak fokozza a versek intimitását, rejtélyes
aurát vonva köréjük. Tény, hogy a
levelek Itáliában keletkeztek, ahol szerzőjük
rövidebb-hosszabb ideig vendégeskedett.
Iránytűt a tartalomjegyzék nyújt az
olvasó számára. A kötet szerkezete
három ciklusra bomlik, plusz egy „Epilógus”
zárja az egészet. Az első ciklus címe
„Találkozások”, mottója az egyik vers
kezdő két sorát emeli ki, azonnal megragadva
paradoxonjával az olvasót: Soha nem látott szerelmem /
Szólít ismeretlen nyelven.
A 16 szerelmi költemény és köztük
megbúvó levélrészlet csigázni
képes kíváncsiságunkat, micsoda fergeteges
érzés hozza lázba a költőt, hogy
érzései szinte szétfeszítik a lapokat. A
szerelmi láz parttalannak tűnik, egyetlen név bukkan fel
benne, a „Zsuzsanna”, ő a vers ihletője.
Néhány költeményben legfeljebb
„árva madár”,
„Tündér” kifejezéssel illeti
szerelmét, vagy „édesem”-ként
szólítja.
A szerelmes lírai kötet második
ciklusának címe: „Távol”,
mottója harcos egyént sejtet: „Megtörik minden gonosz
varázslat, / ha majd megvívtuk csatánkat.”
A ciklus 15 verset és 5 levelet foglal magába, a
vágyakozással teli próza és a versek
sokfélesége arról tanúskodik, hogy a
költő szerelmének tárgya állandóan
távol van, szinte sosem találkoznak, talán volt
valaha egy találkozás, ami most hivatkozási alapul
szolgál a versek megírásához. Ennek
ellenére az érzés nem csitul, inkább
erősödik. A „Jöjj, Édes”,
„Úgy szeretlek”, „Csillagom”,
„Kedvesemnek” c. költemények
elragadtatás mellett fenntartják a folytatás
lehetőségét, a kapcsolat a semmibe hull, a
továbbiakban viszonzatlan marad. Az 5 levél ugyanerről
vall, pontosabban számos prózai eseménnyel teli,
ezek a várakozás, az éhezés,
fáradtság, kialvatlanság állapotát
festik, szerzőjük testi kiszolgáltatottságát
érzékeltetve.
A harmadik ciklus a „Már
örökké” címet viseli, mottója: „…és ha nem
érem el soha, / akkor is enyém / most és
mindörökre”. A ciklus a lemondás,
szakítás verseit hordozza. A vágyakozás,
apró emlékezés teljesen átfordul az
elhagyásba, lemondásba. Új név jelenik meg
kétszer is, a „Regina”, illetve a
„Reginának” c. versek egyértelműen a
plátói szerelmi érzéssel való teljes
kibékülést juttatják el az olvasóhoz.
A ciklus egyetlen levélrészlete mintha maga is vers
lenne. Az ágyszéli képzelgés és az
Arno parti sétálás egybemosódik, nem tudni,
melyik valóság, melyik képzelet. Lényeg a
búcsúzás, elválás, ami
örökre szól. Kisfaludy Himfy-dalai jutnak
eszünkbe, ahol a Kesergő
szerelem búsongása lett a költő remekműve,
és nem a Boldog szerelem,
amelyben a költő elnyerte kedvesét.
Az olasz vonatkozást erősíti, hogy az
„Utolsó éj Velencében” c. vers
bilingvisként jelent meg, a lap bal oldalán magyarul,
jobbján olasz változatban. Az
„Epilógus”-ban pedig a szerző olaszul írt
pici versével búcsúzhatunk tőle, aminek nem is
fordítása, csak értelmezése szerepel a
magyarázó mondatokban. A költeményt
írhatta volna Ungaretti vagy Montale is (=neves olasz
költők), de mindenképp hermetikus…
Szót érdemel a verselés szabadsága. A
ritmika versről versre változik, látszólag
szabadon fantáziál, valójában néhol
népdalok ritmusa érződik (Árva madár; Csillagom;
Reginának), máshol konzervatív ritmika
uralkodik (Két fejér
hattyúrul; Jöjj, Édes!; Ezüst folyó).
Az esetlegesen felbukkanó rímeik pedig nem tűnnek
rímnek. Kétségtelen, a szöveg olvastatja
magát. Ahogy szólni kell a
könyvborítón látható, bársonyos
szirmú rózsát ábrázoló
fotóról, amit Takács
Zsolt készített. Neve nem szerepel a
kötetben, ahogy a grafikus Vértes
Kornélé és a szerkesztő Perger Éváé
sem. Ezennel pótoljuk a hiányt.
(VIRÁGH László:
Hát én immár… Szerelmes versek. Győr,
Magyar Kultúra Kiadó, 2016, 70 oldal.)
♣ ♣
♣