Nyomot hagyott az évmilliók sora ebben a nagy,
táguló világmindenségben. Alakul, izzik,
tágul, nő és változik, robban és
összeáll, végtelen szinte az Idő, a
távolság csillag és csillagrendszerek
között. Nyomot hagy e kis bolygón, ahol van emberi
élet, a tenger, az óceán, a
földrengés, a hideg, meleg fázisai. Kis emberi
élet, pár évtized. Nehéz elhinni, hogy is
születünk, és az agy hogy irányítja a
testet, amit edzeni kell, mellette az elmét is. Az évek
alatt a tudat hogy kitágul! Mi mindent felfog, megérti
ezeket az egymásba gabalyodó emberi életeket
jóban, rosszban.
Születünk férfinak, nőnek. Keressük a
másikat, mikor a lélek, a test, a szellem úgy
érzi, meg kell találnia a másik felét.
Mert valamikor egyek voltunk.
Bonyolult az emberi élet, mire eszmélsz,
tanultál, dolgozol, családod van, felelős vagy egy
új életért, aki annyi gondot, de örömet
is ad.
Aki átölel, aki jön ötvenévesen is
tanácsot kérni, aki anyák napján
virágot ad, férj vagy, de visszaadni egyik sem tudja,
amit a társad, aki a világra hozott, szenvedett,
lázat mért, kenyeret kent, és szívszorongva
ad át a párodnak.
De ha te is apa, anya leszel, szülő, egyedül
maradsz, az élet rohan, és lehet, majd neked kell, ha
arra szorulsz, hogy gyámolítson.
Munka, bármi, könyvelés, vonatvezető,
bányász, orvos, tanár, része a
többinek, egy egésznek, de egy gyermek, gyermekek
felnevelése, egy ház építése nyomot
ad, nyomot adtál.
Ha az átélt szépet, egy napkeltét,
ölelést, futást a hóban,
madárcsicsergést az erdei ösvényen, a kis
patak csobogását, a hegyet, ahogy benéz az
ablakodon, úgy véled, meg kell
örökítened, a megörökítéssel a
pillanatot, az érzésedet átadod vers,
írás, kép, szobor alakjában, és ha
ezt megteheted, tedd meg.
Oszd meg a nehéz éltet másokkal, és
élményeidet fesd meg, írd meg.
Néha ezért sok mindenen kell keresztülmenned,
de talán, ha megosztod, kiírod magadból, jobb
lesz, adsz valami szépet, valami pluszt, ami egy könyvben,
egy antológiában több év, évtized,
évszázad, de lehet, hogy évezred
múltán is nyomot hagy, amit TE hagytál itt. A
gondolataidat, mikor voltál bús, boldog, kicsit
kitártad magad, de magának a szépnek az
örökítője lettél.
Együtt járjuk veled a hegyeket, a folyópartot,
várjuk az est fényeit, amik majd elkísérik
a te utódaidat, akik büszkék lesznek arra. A papa, a
mama, a mi mamánk nyomot hagyott, mi és a gondolatai a
végtelenben nyomot hagytak!
♣ ♣
♣
