A Kláris
folyóirat pályázata esetről esetre olyan
témával szerepel, ami így vagy úgy
elgondolkodtatja az embert. Szociológia, pszichológia,
lelkiismereti, szellemi elgondolások, történelem,
hazaszeretet, mi minden, talán a főszerkesztőn kívül
senki nem jegyzi. Izgalmas téma a jelenlegi is. „Nyomot
hagyni”.
Ki tudná jobban – ha nem is tudatosan – annak a
jelentőségét, mint a tollforgató,
író, költő ember, hogy mit jelent: nyomot hagyni.
Alighanem az ősember a barlangjában, a fáklyafüst
kormozásával már ezt bizonyította. Nem csak
a barlangszomszédjának akart nyilván üzenni,
és ha nem is azzal a tudattal, hogy néhány ezer
évvel később emberek, tudósok,
kíváncsiak foglalkozzanak azzal, mit is jelentenek ezek a
jelek, miért történt a barlang falára
kormozni, vagy éppen festeni, nem is lekopó
festékkel, netán akár vérrel is. A rajzok,
az ikonok már jelentenek, nyomot hagytak.
Nem hiszem, hogy tévedek, ha ide sorolom az ősember
fából faragott istenszobrait is, vagy a totemoszlopokat,
melyek bizonyosan nem csak az akkori jelennek szóltak és
nem csak az istenük tiszteletére, imádatára.
A jövőnek, ha nem is ezer éveknek. De a jövőnek.
Jelek, nyomok a jövőnek. Nyomot hagytak, nem papíron,
nem kézzel vagy írógépen írottakat,
de olykor esetleg ezeknél hosszabb életű nyomokat.
Azt írtam, ki tudná jobban, mint a tollat
forgató, író, költő ember, aki –
akár bevallja, akár nem – alig várja, hogy
szerzeménye, a vers, a próza, a dal megjelenjék
papíron is. (Nem térek ki az egyéb
lehetőségekre: tv, filmek stb.) Vagy mennyire várja egy
új kötetének a megjelenését. Nem
csupán azzal az érzéssel, hogy jó lesz
lapozgatni, jó lesz ajándékozni, netán
pénzforrásul.
A nyomot hagyni tudatosan vagy öszönösen,
bennünk van. Hány és hány jogtalan és
szabálytalan, méltatlan feljegyzést látunk
falakon, szobortalapzaton, „aki olvassa” és
név, vagy illusztráció mellette, jel a
jövőnek. Olykor ízléstelen, primitív,
talán felháborító, de a „nyomot
hagyni”, ha csak egy-két napra is – vagy jelet adni,
ez bennük van. A falfirkák témája bizonyos
kutatócsoportoknak komoly feladatot is jelentett, esetleg
jelent. Olykor a megfejtésükön még akár
vitatkoznak is.
Természetesen kiterjeszthető ez a téma
monumentálisabb alkotásokra is. A nagy, még
nagyobb létesítmények, várak, templomok,
igaz, mind a maguk korszakának a céljait
valósítják meg egyértelműen, de vajon a
Gólem annak idején csak a napjainak
kifejezésére készült-e? Aligha. És ha
még azt is hozzátesszük, hogy mindezek az olykor
gigantikus épületek, építmények
kifejezetten a jövőnek (céljaira,
csodálatára) létesültek, máris nyomon
vagyunk.
Bizonyára akár tudományos, akár
szórakoztató irodalom sokaságát lehetne
idézni, felsorolni. Bár maguk a tudományos művek,
folyóiratok, cikkek el is avulhatnak, de a nyom, a jel megmarad.
A témát csak bővítik azok a
ténykedések, foglalkozások, akár
művészi szinten, akár alább, amikor élő
emberekről, létesítményekről azzal a
szándékkal készül rajz, film, fotó,
hogy a jövő évek, évtizedek,
generációk élvezzék, ismerjék,
gyakorolják, utánozzák, csodálják
azt, ami ezekben megvalósul. És még egyszer
visszatérek az írásos alkotásokra, a
médiára, a könyvekre, a könyvtárakra, a
múzeumokra, mi mindent említhetnék, ami ugyan
elsősorban a jelent szolgálja, de a jövőnek is
feltétlenül üzen, nyomot hagy.
Lehet, hogy ez a cikk is abból a
szándékból születik (született), hogy
nyomot hagyjak, a nevemmel megjelenjék, igazoljon valamit, vagy
tiltakozásra késztessen bárkit. Lehet.
Néhány soros nyom a mának, a holnapnak, a
holnaputánnak. Talán. Lehet.
♣ ♣
♣