Érdeklődéssel olvastam Földesdy Gabriella*
tartalmas és alapos könyvét, a Herczeg Ferenc-kalauzt, amely a
kissé elfelejtett írófejedelem
életútját, műveit mutatja be. Eszembe jutottak
olvasmány-élményeim, a Herczeg-regények,
színpadi művei, amelyek közül – sajnos –
csak kettőt láthattam. És kezembe vettem régi
képes folyóiratok – általam spirálfüzetben
őrzött – cikkeit, a már idős mesterrel
folytatott beszélgetéseket. Fellapoztam
néhány könyvet is, amelyekben
irodalomtörténészek fogalmazták meg
véleményüket a műveiről. Ezekből szeretnék
idézni: műveinek fogadtatásáról, az
író véleményéről akkor, amikor
már „szép korú” volt…
A tragikusan elhunyt Szerb Antal
megírta a Magyar irodalom
története című könyvet. Ebben így
vélekedett Herczeg Ferencről: „Az ő világa is a
gentry világa és ő is ugyanazokban látja a
jellemző vonásait, mint Mikszáth. A
különbség az, hogy Mikszáth megértette a
gentryt és megbocsátott neki, Herczeg polgár:
csodálja őket… Herczeg a színpadi
szellemességét és fordulatosságát
nagyon magas fokra emelte. Ő alapozta meg a magyar
színházi termelés európai
nívóját.”
A kiváló irodalomtörténész, Nemeskürty István
szerint „Herczegben a »tojáson
kívül« született, azonban önerejéből
oda mégis bejutó polgár szólal meg,
olyanféleképpen, mint Bródy, csak más
társadalmi körből érkezőn… A hét sváb
– legsikerültebb regénye – a jelennek
üzen, figyelmeztetőleg a világháború kellős
közepén: ezt az országot csak a nemzetiségek
összefogása tarthatja meg!” (Ne feledjük:
Herczeg verseci sváb családból származik!
– T. I.)
A másik kitűnő irodalmár, Hegedűs Géza így
jellemzi Herczeg Ferencet A magyar
irodalom arcképcsarnoka című
könyvében: „Úgy védi az úri
világot, mintha támadná… A
fasizmustól undorodott… a valódi fasiszták
belső ellenségnek tekintették.” Mégis
„Tévúton járó ember volt, de
tehetséges író, aki nélkül nem teljes
századunk első felének
irodalomtörténete.”
A Színházi kalauzban
Czibor János pedig
így írt: „Számításból
írt, kiszolgálta a közönséget, de azt
legalább mértéktartóan és
megbízhatóan csinálta.”
2005-ben, a Kláris
első számában sorozatot indítottam a magyar
írók történelmi regényeiről. Az első
Herczeg Ferenc volt, akinek – röviden – öt
könyvéről írtam. Néhány gondolatot
idézek ebből az írásból:
„Konzervatív szemléletű író
volt… Ha történelmi regényeit
vizsgáljuk, a magyarságát büszkén
vállaló, ízig-vérig hazáját
szerető írót ismerünk meg műveiből.” És
az ismertető végén ezt írtam: „Herczeg
Ferenc történelmi regényei fordulatos, olykor
mikszáthi meseszövésű alkotások, melyek
mindenképpen hozzájárulnak nemzeti múltunk
megismeréséhez.”
Földesdy Gabriella könyvében bőven
tárgyalja Herczeg Ferenc színműveit. Régi
folyóiratok – Tolnai
Világlapja, Film, Színház, Irodalom,
Délibáb – már említett
cikkeiből idézném fel egy-egy előadás
emlékét, illetve Magyar
Bálint a Nemzeti Színházzal
foglalkozó könyvéből. 1928 – Tolnai Világlapja: „A kéz kezet mos című
Herczeg-vígjátékot elsőízben 1903-ban
mutatta be a Vígszínház és abban az időben
rendkívül frissnek, szellemesen merésznek tűnt fel
ez a darab, mely a protekciórendszert mutatja be és
gúnyolja ki. A darabot, amelynek a származásra
vonatkozó előítéletes szólamait a mai
életfelfogás már régen túlhaladta,
de amelynek a protekciórendszer visszásságait
kicsúfoló tendenciája még ma is erősen
helytálló, a Nemzeti Színház
gárdája kitűnően mutatta be.”
1933 – Tolnai
Világlapja: A dolovai
nábob lánya. „Magával a darabbal
különösen és kissé
megszégyenítően vagyunk. A dolovai nábob annak
idején forradalmi újítás volt. Fiatal
lány nem is gondolhatott arra, hogy megnézze… Ma a
darabot történelmi távlatból
nézzük… Igen, ez a tegnap előtti világ
távolabb áll.”
Magyar Bálint írja említett
könyvében A Gyurkovics
lányokról: „A századforduló
éveiben ez a darab teremti meg Herczeg Ferenc igazi
népszerűségét. A vele szerzett
népszerűség azonban később kezd kissé a
terhére lenni. Látja, hogy A dolovai nábob
lánya és a Gyurkovics lányok világa
»sem okos, sem emberséges«, és benne olykor
»a tiszti becsület nevében« össze kellett
törni egy-egy fiatal életet.” És az
író önironikus is volt, amikor „A Gyurkovics
lányokkal kapcsolatban »ifjúkori
ballépésről« beszélt…”
Ismét Magyar Bálint írja: „A Kék róka csupa
irónia, ám a színház
vígjátéknak játssza, a kritika pedig
erkölcsdrámaként elemzi. Komolyan teszik fel a
kérdést: Volt-e Cecil a Török utcában?
Az író derűs, elnéző válaszokat
rögtönöz, mulattatják a fontoskodó
elemzések.”
Érdekes kép a Délibáb
című folyóiratból, az 1939-as évben
Kolozsváron bemutatták a Bizánc című
történelmi játékot. A fotón a
főszereplők: Nagy István és Fényes Alice, a
későbbi hazai filmek sztárjai.
Az általam látott két
előadásról. Írásaim a Klárisban jelentek meg.
1999, Nemzeti Színház: Majomszínház.
„Ebben a darabban az emberi társadalom illusztris
képviselői kevésbé rokonszenvesek… A majmok
véleménye: jobb, ha nem kívánnak emberek
lenni. Ezekért az emberekért nem érdemes elhagyni
az őserdőt.”
2000-ben az Evangélium Színház mutatta be A híd című
drámát. „Herczeg Ferenc nem Kossuth-párti
– jegyeztem fel –, a vitában egyértelműen
Széchenyi elgondolásait támogatja Kossuth
forradalmi elképzeléseivel szemben… Ebben a
szellemben ábrázolja darabjának főhősét
és József nádor személyét.”
És, talán nem érdektelen jelen
írásban felidézni az író
megfilmesített alkotásait sem, amelyek a
harmincas-negyvenes években születtek. A Rákóczi induló
1933-ban készült. Ez a film A dolovai nábob lánya
című színmű filmváltozata. Szereplői a korszak
sztárjai: Jávor Pál, Dajka Margit, Csortos Gyula,
Kiss Ferenc. A Pogányok
(1936) szereplői Muráti Lili, Uray Tivadar, Kiss Ferenc. Az
1940-es év sikere volt a Gyurkovics
fiúk. Szilassy László játszotta a
katonatisztet, Turay Ida a parancsnok leányát, Rajnay
Gábor a zord papát. A
láp virága című különös
történet 1942-ben került vászonra, ismét
Jávor főszereplésével, és ugyancsak 1942
nagy produkciója volt a Sziriusz
című fantasztikus film, amelyben Szilassy László
alakította a múltba utazó grófot,
Karády Katalin pedig egy olasz énekesnőt.
Ezek után ismét a régi folyóiratokat
„böngésztem”, hogy megtudjam: mi volt Herczeg
Ferenc véleménye az életről, a nőkről, az
öregedésről… Abban az időben – hetvenedik
élete végén – nagyon sok interjú
készült az írófejedelemmel. A Film, Színház, Irodalom
és más lapok keresték fel hűvösvölgyi
villájában. Demjén
József kérezte a 77 éves
írót: „Hogyan őrizte meg fiatalságát,
Kegyelmes uram?” Herczeg nevetve válaszolt: „Az
egészség és a hosszú élet titka,
szerintem a rendetlen életmód.
Világéletemben összevissza éltem: akkor
eszem, amikor megéhezem, akkor dolgozom, amikor kedvem kerekedik
rá: egyszer éjszaka, máskor hajnalban, újra
máskor délben, ahogy jön.”
Heczeg 79 éves. Ekkor írta Egyed Zoltán róla:
„A kegyelmes úr nem szereti, ha a kollégák
kegyelmes urazzák… Legjobban azt szereti, ha azt mondjuk
neki: szerkesztő úr.” Herczeg Ferenc mondása az
öregségről: „Az öregségnek van egy nagy
előnye: közelebb jutunk az igazsághoz.” Ismét Egyed Zoltánnak
nyilatkozott: „Nekem különben az a
meggyőződésem, hogy a kapás ember lehet sváb,
tót, kultúrember Magyarországon azonban csak
magyar lehet. Ha ezért renegát vagyok, annyi baj legyen,
Zrinyi Miklós és Petőfi Sándor
társaságában vagyok az.” Könyvnapi
interjút Bella Andor
készítette. Herczeg véleménye:
„Ez nem az író, hanem a könyv
ünnepe… Író és
közönség ezekben a napokban együtt ünneplik
a magyar könyvet. A könyv… házibarát,
nevelő, társalkodónő, betegápoló,
útitárs.” De az ún. ponyváról
is nyilatkozott: „A ponyva? Annyi bizonyos, hogy ez a műfaj
valami jót is ad az embereknek: megajándékozza
őket az élménnyel, a kalanddal.”
Egy ifjú újságírónő, Gách Marianna a nőkről
kérdezte. Hezczeg elgondolkodott. „A nő ma talán
nyíltabb és őszintébb, mint azelőtt volt. De ebben
az őszinteségben nincs számukra sok köszönet. A
férfiaknak jó, de a nőnek nem használ… A
dolgozó nő típusa nem új, csak munkaköre
változott meg.” (Hogy meny-nyire, azt az író
már nem érhette meg…)
Még néhány vélemény a nyolcvan
éves íróról. Papp Jenő a Magyar Nők Lapjában
írta: „Herczeg Ferenc kitért minden
személyét és korát illető
ünneplés elől, ezt nem csak a háborús idők
alkalmatlan körülményeivel magyarázzák,
hanem azzal az írói magatartással is, amely
Herczeg Ferencnek mindig is sajátsága volt.”
Csathó
Kálmán, a jó barát, szintén
kiváló író és rendező, így
nyilatkozott: „Elbűvölő társalgó és
mindig érdekes… A legjobb ízlésű ember,
ennélfogva természetes, ha idegenkedik az
ízléstelen túlzásoktól.” Bajor Gizi, a remek színpadi
színésznő szerint: „Tőle tanultam meg, hogy semmin
se csodálkozzam és igazán sohase haragudjam.
Sziklaszilárd karakter, igazi férfi.” És
folytatta: „Herczegnek szexappealje van – mondta egy
színésznő ismerősöm.” Amikor Bajor Gizi ezt
elmondta az idős írónak, az nevetve válaszolt:
„Ez attól van, hogy állandóan szerelmes
vagyok!”
A hűvösvölgyi villában – amelyen
semmiféle emléktábla nem hirdeti, hogy 97
éves korában elhunyt édesanyjával
együtt itt élt békességben – nyugodt
élete volt, igaz, 1945 után teljesen magányosan,
elfeledve. 1954-ben, amikor meghalt, négy soros
tájékoztatás írta, hogy örökre
megpihent az írófejedelem.
Földesdy Gabriella új könyve – és
talán ez a kis összeállítás –
közelebb hozza a mai olvasókhoz a Pogányok, a Bizánc, az Ocskay brigadéros, a Kék róka, A híd és a többi
felejthetetlen novella, regény, színmű
alkotóját.
–––
* Földesdy Gabriella: Herczeg Ferenc-kalauz. Bp., Kairosz
K., 2016, 387 p., 8 t. A Kláris
előző, 16/6. számában ismertetjük. – A szerk.
♣ ♣
♣