Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Czéh Gábor

A maximalizmusról

Per definitionem a maximalizmus annyit tesz, mint a lehető legtöbbet, legjobbat elvárni saját teljesítményünk, munkánk eredményétől. Az én szótáramban ez önreflexiót jelez, nem pedig azt, hogy mások munkáitól követeljük, igényeljük a legjobbat. A sajátunkat kontrollunk alatt tarthatjuk, másokét viszont aligha, vagy biztos, hogy nem. Válogathatunk a termékek között, elvethetjük a gyengéket, de ez is önreflexió, a saját igényeink kivetítése. Maximalista az az ember, aki mindig a legjobbat akarja nyújtani.

Vegyük sorra: mindig a legjobbat akarja nyújtani.

mindig: ez nagyon kegyetlen, kemény követelmény. Aligha lehetséges teljesítenie bárkinek. Az élet hosszú – ha rövidnek érezzük is –, és hullámzó. Nincs olyan színész, zenész, vagy szobrász, festő, vagy a tudományban, irodalomban alkotó ember, aki soha nem engedi 100 % alá csökkenni teljesítményét. Ami gyengébbre sikerült, azt elveti, tagadja, megsemmisíti. Pedig kár, mert mondjuk egy célt csak 80–90% arányban elérő műnek lehetnek, sőt valószínűleg (biztosan?) vannak tökéletes részletei, melyek más művekhez felhasználhatók, vagy önállósítva, az átalakult egészet felhozzák a tökéletes szintjére. Nem elvetendő, megtagadandó tehát, bár ez megtehető természetesen.

Módosítanám a csaknem mindig, gyakran, lehetőleg és az amennyiben mód van rá, valamint az ezekhez hasonló lazább, megengedőbb, életszerűbb kifejezésekkel.

A legjobbat:  azonnal felmerül hogy „igen, de mihez képest?” Persze, fokozatok vannak, a legjobb az „enyémek közt” és a legjobb, mondjuk, Albert Einstein eredményei között bőven akad különbség, széles a sáv, a halmazok nem átfedők. A fontos ebben az, szerintem, hogy vajh a „legjobb” reflexív, azaz magunkra vonatkoztatott minősítés, vagy projektív, azaz bárkié között a sajátunkra IS. Emiatt korrigálnám: aránylag a legjobb, lehetőségeim közt a legjobb, ennyi telt tőlem, hazai viszonylatban, nemzetközi mérce szerint – és hasonló kiegészítésekkel.

akarja: valóban? mert ez, a motiváció, döntő a teljesítmény eléréséhez. A motiváció gyakran megvan, de a korlátai, fékjei is, hiszen senki se mindenható, még én magam sem. Vagy a pénz, vagy a paripa, vagy a fegyver, vagy mind a három hibádzik, és máris csökken a teljesítmény, holott az akarat megmaradt. Helyettük még gyakrabban ott a féreg, a gyilkos métely: a kifogás. Kifogás, mentség keresése és főleg hibáztatása. A mentségekre, kifogásokra fity-tyet hányót sokan dicsőítik, mások a kíméletlen gátlástalan erőszakosság miatt elítélik. Felőrlik a nehézségek, kétségek a teljesítményre törekvőt? Igen. Tehet róla? Nem. Ennek ellenére még mindig akarja? Talán. Belebukik? Rendszerint, de ha mégsem, akkor a szerencsés kevesek közt érezheti magát.

Pontosítanék tehát: akarja, de a körülmények ésszerű kompromisszumra kényszerítik, akarja, ameddig erejéből futja, akarja, amíg maga mögött támogatást érez, akarja, amíg hisz a sikerben,  a 100% elérhetőségében – és hasonló megszorítások valamelyikével.

Felmerül: a kompromisszum NÉLKÜLI törekvés biztos bukás (a 100 % nem elérhető értelmében)? A kompromisszum KÉSZSÉG hatékony eszköz a 100 % érdekében tett erőfeszítések között? Ezek viszonya a maximalizmushoz?

nyújtani: biztos? És azok, akik évekig az „íróasztaluk fiókjának” írtak? Találmányukat elfektették, elhallgatták, feltették a „később talán, ha…” polcra, hiába volt a lehető legjobb? Vagy A legjobb – nem csupán a lehető?

Visszakanyarodunk persze oda, hogy a tökéletes fogalma, minősítése reflexív, vagy projektív értelemben használatos. HasználANDÓ? És egyáltalán van köze a tökéletesnek, a 100 százalékosnak mint minősítésnek ahhoz, hogy a mű, a termék, a szolgáltatás a fiókban marad, vagy publikus lesz ugyan, de a kutya sem törődik vele, illetve, hogy valóban „befut”, és dicsősége mellé a hasznot is meghozza teremtőjének.

Pontosítanék: ha mód van rá, ha szükség, igény és kereslet mutatkozik, ha forrásaim megengedik a mindenáron megvalósítást, vagy legalább az arra törekvést.

Gondolom, felesleges tovább ragoznom. A maximalizmus csak korlátok között, relatíve, kompromisszumok árán értelmezhető, illetve értékelhető. Nyilván dicséretes vonás, de talán kerülendő, ha biztos depressziót, önértékelés zavart és szellemi, lelki bukást ígér (sőt terem, hoz) jogos elégedettség helyett.

Szokás mondani, banális, de attól még igaz: emberek vagyunk, tévedhetünk. Még én is. Még abban is, hogy a maximalizmus helyes, kívánatos erény, vagy kerülendő illúzió, csapda.


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©