Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Láng Miklós

Adni és kapni…

Ez a kérdés sok féle téren felmerül, ezért kimeríteni ezt a témát lehetetlen. Hiszen számtalan példa adódik e kérdésben erkölcsi, szellemi, szerelmi és – amire leginkább gondolnak az emberek: anyagi vonatkozásában is.

Erkölcsi. Erkölcsöt lehet adni? Igen: az erkölcsösen élő szülők, rokonok példamutatása nagy adomány a leszármazottak részére. Adomány és kötelesség is; vigyázni arra, hogy el ne rontsuk a „renomét”! A jó családi háttér adomány, segítség saját jó megítélésünkhöz, életünk, előrejutásunk megkönnyítéséhez. Ezt a kapott adományt igyekezni kell életünk folyamán megőrizni, viszonozni és tovább adni! Így kapcsolódik az adok-kapok tevé-kenység egymáshoz. Ehhez tartozik Amy Harmon gondolata: „Mennyivel jobb érzés vigasztalni, mint vigaszt kapni”. Talán e témához illik az az adomány, amit jóságunkkal, szeretetünkkel adunk egy kedves kutyának, „aki” azt sokszorosan meghálálja, visszaadja. Ezt csak azok értik meg igazán, akiknek van kutyájuk.

Szellemi. Csak a legegyszerűbbet említem: a bölcs ember, a jó tanár számára nagy öröm, ha tudását átadhatja akár személynek, akár a közjónak. És kapni? Rendelkezésünkre áll az irodalom bősége! Nemcsak tudást, hanem nyugalmat, békességet kaphatok a könyvből, legyen az szakirodalom, vagy szépirodalom.

Szerelmi. Ebben a nagy érzésben komoly szerepet játszik az adok-kapok! Az egy oldalú szerelem – fájdalmas. De ha megtalálom azt, akitől viszontszerelmet kapok (érzek), az maga a boldogság. Ám itt nagy súlya van az „adoknak” is. A szerelmes mindig adni akar, és akkor teljes a boldogsága, ha az adok-kapok egyensúlyban van. Az élet boldogsága pedig az, ha ezek az érzések az élet végéig megmaradnak, akár szeretetté szelídülve. Eltekintve pedig a párkap-csolattól, az is igaz, hogy „a kereszténység nagy támasz ahhoz, hogy a szeretetet ne csak kapni akarjuk, hanem adni is, akár viszonzás nélkül”. (Nádasdy Ádám).

Anyagi. A végére hagytam a sokak által legfontosabbat, mert ez igen kényes téma. Kapni, kapni, csak kapni! – ez a mai hozzáállás. Támogatást, segélyt, fedelet az emigrálók feje fölé is. Pedig milyen szomorú az, ha mindig kérni kell. Gondoljunk Nagy László Adjon az Isten c. versének befejező szavaira: „…nekem a kérés / nagy szégyen, adjon úgyis, ha / nem kérem”. Azt tartjuk, hogy a világ elanyagiasodott. Amiben szaporodnak a semmit nem nyújtó, kizsákmányoló, ügyeskedő milliárdosok és velük együtt a nincstelenek, a minimálbérért gürcölők, a fedél nélküliek. Amikor a munka – akár fizikai, akár szellemi – elveszti a becsületét. Tenni is valamit a jobb életért? Nem! Dörömbölni kell Európa, az országok határain. Az a sok fiatal erő, akiket a tévében látunk, inkább hátat fordít hazájának, otthonának, semmint hogy dolgozna: megfogná az ásó, a kapa nyelét, és megkapná izzadsága gyümölcsét! A baj az, hogy nem szeretnek dolgozni. Nálunk is vannak munkanélküliek, ugyanakkor tömegével hirdetnek munkahelyeket a legegyszerűbb munkákra is.

Ahhoz, hogy kapjunk – adnunk is kell! A két ige sorrendjét pedig meg kell fordítani: előbb adjunk, aztán kérhetünk! De elfogadni valamit, ahhoz alázat kell!

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©