Mondják, hogy a
karácsony a szeretet ünnepe. A béke ünnepe. A
család ünnepe. Nem mondják, hogy az
összetartozás ünnepe! Pedig karácsonykor az
összetartozást kellene ünnepelni: a szeretet, a
béke, a család, a nemzet
összetartozását.
De jó is lenne már
így ünnepelni!
Hosszú, keskeny borozda szaladt ablakunktól a
szomszéd telkére. Egyenesen a sarokra
épített melléképületig. Fura
építmény volt, rongyos falú. Tetején
düledező kémény, alatta a helyiség
sarkában búbos kemence üldögélt. A gazda
jászolt ácsolt egyik faltól a másikig.
Egyszóval kedves lova, Murci lakott az épületben.
Néha fény villant a pici ablakban. De amióta
egy délután a lovat elvezették az orosz
katonák, minden fény belefeketedett az ablakba. Adventi
csendesség harmatozta be a rozzant kalyibát.
Karácsony hetében mintha történt volna
valami. Esténként újra világított a
tenyérnyi ablak. Vajon miért? Mi lehet az üres
istállóban? Odakíváncsiskodtam, de nem
észleltem semmi különöset.
– Szegény lesz a karácsonyunk, fiam –
szólt anyám, míg fürge ujjaival
kukoricaszemeket válogatott. – Még
dörögnek az ágyúk, még nincs vége
a háborúnak… – 1944 karácsonya
kopogott a fagyos földön. Az öregek közelebb
húzódtak a tűzhelyhez.
Anyám a karácsonyi tésztával
bajlódott. Nem volt élesztője. A tűzhely fölé
akasztott morzsoltkával dolgozott, mintha
kenyértésztát dagasztott volna.
Krumplicukorból, főtt sárgarépából
szaloncukrot készített. A tűzhelyen, a fazékban
kukorica szuszogott.
Estefelé abbahagyta a karácsonyi
készülődést, és megfejte a tehenet.
– Hozzál egy nagyobb köcsögöt! –
kérte tőlem. A nagy kékmázasat vittem oda,
anyám teletöltötte meleg habos tejjel.
– Vidd el a szomszédba – intett fejével
a borozda felé. Szinte repültem! Anyám utánam
kiáltott: – Vigyázz, te! Ne lötyögtesd ki
a tejet!
Magam sem tudom, hogyan jutottam be az istállóba. A
köcsöggel a kezemben lecövekeltem a fal mellett. A
jászolban fehér szalma zizegett. Négy
kisjézus ült sorban a szalmán. Apró kezeikkel
a jászol szélébe kapaszkodtak. Nyolc fénylő
betlehemi csillag ragyogott felém egyszerre.
Mária, az anyjuk szélesre metélt
tésztát főzött az alkalmi kályhán.
Amint letette a tésztaszűrőt, a sarokba rakott batyuból
négy ütött-kopott bögrét kotort elő.
Egyenként a jézuskák kezébe adta. Ekkor
elvette tőlem a köcsögöt, csordultig töltötte
a négy bögrét. A maradékot befőttes
üvegbe öntötte, és visszaadta az üres
tejesedényt.
Nyílt az ajtó, sűrű fehér
párával József, az apjuk lépett az
istállóba. Félig rakott zsákját a
kemencéhez támasztotta, kezében madzaggal
összekötözött fenyőágakat tartott.
– Hát te ki vagy? – nézett rám
meleg tekintettel. Leült a jászol szélére, a
legkisebb jézuska mellé. – Tudsz-e valami
szép karácsonyi éneket? – kérdezett
tovább.
– Amennybőlazangyaltmegacsordapásztorokat –
hadartam a választ.
Mária elém kuporodott a szalmára.
– Akkor énekeljünk – szólt halkan,
ünnepélyesen. Gyönyörű tiszta hangja volt, mint a
karácsonyi csengettyűknek, az éjféli misére
hívogató pusztai harangszónak. Előbb engem, majd a
jászolban pihenő gyerekeit nézte éneklés
közben. József vele zümmögte az éneket:
Karácsony este csillagos,
az éj is oly szent, illatos.
Kisjézus este holdfényben
körutat tesz az égen.
Meglátogatja azt, ki jó,
ki szívből tiszta, mint a hó.
Hazafelé kocogtam. Mintha szállingózna a
hó, az első hópelyhek elolvadtak az arcomon. A borozda
közepéről visszanéztem. A pisla mécses
ellobbant az ablakban. A szalmába bújva, egymást
melengetve elaludt a család. Álmukban megszületett
Jézus, a szegények reménysége.
Ki nem mondott kérdésemre anyám
válaszolt:
– …ruszin menekültek, kisfiam.
Reggelre vastag hótakaró dermedt a tájra.
Anyám tejet töltött a kékmázas
köcsögbe. A kosárba almát, körtét,
frissen sült rozscipót rakott, és a
tejesedény mellé helyezte. Mint egykor a három
királyok, elindultam az ajándékkal. A rongyos
istálló kéménye fölött füst
kavargott, jelezte a Helyet, hogy ne tévedjek el a
karácsonyi fehérségben.
♣ ♣
♣
