Levélbontáskor különös fekete
borítójú könyv simult a kezembe, kicsit rideg
volt, de a cím felvillanyozta az érdeklődésem. TÜKÖR, a fél
arc… és
Vízvári József. Hátoldalán
egy rövid ismertető.
A könyvet a kezemben tartva megmagyarázhatatlan furcsa
érzés fogott el. Ugyanakkor a belső
tartásomból eredő „zalai büszkeség
vasszigora” mellett egy kis mosoly ült az arcomra,
szám szélére. Szemem is felcsillant…
Nocsak, Vízvári József (Pipás)
beváltotta az ígéretét, amit a Krúdy
Körben a tagsági igazolvány
átvételekor tett?!
Lám, ez a fiatalember, akit csak
újságíróként ismertem, és
főleg az Interneten olvastam az írásait, most egy
kész könyvvel lepett meg. Egy kisváros
élettörténeteiből, élethelyzeteiből, a
múltból és a jelenből tart elém,
elénk „tükörképet” az ott
élő, igaz zalai emberek megélt, átélt
„kis városi magyar valós emberi sors”
alakulásaiból ad ízelítőt,
helyzetjelentést, diagnózist, mutat TÜKRÖT.
Én, aki annyiszor megéltem, amikor Budapestre
kerültem a sok megjegyzést, hogy „…a
sötét Zalából származol?
Tényleg ott olyan sötétek, elmaradottak ez
emberek?” Pedig már abban az időben is voltak ismert
irodalmárok, képzőművészek, politikusok, akik
Zalából kerültek ki, s jelenleg is sokan vagyunk,
akik letettünk már ezt, azt a magyar irodalom, a
kultúra asztalára.
Vissza a könyvhöz. A „sötéttől”
eltávolodva, a TÜKÖR-nek is sok jelentősége
van. Itt az „élet-tükör” mutatja meg e kis
városban élő lakosok
„tükör-arcát”,
„tükör-életét”, egy kicsit a
múlt és jelen társadalmi élete
„valós-arcát,
tükörképét” kapjuk meg.
Vízvári József húsz novellája
és egy verse szépirodalmi eszközökkel
kerültek e száztíz oldalas kötetbe. A
jövőre gondol, hogy ezek az élethelyzetek,
átélt sorsok írásban fennmaradjanak,
ismerjék meg az utódok, az unokák. Ez a kötet
nem kitalált író fantáziát mutat be,
hanem valós helyzeteket az írói lehetőségek
keretein belül, hogy ne kerüljenek a feledés
homályába. Nem szabad elmenni mellettük, mint ahogy
napjainkban egy összeesett ember mellett, ahogy
szemrebbenés nélkül elmennek a
járókelők.
Vízvári József nagyon
aprólékosan írja meg az emberi életek
szituációit, akár már az első novella,
„A bokszbajnok tévedése” címűben. Egy
jó képességű sportoló tűnt el, mert iyen a
nagybetűs ÉLET, soha nem lehet tudni, hogy kinek az élete
milyen „tükör” mögé rejtett. Eltűnik,
elkerül a „süllyesztőbe”. Az egyszerű ember, aki
szociális intézetbe kerül, s ott még
szerencséje is van, mert a vezető nagybetűs EMBER, mellé
áll és megszépíti az intézetbe
beadott lakó életét. Vagy a másik
véglet, amelyik az utcán, a megszokott padon
álmodik szebb, boldogabb életről
madárcsicsergés, madárének közben,
ahol ki van téve mindenféle zaklatásnak.
(Hajléktalan álmok!) Micsoda életet kellett
megélni a kitelepítetteknek is, ezt akik
átélték, soha nem felejtik el, mint ahogy a
kilencvenen túl lévő Magdika sem tud felejteni.
Különösen megható a „Néma
szegénység” című írás, nekem
is elszorult a szívem: „…Nem akarta, hogy
bárki is a szemében nézzen. Nem akart semmit sem
elfogadni. Egy pillanatra sem. Nem akarta, hogy lássák,
semmit sem akart, csak egy kis kenyeret…” Ez a
mélyszegénység lesújtó
jelenséggé vált, s ami egy huszonegyedik
században élő fiatalasszonnyal is
megtörténik, egy gyermeket, kislányt nevelő
anyukával…
A „Különös
sportélmény”-ben leírt esemény is
valós, nekem is van ilyen rossz emlékű
élményem. A szerző mert nyúlni a mai
„társadalmi helyzetjelentéshez, hangulathoz”
is. Mindehhez az „újságírói
emberközelség” ad alapot, a napi téma
„az utcán hever”, vagyis mindennap
átéli a mai magyar nép. De lehet a mese
nyelvezetéhez is nyúlni, mint Mátyás
korában. Álom és valóság,
TÜKÖR!
Sajnos, minden történetet nem mutathatok be,
mégis a zárásként közkinccsé
tett írást is még figyelmébe ajánlom
a kedves Olvasónak. Az írásban szereplő
személy, író, volt hadifogoly
írásait én is olvastam, megérdemli, hogy
Vízvári József róla is tegyen
említést a „Hitet adni, hittel élni!
Rózsás János (1926–2012)” című
írásban. Rózsás János Nagykanizsa
Díszpolgára volt. Ő is „megélte az
Élet Poklát”, értékes
írásokat hagyott az utókor számára.
Hihetetlen hittel, akarattal élt. Vízvári
Józsefnek adott utolsó nyilatkozatából
idézek két sort: „Köszönöm a
jó Istennek, hogy megélhettem a 86 évet…
Még ma is napi több órát dolgozom,
használva a szövegszerkesztőt… Még most is
minden érdekel. A filozófia, a pszichológia, az
orvostudomány is. Sokáig behatóan foglalkoztam a
buddhizmussal is…” Tőle is tanulhatunk jövőt
építeni, jövőt remélni, és legjobb
tudásunkat hátrahagyni az utókornak.
Vízvári József TÜKÖR című
első könyve azonnal kiolvasható. Őszinte, igaz zalai
szívvel tudom ajánlani a kedves Olvasónak. Minden
szava igaz, mindenkit megérint, lebilincsel, hitet ad, kinyitja
a szív tükrét, és láttat, igazi
tükörképet ad…
(Vízvári
József: Tükör. Novellák. K.: Takács
László Irodalmi Kör, Nagykanizsa, 2016, 112 p.)
♣ ♣
♣