Most ez komoly? Vége? Annyira vártam! Tényleg
elballagtok? De hisz totálisan éretlenek vagytok! Ti is
érzitek, mi meg főleg! Nem is tudom, mit csinálunk
veletek az érettségin! Még mindig
képtelenek vagytok bárhova pontosan odaérni,
még ahová szeretnétek, oda se, hát
még ahová csak muszáj, de mondjuk
egyáltalán nem tartjátok fontosnak…
Márpedig az iskolát például csak
kötelező rossznak gondoltátok, ahol csak
állandóan megzavarunk a jóval fontosabb kis
dolgaitokban! Igaziból az első pillanattól fogva csak
bosszúságnak éreztétek
jelenlétünket… Több mint húsz év
után épp nálatok valósult meg az egyik
rémálmom, ami még pályakezdőként
gyötört. Fátylat rá! Majd megtudjátok,
milyen gyöngy életetek volt, illetve lett volna itt,
persze, ha jártatok volna rendesen!
Az első évben bujkáltam eleget a
kollégáim elől, nem akartam hallani, hogy
„esetleg” panaszkodnak rátok. Azért
elég nagy volt az esély… Hangosak voltatok,
nemigen érdekelt benneteket semmi. Általában
még nektek állt feljebb. Nem meguntátok a
dolgokat, hanem eleve esélyt sem adtatok arra, hogy
felkeltsük bármivel is a figyelmeteket. Redőnyeffektus.
Elzárkóztatok előlünk a magatok
világába, s ott szerintetek az ég világon
semmi keresnivalónk nem lehetett. Aztán lassan mintha
alkalmazkodtunk volna egymáshoz. Igaz, mi azért
lényegesen többet idomultunk hozzátok, mint ti
hozzánk. Egyre többen, egyre hosszabban figyeltetek,
bár kezdetben ezt lepleztétek egymás elől…
Aztán nem piszkáltátok az
érdeklődése miatt a másikat, már nem volt
ciki, s nem is akadályoztátok a figyelmében.
Tudomásul vettétek, elfogadtátok, legfeljebb
kiiktattátok néhányan magatokat, s csak testben
voltatok jelen. Szinte éreztem a békepipa
füstjét! Ja! Az valóságos volt.
Kijárkáltatok bagózni, a szag meg
beférkőzött a ruhátokba. Azt hittétek, a
mentolos rágó mindent elnyom. Rájöttetek,
hogy tessék-lássék betartva a
legszükségesebbeket, viszonylag élhető,
legalábbis túlélhető ez a négy év.
Azért volt, aki hosszabbításra
játszott… Tudjátok, mit? Túlságosan
is megszerettelek benneteket a disznóságaitokkal,
linkségetekkel együtt, vagyis inkább azok
ellenére. A csudába! Meg sem érdemlitek, de azt
hiszem, hiányozni fogtok! A zsivány mosolyotok, az
éles nyelvetek, a pimaszságotok.
Hogy eljönnétek hozzám szerenádozni? Azt
azért inkább ne! Hogy most énekeltek nekem? Milyen
remek ötlet!
♣ ♣
♣