Azon a napon
Virágba borultak a fák.
Részegítő illatot lehelt
Az olajág.
Egy Ember térdre hullva
Imádkozott.
Az Olajfák Hegyén
Szelíd csend honolt.
Hirtelen lárma törte meg
A csendet.
Rohanó katonák lepték el
A hegyet.
„Ott van!” – kiáltott Júdás,
És megcsókolta Őt.
Az érte is imádkozó,
Könyörgő térdeplőt.
A katonák durván ragadva
Magukkal vitték
Az ártatlan vezeklőt.
Pilátus „mosta kezét”,
Ítélkezett: „Feszítsétek!”
Ő, nem hallván, csak
Az üvöltő tömeget.
„Feszítsd! Feszítsd fel Őt!”
Kiáltotta sok torok, és a
Keresztfán sebektől vérezve
Az Ember haldokolt.

Elsötétült a Nap.
Sötét uralta eget.
A tömeg rémülten
Térdre esett.
Gonosz lelküket elhagyta
Remény, szívükben
Kialudt a fény.
Harmadnap megtörtént
A csoda…
Sírboltban emlékét őrizte
Gyolcsruha
Lepel, mi testét övezte. Mert
Ő Mennybe szállt
Atyját köszöntve,
Könyörögve értünk
Örökre.

Azon a napon
Virágba borultak a fák.
Részegítő illatot lehelt
Az olajág.
Az Ember térdre borulva
Imádkozott.
Nem tudták, nem hitték,
Isten fia volt!