Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Papp Irén

Nagymamám pogácsaszaggatója

Az én drága nagymamám már abban a korban is, amikor ő élt, megválogatta az ételek minőségét. Ugyanis nem mindent evett meg, de ami a kertjében megtermett, azt igen, mert azokat ő nevelte. Zöldségfélék, gyümölcsök, volt ott minden, amit felhasznált a konyhában. S a sok csirke, kacsa – disznóhúst csak disznóvágás alkalmából fogyasztott. Reggelire zsendicét evett, azért én mentem el. A tanya elején laktak Tóthék, akik sok bárányt neveltek, s a zsendice báránytejből lett hevítve. Úgy emlékszem, nagyon finom reggeli és esti ennivaló, szinte csemege, egy-egy pogácsával kiváló tejtermék.

A nagymamám fia körzeti orvos volt a faluban, de a nagyi soha nem kért tőle tanácsot, hogy mit lehet enni az  ő korában. Igaz, beteg sohasem volt, úgy halt meg, hogy egyszerűen csak elaludt. Még este velem társasjátékozott. Nagymamámnak volt egy olyan felfogása, hogy az ember legyen a saját maga orvosa, saját magán tapasztalja meg a gyomrán keresztül, hogy mit ehet, mi jó neki.

Dolgozott egy életen át, hogy a gyermekeit tudja taníttatni. A dorogi dohánybeváltó üzemben volt felírónő. Nekem akkor, mint 14 éves kislánynak elmondta, hogy mit csinál a felírónő, de ezt már elmosta az idő. Soha nem felejtem el, hogy milyen finom krumplis pogácsát sütött, s adott nekem is, hogy vigyem uzsonnára az iskolába egy almával. Hatalmas kertje volt, már abból is megvolt a havi és napi ebédfőzés és gyümölcs.

Amikor én Pestre kerültem, drága nagymamám hirtelen adott egy pár gyakran használható konyhai felszerelést, hogy ne adjak azért már pénzt. Például húsdarálót, lábast, bögrét, kanalat, s nekem adta a pogácsaszaggatóját is, modván, ez már neki úgysem kell. A pogácsaszaggató még mindig megvan, meg is lesz, míg élek. Így rágondolok a nagyira, és jobban sikerül a pogácsa.

Életem során négyszer költözködtem lakásról házra, de a pogácsaszaggató máig megvan, azt csomagoltam be először, hogy el ne hagyjam. Amikor sütök krumplis pogácsát, mindig elmondom az unokámnak: Amanda, ez a pogácsaszaggató egy örökös hagyomány, ezt soha el ne dobd, s akkor elmesélem neki a történetet, amit ő hallott sokszor tőlem. Már kívülről tudja, aztán jót nevetünk.

Hát bizony, ez a pogácsaszaggató megvan talán 200 éves is, ha nem több. Elnyűhetetlen. Egyszer Laci fiam hozott egy másik pogácsaszaggatót, de az nagyon hamar szétment. De ez, amit örököltem az én nagymamámtól, örökké élni fog, kiszolgálja még a dédunokámat is.

Mostanában úgy hallom és tapasztalom is, hogy sokan visszatérnek a hagyományokhoz, cserépkályhát építtetnek, fával, szénnel fűtenek, vaslábasban, bográcsban főznek. Hát akkor én miért válnék meg a pogácsaszaggatómtól?! Hiszen ez most „aranyat érő” használati tárgy!

„Muzeális érték.”


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©