Általad létezik a
magyar.
Téged dicsőít itt minden szó.
Bizonyítja a történelem;
Érted élni és halni is jó.
Soha nem merült fel a kétely,
Mikor érted harcolni
kellett.
Mindig ott állt az elszánt hős nép
Fényes büszke lobogód mellett.
Ma kissé talán más az idő.
Messzi nyelven jön a haladás.
Aki lépést akar tartani,
Annak kebleden nincs maradás.
De aki jár idegen helyen,
Távoli népek nyelvén beszél,
Könnycsepp szökik szemébe akkor,
Ha magyar szót fú felé a szél.
Mások gonosz célra használnak.
Végzést, ármányt, bűnt rónak
véled.
Trágár fullánkjaiddal szúrnak,
És nem tartanak becsben téged.
Másképpen ejti hangod palóc,
A Nyírség, Szeged, vagy Vas népe.
A tájszólás cifra mentédnek
Virága, büszkesége, éke.
Rímekbe, versbe szed a költő,
Zenét szerez hozzá a dalnok,
Kitörölhetetlenül őrzik
Léted harsogó lelkes hangok.
Van, ahol tiltják a magyar szót,
Sebet vágva emberen s hazán.
Ám, az ilyen helyen óvják csak
Az ősi kultúrát igazán.
Hozhat a sors csalódást, nyomort,
Válságot, vagy népirtó elvet,
Lelkünkben mindig itt hordozzuk
Hű gyermekként a magyar nyelvet.