Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Bodó Csiba Gizella

Beszélni pontosan, szépen…

– Lájkold a Life Networköt a Facebook-on! – mondta a TV reklám. – OK! Este tali! – ment az üzenet a mobilon.

S minden így tökjó – az ifjúság szerint, a hozzáértők szerint, és sokan mások szerint. És a gyerekek lajkolnak, a szüleik is, és SMS-üzenetet váltanak a család  legfontosabb dolgairól e-mailben, SMS-ben, félszavakban, vagy valami elharapott szlengben. Az idősebb generáció jó része pedig sem egyiken, sem másikon nem szeret, vagy nem tud „beszélgetni”!

Mi az a beszélgetés? – kérdezhetné az előbbi generáció, mert azt viszont szinte már ők  nem tudnak. Nem beszélgetnek a gyerekek a szüleikkel, a szülők egymással, férfiak a nőkkel, vagy mit is beszélek. Futtában lezavart néhány mondat, kérdés, amire nem várunk választ, beszélgetés, amihez már nem ülünk le. Elszegényedett szókinccsel kommunikálunk, vagy nem kommunikálunk, hanem nézzük a TV-t, s onnan idézzük a  gyakran idétlen, pongyola beszédet.

Gyermekeink nem tudnak olvasni, nem tudnak fogalmazni, és nem tudnak beszélni! Jó, nem ilyen sarkos a dolog, de lassan efelé közeledik a helyzet, mint a globális felmelegedés. Már a TV-ben, rádióban megszólaló, prominens személyek is rosszul használják például a hol?, ill. a hová? kérdésekre a megfelelő végződéseket. Már minden olyan „belsőséges” (mint egy hentes boltban), amikor bensőséges, meghitt dologról ejtenek szót.

S kétségbeesetten hallgatom, hogy ezek nem nyelvbotlások, hanem a nyelvtan nem ismerete.  Szókincsünk szegényedik, sekélyesen, szürkén fejezzük ki magunkat, szörnyű ragadvány-szövegek burjánzanak azon a nyelven, melyről G. B. Shaw így írt: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” G. B. Shaw tudta ezt. Mi magyarok miért nem használjuk ezt a gyönyörűséges gazdag nyelvet? Mi miért nem ismerjük értékeit?  Talán újra beszélgetni kellene gyermekeinkkel emlékeinkről, életünkről, beszéltetni őket céljaikról, vágyaikról, terveikről. Beszélgetni a fiúnak és a lánynak érzéseikről, kételyeikről, örömeikről, félelmeikről. Beszélgetni idős szüleinkkel gondolataikról, ta-pasztalataikról, amíg közöttünk vannak!

És meghallgatni persze azt, aki beszél hozzánk! Beszélgetni egy tea mellett, egy pohár bor mellett, családi körben, rokoni körben, baráti körben.

Nem vagyok sem TV-, sem számítógép-, sem információ ellenes, magam is használom őket, gyakran túl sokat is.  Ez a kor erről szól. Csak nézzünk néha át a ló másik oldalára, mielőtt átesünk. A technikai adottságok  mellett talán egy kis párbeszéd is  jót tenne mindenkinek s minden társas  kapcsolatnak; családi, szerelmi, generációs, politikai-, vagy köz-életünknek egyaránt javára szolgálhatna!

Kezdetben volt a hang. Jelekkel, képekkel kommunikált az ősember, majd beszélni kezdett. Olyan ez, mint amikor egy anyaméhből dobban a hang, majd megszületik a gyermek, aki mosolyog, sír, keze-lába jár, hangot ad, örül neki, majd kimondja az első szót.  Szót szó követ, és ő beszél örömmel, szülei boldogságára.

Az kellene, hogy  – mint a gyermek – felfedezzük, milyen jó megosztani örömeinket, gondjainkat, kérdéseinket, kételyeinket másokkal, hozzátartozóinkkal, vagy akik közel állnak hozzánk. A beszélgetés, a kommunikáció elrendezhet régi vélt, vagy valós sérelmeket. Félreértéseket állíthat meg burjánzásában, vagy száríthat el véglegesen, melynek már a gyökerei is régen elkorhadtak.

Párbeszéd szükséges, hogy több évtizedes, netán több évszázados fájdalmakat hozzunk felszínre, rendezzünk el. Előítélet mentes, indulatoktól mentes kommunikációra van szükség, hogy folytatni tudjunk kapcsolatot, életet. Az élet továbbmegy, s mi ott maradunk visszafojtott, ki  nem mondott sérelmeinkkel, melyek betegre rágják bensőnket.

Kommunikálni kell emberi nyelven.  Higgyétek el, TÖKJÓ!

Az embernek megadatott ez a csodálatos dolog, a beszéd képessége. Éljünk vele!

Jó úton vagyunk. Remek dolgok vannak kialakulóban, melyek már lehet, léteztek, de most erőteljesebben mutatják magukat; pl. különböző közösségek kialakulása; irodalmi klubok, motoros társaságok, újra reneszánszát élő zarándoklatok, utazások, baba-mama klubok, sport és idősek klubjai jönnek létre. Mintha hiányozna a társas-élet és az ehhez hozzátartozó jó beszélgetések. Társas lények vagyunk. Nem önös a létünk.

Ellentmondásnak tűnhet – sokat és hangosan beszélünk!  Ez nem jelenti a jó kommunikációt.  Nem a mennyiség és nem a hangerő a meghatározó!

Helyezzük hát a hangsúlyt a minőségre:  tisztaságra, őszinteségre; beszélni „csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!”

Úgy érdemes!


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©