Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

B. Faragó Aranka

Hadi árvák

Férjem, Baktai Faragó József (költő) dédelgetett álma volt, hogy egy kisregényben megírja nem mindennapi gyerekkorát. Több füzetet is teleírt, aláhúzott részeket, de az egész csak nyersanyagként maradt meg. Hogy regénnyé formálódjon, a sors közbeszólt. Ebből az anyagból és a beszélgetésekből próbáltam összeállítani egy novellát, hogy fennmaradjon kezdeti éveinek emléke.

*

Hadi árvák. Ezek voltunk mi, hadi árvák, a háború ártatlan gyermekáldozatai, kik elvesztettek szülőt, nagyszülőt, otthont, és gyökértelenül vergődtünk árvaházról árvaházra. Meglopta gyermekkorunk édes álmait a kegyetlen politika.

Míg egyszercsak betoppant értünk egy egyszerű parasztházaspár, és vitt minket haza, dévaványai otthonába, a szegénységbe, a nélkülözésbe, ahol megosztotta vélünk azt a keveset, ami neki jutott.

Szegény, szikföldes hazát kaptunk, hol még a szeretet is kemény volt. Harcolni kellett földdel, természettel, hogy 40 gyereknek meglegyen a napi betevő falat. Be sokszror ment aludni a kenyér, mikor valamelyik gyerek sóvárogva kérte, és felváltva hordtuk a cipőt, az ment benne iskolába, aki soros volt.

Télen kezünkbe frissen sült krumplit kaptunk, aminek mindjárt több haszna is volt: melegítette az úton az iskola felé a kezünket, és verekedni sem tudtunk, mert a jó sült krumplit, amit az osztályba érve megehettünk, nem veszélyeztettük egy kiadós bunyóért sem.

Szobánkat kemence melegítette, melyben hetente sült a nevelőanyám dagasztotta friss kenyér, gyereknek lángos. A hajnal már a tekenő mellett találta, és dagasztotta nekünk az életet, beledagasztva sorsát, szeretetét, vágyait. A macskák a sutban melegedtek télen, és a beteg gerek is ott lett elkülönítve a többitől.

Az istállóban bőgtek a tehenek, melyek elláttak minket friss tejjel, s minden gyerek kapott egy-egy kecskegidát játszani és megtanulni az állattartás fortélyát. Korán megtanultuk a földművelést, a marokszedést, később a vetést, aratást. Nyáron a szekér alatt aludtunk éjjel, hogy ne kelljen a távoli földekről naponta hazamenni.

Belénk nevelték az állattartás felelősségét, az állatok tiszteletét, a velük való jó bánásmódot. És megismertük a gyerekszív kegyetlenségét, is, de sokszor hallottuk, hogy „lelencek”. A csúfolódás, a kirekesztés, az ok nélküli bántás is része volt gyerekkorunknak.

Minket a falu árgus szemekkel figyelt, és ha elkövettünk egy-egy csínyt – és bizony elkövettünk –, akkor a híre előbb ért haza, mint mi, és a kemény büntetés sem maradt el, hol pofonok, hol kukoricára térdepelés formájában. De volt otthonunk, volt család, fészekmeleg és karácsonykor egy vézna kis fenyőfa pár szem szaloncukorral.

A háború véget ért, teltek az évek, és sorra kerültek elő a rokonok, akik vitték az árvát magukhoz, általában már akkor,  mikor keze alatt megtermett a munka.

Végül nevelőszüleink négyünket tudták örökbe fogadni, és ajándékba adták a Faragó nevet, a tisztességet, a munka szeretetét, és hogy meg tudjuk becsülni a kevés jót is, ami adatik.

Mind felnőttünk, családot alapítottunk, és elkerültünk Dévaványáról, de álmom ma is visszavisz gyerekkorom színhelyére, falumba, hol gyerekeskedtem, hol családra találtam, ahol szénaillata volt a levegőnek, és búza között érett az alma.


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©