Azt mondottad: vers. Köszönöm!
Nekem már ez is öröm.
Egyszerűen: nem feladat,
nem keresem a szavakat,
bennem a vers – élő való,
éltető, ha kell – altató,
vers nélkül éj nem múlhat el,
ez a szívemben ünnepel.

Nem történetek, nem mesék,
egy pillanatnyi büszkeség,
egy pillanatnyi vágy, derű,
mint egy fűszál, oly egyszerű.
Nem sokkal több egy semminél,
a ritmus fülembe zenél,
a csend zenéje hallható:
talán még csendebb” volna jó.

Tudom, Kedves, megérted ezt
(bár Részedre talán kereszt…)
De nem keresztút az utunk.
Hová érünk? Hová jutunk?