A mondás szerint: „Jó pap holtig tanul”.
Azt gondolom, ez az emberek túlnyomó
többségére is igaz. A hivatalosan elvégzett
iskolákon – szakiskolák, fõiskolák,
egyetemek, tanfolyamok – kívül sok-sok ismeretlennel
találkozik az ember, azokon vagy átlép, vagy
megpróbálja megérteni, esetleg megtanulni.
(Számomra az egykori kötelezõ verselemzések
oly gyötrõnek tûntek, viszont sok-sok éven
át önszorgalomból foglalkoztam az irodalommal,
vagyis tanultam azt. Ma a legtöbb verset elsõ olvasatra
vagy elsõ hallásra megértem.)
Egy másik mondás: „Segíts magadon,
és Isten is megsegít”. Csak gondoljunk bele, valaha
egy parasztembernek a gépesítés kezdetén
hány szakmát kellett elsajátítani
kezdõ, haladó vagy profi szinten, hiszen ezen
szakmák ismeretétõl függött
tevékenységének eredményessége. Csak
vázlatosan: Állattenyésztés,
kisállattenyésztés,
növénytermesztés, kertészet,
gyümölcstermesztés, növényvédelem,
szõlészet, borászat. Ezen kívül sokan
értettek még az asztalos, a kõmûves, az
ács, a lakatos, a tartósítás, a
fõzés tudománya, a kenyérsütés,
a hentes szakmákhoz. Sikertelen és sikeres
próbálkozások után részlegesen vagy
profi mód megtanulták a szakmák
csínját-bínját, és mintha csak
megérkezne az isteni segítség, ment minden a maga
módján.
Mára már egyre kevesebben maradtak vidéken
is, akik megpróbálják az adott
lehetõséget kihasználni, ezáltal
segíteni önmaguk és családjuk jobb
megélhetését. Mára vidéki
viszonylatban nagyon sok kert van, amelyet nem mûvelnek meg.
Viszont ezekben a kertekben mai árakon sok-sok tízezer
vagy százezer forintnyi terméket lehetne
elõállítani. Ha ezt felhasználják,
életszínvonaluk növeléséhez
járulnak hozzá. Országos szinten az évente
megtermelhetõ zöldség, gyümölcs, bor,
húsáru stb. sok-sok milliárdra rúgna.
Sokan azt mondják, többe kerül megtermelni, mint
amennyiért a boltban meg lehet venni. Egy csomag vetõmag
80–100 forintba kerül, amibõl néhány
ezer forintnyi termék is megterem. Egy gyümölcsfa
800–1500 forint, de pár év múlva, amikor
legalább 10 kilogramm gyümölcsöt terem,
már visszaadta az árát. Ez egyfajta
önsegítés lenne, amit a mára
kétgenerációnyi kiesés is
hátráltat. Az emberek kiestek a hagyományok
folytatásából. Valaha a gyerekek játszva
sajátították el a mezõgazdasági
tevékenységek fortélyait. Mára egyfajta
boldogság-ámítást kapnak
mindenfelõl, amibõl viszont nem lehet megélni.
Ami jó még az önsegítésben, hogy
újabb és újabb ismereteket
sajátíthat el az ember tapasztalat vagy tanulás
útján. Ez a tanulás nem kisebbíti az
embert, hanem inkább értékesebbé teszi mai
pénzre járó világunkban. Nagyon sok
országban nem a szakirányú diploma a
döntõ egy állás
betöltéséhez, sokkal inkább a
rátermettség, a képesség, az
ajánlólevél. Nálunk is vannak olyanok, aki
2–3 diplomával rendelkeznek, és egészen
mást dolgoznak, mint amibõl diplomát szereztek.
Nagyon sokan, akik diplomások és külföldön
vállalnak munkát, igen gyakran megelégszenek
betanított munkával is.
Mondjuk ki, sok diploma vajmi keveset ér
önmagában. Vagy, mert nem tartozik a keresettek
közé vagy, mert éppen csak
köszönõviszonyban van a valósággal.
Kellene hozzá valamiféle gyakorlat, akár a
szakmunkástanulóknak, vagy pl. a tanároknak a
hospitálás, a technikusképzésben az
üzemi gyakorlat. Mindezeknek egy részét
önképzéssel is lehet pótolni. Ne
elégedjünk meg a felszínnel, próbáljuk
magunkat beásni egészen a gyökerek
mélységéig. A legjobb tanintézetek
éppen arról híresek, hogy nemcsak
megtanítanak egy bizonyos ismeret mennyiségre, hanem
megtanítanak tanulni. Arra, hogyan társítsunk
újabb és újabb ismereteket meglévõ
tudásanyagunk mellé.
Mára talán túlságosan is
elkényelmesedtek az emberek. Elhittük a gondoskodó
állam illúzióját, az hittük,
állampolgári jogon mindent megkaphatunk, holott nem
várhatjuk, csak a lehetõséget. A
lehetõséghez még hozzá kell tennünk a
magunk akaratát, a magunk jobbító
szándékát, és akkor feltétlen sokkal
jobb lehet minden. A barkácsáruházak
kínálatában nem véletlenül vannak
egészen kiváló, de olcsó szerszámok.
Ha valakinek van némi hajlama, és eléggé
elszánt, felújíthatja lakásának
jelentõs részét. Ott, ahol lényegesen
jobban keresnek az emberek, a nyugat-európai
térségben, nagyon sokan elvégzik lakásuk
festését, kisebb-nagyobb
felújítását.
A bevezetõben idézett mondat
értelmében tanulnunk kell életünk
végéig. Nagyon sokan tanulunk is, nemcsak azért,
hogy kontrollt tudjunk gyakorolni az örökös
ámítással szemben, de megpróbálunk
új és új feladatokkal megbirkózni. Egy
egyszerû mûveletet, ha elvégzünk, mondjuk egy
ruhafogas felszerelését három tiplivel, csavarral,
belekerül kb. 50–60 forintba. Ha mestert hívunk ki,
akár 2–3000 forint is lehet, ami akár 50-szeres
költség arányt jelent.
Viszont nemcsak a zsebre menõ dolgokban fejleszthetjük
a képességeinket, hanem politikai, gazdasági,
mûvészeti ismereteinket is kellõ szinten
tarthatjuk, hiszen a mai kor kihívásainak csak így
tudunk megfelelni. Ezzel az autodidakta képzéssel
elkerülhetjük, hogy elvakultak legyünk a
politikában, megfelelõ rálátás
birtokában el tudjuk dönteni, mi a legjobb a
pénztárcánknak, vagy képesek leszünk
elválasztani a mûvészeteknél a
búzát az ocsútól. Hiszen eddig sohasem
halmoztak el bennünket ekkora, már-már
Himalája méretû ígéretekkel,
melyeknek túlnyomó többsége
meglehetõsen ingoványos talajon áll. Hiszem, ha
akarom, ez legyen alapelvünk, de ehhez sok mindenben
tájékozottaknak kell lennünk. Mindehhez
kívánok mindenkinek sikeres önfejlesztést.
♣ ♣
♣