„Csiszoltam tengelyt s verset” – 1950-ben, a
költő 23 éves korában írt
költemény nemcsak a II. kötet
címlap-mottója, de egyben Szántai Sándor
életének, életművének igaz kifejezője is. A
kétkötetes, kronológiai sorrendben
összegyűjtött versek könyve valóban Emlékmű, a kétkezi,
fizikai munka és az értelmiségi, szellemi
tevékenység lírai eszközökkel kifejezett
emlékműve. Legyen az
szerszámkészítés, favágás,
kerti munka, vagy társadalmi, politikai,
helytörténészi tevékenység, minderről,
a dolgos munkás élet szentségéről verseiben
hiteles meggyőződéssel vall. Mint ahogy Stancsics Erzsébet, a
könyv szerkesztője az előszóban Balassa Pétert
idézi, Szántai sorait az „értelmes
szenvedély” jellemzi. Ehhez felsorakoztatható az
író, költői tehetség; nehéz, (de
boldog) ifjúkora idején, 1942-ben, tehát 15
évesen már megírta a bármilyen
szempontból elfogadható, bárhol megjelentethető,
fontos „Nyelvében él a nemzet!” c.
versét. Ez, és a háború idején
írt többi vers friss, érzelem gazdag, szinte
népdal-szerű; egyszerűségükben is
tökéletesek. (Zúg a szél, Téli
reggel, Fatolvajok stb.) Már magukon viselik a költő
életművének sajátságait: természet
– otthon – hazaszeretet, a szegények, a
kétkezi munkások iránti
együttérzést, igazságérzetet,
és nem utolsósorban a
formaérzékenységet, a versírás
szakmai ismereteit. Ez – már az említett
gyermek-ifjúkori súlyos körülményeket
figyelembe véve – különösen meglepő;
mindenesetre a magyar klasszikusok, Petőfi, Arany és a
népdalok ismeretére utal.
Kronológiai sorrend feltüntetése jelzi, hogy az
ihlet órái nem egyenletesen jelentkeztek: – 1946-os
év 20 verse a várakozás, a remény, az
ifjúi kitárulkozás, – az 1948-49-es semmi,
1954-ig mindössze öt vers történelmünk
súlyos, lélekölő hatása lehet,
úgyszintén az 1956–65 közötti
szünet. A családalapítás, szerelem boldog,
társadalmi történésektől szinte
független időszaka a termékeny 1955-ös, majd az
ezredvég és az ezt követő évek indián
nyara, pl. az 1998-as év 32 versével; nemcsak a
reneszánsz lovagi udvarló, a természetbe helyezett
kedves, szerelmes verssorok, de a világ
ezerarcúságát visszatükröző,
változatos témafeldolgozás és
felüdülést jelent az olvasó
számára (A meggy, a meggy; Szóvirágok).
Érdemes kitérni a már említett
formaérzékenység, formagazdagság
taglalására: a magyaros, ütemhangsúlyos
verselés számtalan változatával
találkozunk, mint ahogy gazdagon variáltak
versenként (és nem versen belül!), a
rímképletek is. A rímelés nagy
százalékban tökéletes (csak
néha-néha fordul elő nő- és hímrímek
hibás használata, vagy azonos szófajok
rímeltetése.) Érdekes
próbálkozás (három-négy vers) a
kezdőrím, szinte a versjáték
kedvéért, hiszen ez nagyon ritka (számomra nem is
véletlenül; alig erősíti a vers ritmusát).
Szinte Szántaiasan jellegzetes egy-egy versnél a
versszakok utolsó sorának rövid, rím
nélküli lezárása, ami a mondanivaló
hangsúlyos kiemelését hozhatja. Az
időmértékes verselés egyetlen használt
formája nála a szonett. Örvendetes itt is a formai
tökéletesség, a rímképletek
gazdagsága.
Szántainál a szonettírás nem
sznobizmus, nem műhelygyakorlat; a feldolgozott téma szinte
mindenkor szonettformát igényel. A 75 szonett
közül – hogy erősítsem igazmondásomat
– a Halott az
országúton, a
Politikai kavalkád és a Politikai arcképcsarnok
harmadik verse nem tartozik téma szerint a szonettek
holdudvarába, érdekes 4-5 költeménynél
az a változtatás, hogy 14 sor után még egy
sor ráadás; technikailag ezt a terzinák
végén szokás; – a megoldás a
mondanivalót ritmikusan kihangsúlyozza, de így
ezeket nem soroltam a szonettek közé. Nagyon szép
szonett ciklust alkot a kertről szóló 11 vers, és
elindult egy próbálkozás a művészek,
írók megörökítésére is
(2012-es évben).
Jelen századunkban született versek jelentős
része politikai, közéleti
témájú, erősen ostorozó, mondhatni
türelmetlen hangvételű,
többé-kevésbé jogos aggódás a
haza, a nép, az emberiség jövőjéért
(pl. Visszatekintés, Erejét mérte a világ,
Változó gyorsulás.) Itt engedtessék
megjegyeznem, hogy a fiatalok nem mind dologkerülők, a
szobatudósok évszázados tevékenysége
nélkül pedig nem haladt volna előre a tudomány.
Így tetszett a Tudós
állítások záró versszaka:
„Új felfogás, magyarázat / hogyan lett e
földi világ:/ ahogyan teszi a dolgát /az ember s
mond hithű imát!...”
A globális világ társadalmi rendjének
jobbítása – igen, ez a költők,
írók, értelmiségiek feladata.
Szántai Sándor, a Magyar Kultúra Lovagja,
számos kitüntetés birtokosa (Krúdy Gyula
emlékérem, Kláris Nívódíj I.
fokozat stb.) Nyolc verses és négy prózai
kötete jelent meg. Tiszteletbeli elnöke a Csepeli
Tamás Lajos Olvasó Munkás Klubnak (OMK). A Klub 8
év alatt kiadott Tűzőrzők évkönyvébe 70 verse
került be (egyébként több, mint 110
antológiában vett részt.)
Munkás élete, az irodalmi műhely és nem
utolsó sorban feleségével, Stancsics
Erzsébettel egymást erősítő
világszemléleti összhang „adhat alkotó,
fénylő kedvet” (Látod,
II. kötet, 183. old.) még 85 éven túl is
Szántai Sándor számára.
A két kötetes, összesen 438 oldalas könyvet Simon M. Veronika 17
(író, költő, irodalmár) realista
portréfestménye illusztrálja.
A két összefüggő verskötet a Krúdy
Gyula Irodalmi Kör kiadványa. Nyomda: Bíró
Family Nyomda és Könyvkiadó, 2014.
♣ ♣
♣