A szükségletek fogalmával,
mibenlétével rengeteg kutatás és
szakirodalom foglalkozik. A legismertebb máig a Maslow
féle szükségletpiramis: „A piramis
alján az alapszükségletek, a
létfenntartáshoz kapcsolódó
szükségletek helyezkednek el. A létfenntartás
megteremtése magával hozza a biztonsági
szükségletek kialakulását: ez a megszerzett
javak megóvását, védelmét jelenti. A
szociális szükségletek az ember társas
lény mivoltából fakadnak. A szociális
szükséglet kapcsolatteremtési,
összetartozási szükséglet. Ennek
kielégítése érdekében törekszik
jó családi, érdeklődésének,
gondolkodásmódjának megfelelő baráti,
munkahelyi kapcsolatokra. Az ember igyekszik megtalálni
helyét a többiek, a társai között, ebből
fakad az elismerés iránti szükséglete:
igyekszik elfogadtatni magát, elismertetni
egyéniségét, képességét,
rátermettségét. A pirmis csúcsán az
önmegvalósítás szükséglete
áll. Az emberek egy része erős késztetést
érez arra, hogy képességét,
tehetségét maximálisan
kihasználja.”(1)
Általában az alacsonyabb szintű igényeket
előbb kell kielégíteni, mint a magasabb szintűeket. Pl.
ha valakinek nincs ruhája és éhezik, akkor
kevésbé valószínű, hogy az
önmegvalósítás lesz (pl. művészet) a
legfontosabb számára. (Bár láttunk
már hajléktalant szépirodalmat olvasni a parkban.
Hányszor kérdezzük meg tőlük,
igazából mire van, lenne szükségük?)
Általában mindig többet (vagy mást) akarunk.
Sokkal több módja van a magasabb szintű igények
kielégítésének, mint az alacsonyabb
szintűekének. Végül: az ember számára
fontos, hogy érezze: szükség van rá. Minden
ember azt szeretné, ha egyénként kezelnék.
Meg kell adni neki a felelősségvállalás
lehetőségét. (2)
De mi igazán szükséglet, mi
szükséges igazán? Mi lehet valós
szükséglet? Erről általánosságban
nehezebb beszélnünk. „Kinek mi.” Nagy
mértékben függ az egyéntől:
korától, élethelyzetétől,
környezetétől.
Álmodjunk. Mindenki egyformán él
(egyformán szegény), de szükségük lenne
– templomra (vagy szentélyre, minaretre). Ez csak akkor
lesz, ha összeadják a pénzt, erőforrást, ha
tudják. Vagy szükségük lenne gyárra,
gyári termékekre… Ez is csak akkor lesz, ha
összeadják a „rávalót”…
Hacsak valamiféle csoda nem történik, ez egyszerűen
illúzió, ha mindenkinek csak a
legszükségesebb áll rendelkezésére
egész élete során. Lenne fejlődés? Nem
valószínű. Szükséges a fejlődés?
– ez már bizony vitatható. Gondoljunk a
fenntartható fejlődés problémájára.
(Leegyszerűsítve: Afrika is úgy akar élni, mint
Nyugat-Európa, de ma úgy tűnik, ez nem
megvalósítható.)
Évezredekig megvoltunk mobiltelefon nélkül.
És ma? Alapvető szükségleti cikké
vált. Hátterében óriási modern
iparral. Ma már nem merjük azt mondani, hogy nem kell a
mobil, nem kell az internet, nem kell a mosógép…
vagy az eldobható pelenka. Miért is kellene mondjuk
házi „őrlőkő” gabonaőrléshez? –
Afrikában bezzeg sok helyen nagyon is. Az alapvető, valós
szükségletek egy része változik
földrajzilag is, történetileg is. De az alapvetőek
aligha: enni, inni, aludni feltélenül szükséges
az élethez.
Óhatatlanul beugrik József Attila ismert
versének híres két sora: „Ehess, ihass,
ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd
magad!” (Ars poetica) Mert nem elég az alapvető fizikai
szükséglet kielégítése (a piramis
alja). Kell más is, több, szebb, nagyobb,
érdekesebb…
Sokan sokszor mégsem ismerik fel alapvető valós
szükségleteiket. Éhesnek hiszik magukat, holott
inkább csak szomjasak. Szexre gondolnak, holott
néhány jó szóra, gyengédségre
vágynak. Sok-sok pénzre gondolnak, nyugalom és
biztonság után vágyakozva.
És sokan sokszor nem merik, félnek kimondani igazi
vágyaikat, mert úgy érzik, nem kaphatják
meg, vagy kiszolgáltatottá válhatnak, kinevetik,
megvetik őket érte – vagy csak félnek mindettől.
És kielégítetlenek maradnak egyszerű emberi
valós vágyaik, szükségleteik a
kapcsolódásra, szeretetre,
barátságra…
Igen, van, akinek mindig mindenből csak a „legjobb
jár” – hite szerint, még akkor is, ha
igazából nem is kell neki. Mert igazából,
valóságosan nem az a szükséglete.
Kishitűsége helyett nagyobb önbizalomra lenne
szüksége, amit csoda-autótól,
háztól, bármitől remél, saját
fejlődése helyett.
Közismert dolog, hogy a szülők jó szó,
törődés, „minőségi idő” helyett
tárgyi ajándékokat vesznek a gyereknek, aminek
negatív hatása megmutatkozik a mai társadalomban,
és feltehetően a következő generáció is ezt
viszi tovább, mert ezt „tanulta”.
Vagy a gyerek inkább „rosszalkodik”/beteg, hogy
legalább ezért odafigyeljenek rá, törődjenek
vele egy kicsit.
Vagy a nő arra vágyik, hogy elmondhassa mindazt, ami a
szívét nyomja, anélkül, hogy társa
közbevágna, és meg akarná oldani a
problémáit. A férfi viszont
egyáltalán nem beszélni akar: ő elismerést
akar, azt, hogy elfogadják, vagy ha fáradt, egyedül
szeretne maradni egy ideig. (3)
És talán a legbanálisabbnak tűnő
kérdés: mennyi ételre van igazából
szükségünk? Az általános
túlsúlynak elsődleges oka a túl sok bevitt
étel. Mennyi a valós szükséglet
sóból, cukorból?!
Valós szükséglet lehet pl. kinek a jóga,
kinek a futás. Néhány perces reggeli torna
valóban megalapozza aznapra a belső tartást.
Valós szükségletnek gondolom az
öregedés témáját, kortól
függetlenül. (Reméljük, minél több
mai fiatal fog megöregedni!) Az öregedés
„ellenszere” leginkább a mentális
kondíció, a testi kondíció és a
külső. Az „örökké fiatalnak maradni”
illúzió helyett az, hogy mindig jól
érezzük magunkat a bőrünkben.(4)
Kiemelném még az érzelmi
szükségleteket. John Gray ezt mondja: „Hét
alapvető érzelmi szükséglet, illetve
magatartás létezik, amely
nélkülözhetetlen egy igazán szeretetteljes
és érzelmileg támogató kapcsolat
létrehozásához: szeretet, törődés,
megértés, tisztelet, megbecsülés,
elfogadás és bizalom.” (5) Ennél
valóban egyszerűbb (sok) pénzt adni, mondjuk egy
kiadós vásárláshoz a
plázában. A váláshoz azután
már egyenes út vezet.
Források:
(1) Wikipedia
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis)
(2) uott.
(3) John Gray: Mindegyik mást akar. Édesvíz
K., Bp., 1999
(4) Mireille Guiliano: A francia nők nem ráncosodnak.
Athenaeum, Bp., 2014,
(5) John Gray, 200. p.
♣ ♣
♣
