Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Kutasi Horváth Katalin

Őszi lélekkép

Az őszbe vegyülök én is lassan, átszínezi lelkem a lét, mely ilyenkor még mélyebb értelmet tár elém, s egy kis vigaszt csepegtet belém. Tetszetős lesz az engem ölelő táj, ugyanis megszállja mindenféle varázslatos bűbáj, mintha most keverné ki az igazi árnyalatokat a vég, mely egyelőre várat még. Megérteti velem, milyen a nyugodt, halk létezés, mely fölött mindig ott az elmúlás békéje, melynek dala oly végtelenül egyszerű, s mégis nehezen tudja együtt zengeni a széllel az önző, múlékony lény.

A levegő hűvösebb, de az összhatás melengető, hisz narancsligeteket, aranyló búzatáblákat, repceföldeket, napraforgó-táblákat, vöröslő serkeneteket és alkonyatokat idéz meg az ősz piktora, s ihletett, kísérletező jókedvében királyi bőkezűséggel adományoz bölcsességet, reményt, majd egyenrangúként trónjához emel, kikéri véleményem, megosztja velem félelmeit, bizonytalan érzéseit, s gyarló emberként kíváncsian meghallgatja az én sóhajaimat is.

Tudja, hogy elveszíti majd pompás ruházatát, uralkodói palástját, mégis felölt, felpróbál mindent, átlényegül, kacéran, boldogan mutogatja magát a szemlélődőnek, legyen az egy kis patak, egy madárka, egy bodor felhőcske, vagy egy arra tévelyedő vándor. Saját példájával arra biztat, hogy tárjuk fel rejtett kincseinket, mutassuk meg néha – ha megkésve is –, hogy amúgy szerény lényünk milyen színpompás, drága értékeket rejt, mert aztán kíméletlenül eljön a végső csend, a trónfosztás, a fájdalmas lombhullás, s lehet dermedten az ég felé nyújtózni, míg a tél dere nemcsak megüti, hanem örökre be is fagyasztja őszülő halántékunk alatt az eret. Nincs több lüktetés, nincs több vágy.

A természet örökké megújulhat, ha csak nem akadályozzuk meg ebben. A szerencsés, nyitott ember hányszor megtapasztalhatja körforgását! A mi mókuskerekünk azonban egyre kopik, elhasználódik. Bármily színesre festjük is perpetuum mobilének hitt szerkentyűnket, minél türelmetlenebbül hajtjuk, annál hamarabb darabjaira hullik! Ne romboljuk külső és belső világunkat! Ne lehetetlenítsük el a fák életét, hisz létünket mintázzák és szolgálják, a szépségre, a sokszínűségre, a változásra, a hasznosságra emlékeztetnek. Példát mutatnak a törekvésre, az állandóság vágyára, a suttogó szelídségre, a szenvedélyesebb vágyak kinyilatkoztatására, az erőtől duzzadó tettekre, az elgyengülésre. Figyelmeztetnek sebezhetőségünkre, törékenységünkre, s megtanítanak arra is, hogy bár kiszáradhatunk, nagyon sokáig képesek vagyunk talpon maradni.

Leveleket kavar fel a szél, gondolatörvényeket idézhet elő a lény, zörren az avar a lábunk alatt. Egyre jobban megfosztva az erdő, vár a Léthe, a színkavalkád csak átmeneti béke… Rozsda marja a levelet, ne idézd a régi, kiüresedett teleket! A mostani is csak közelít, a Sors tán egyenlít! A szőlő is ontja még levét, ne vedd el a halandó kedvét!

Verlaine-nek maradjon a monoton bú, s bár mindannyiunk fölött a Radnóti által megjelenített förtelmes halál fú, azért nyílnak még az őszi kikericsek, s muszáj, hogy minderre reménykedve tekintsek. Aki nem éli át, milyen szép az ősz, annak a tavasz is csak mondvacsinált hős, a dióverés csak megszokás, s ha hullva pereg a fa levele, nem tud mit kezdeni vele. Szomorúan tartalékra állva várja végét, nem ízleli, csak lenyeli eleségét. A hervadó lombnak fájdalmas szépségét nem, csak hiányát érzi, enyhet adó árnyát keresgéli, elfordul a szárnyaszegett galambtól, majd békétlenül távozik a világból.

Oly szépen vérszínezi a venyigéket Kosztolányi! Ha megcsípi az első őszi fagy a csipkebogyót, elnyeri jellegzetes ízét, s betölti küldetését. A szellővel átjár az Őszikék varázsa, Arany sóhajtása…

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©