Anyám nagyon jól tudott sütni, főzni.
Megtalálta mindig a módját, hogyan lehet egy-egy
tésztát, süteményt, levest, főzeléket
a legjobban elkészíteni. Tudta, mennyi minden kell a
különböző ételekbe. Kukoricából
még sört is tudott készíteni. Befőttjei,
savanyúságai a faluban híresek voltak.
Ezerkilencszáznegyvennégy november
végén történt, amikor a németek be
voltak szállásolva a házunkba, hogy a szorgos
asszony rétes készítéséhez
készült. A tészta az asztalon pihent, és ő
kezdte azt széthúzogatni finoman, könnyedén,
aprólékosan, gondosan, ahogy a tésztával
bánni kell, míg csak nem kúszik vékonyan az
asztal szélén.
Ekkor jött Artur, a német katona, aki nagy
csodálkozással figyelte a műveletet. Anyám, ahogy
észrevette, kezdte neki magyarázni, hogy mi lesz belőle,
és délután, ha újra visszajön,
megkínálja a finomságból.
Artur nehezen megértette, és jelezte, hogy majd
visszajön.
A túrós, mákos, káposztás
rétes természetesen délutánra
elkészült. Mikor a katona visszajött,
ínycsiklandozó illat uralta az egész házat.
Bejárta a konyhán kívül a szobákat
és a verandát is. Mondhatni lehetett, hogy a harcos
orránál vezetve érkezett a konyhába, ahol
hatalmas tálakon az asztalon mosolygott rá a finoman
szeletelt különböző rétes.
Arturnak villogtak a szemei.
Mikor megkínálták, remegő kézzel vett
belőle.
A kóstolás után egyik kezét
égre emelve kiabálta, gut, gut!
Apám, anyám és az egész család
mosolygott a jeleneten. Odakinn a november végi hideg
szél hulláma ölelgette a terasz oszlopait. Odabenn,
a meleg lakásban meghitt barátságos
légkör uralkodott.
Artur még tíz napot lakott nálunk.
Aztán jött a front, el kellett mennie. Bánatosan,
könnyes szemmel búcsúzott. Nem tudtuk, hová,
merre tűnt.
Mikor vége lett a nagy csatazajnak, valamennyire csendes
lett a feldúlt, szétlőtt, lebombázott
környék, apám
kíváncsiságból kimerészkedett a
faluvégi lövészárkok felé.
Csodák csodája, az egyik lövészárok
szélén felfedezte Arturt, aki kezét az
égnek emelve, mintha segítséget kért volna.
Arca véres volt, egész teste megfagyott. Szegény
ember, az utolsó pillanatban is az éghez
fohászkodott.
Hazatérve, apám szomorúan mesélte el,
mit látott.
Anyámnak Artúrról a rétes jutott
eszébe, hogy felemelt kézzel mennyire tudott
örülni.
♣ ♣
♣
