A hetven verset
magába foglaló kötet a költõnõ
életének jeles idõpontjában, 70.
születésnapján jelent meg, az alkotó
önnön szellemi életrajzaként. Ez a
válogatás két emberöltõnyi idõ
költõi munkásságának
summáját jelenti. Az írás logikája
úgy hozta, hogy az összefoglalás, az alkotói
lét viszonylag átfogó tablója
elkészüljön. Ez az összefoglalás
különleges formában történik: Losonczi Léna eddigi
élete fõ útvonalát járja be, tekinti
át. Ez az idõszak szinte szimmetrikus
határkövek közé ékelõdik:
úgy is, mint pályatörténet, úgy is,
mint történelem.
A következõkben nem a teljességre törve,
hanem csak nagy vonalakban, lényeges árnyalatok
mellõzésével ismertetem a versekbõl
kisugárzó költõi szemlélet
lényegét. Csupán néhány
olvasói élményt, kínálkozó
tanulságot ragadok ki az élmények és
tanulságok sorából.
Losonczi Léna erõs egyéniség, aki
minden témához a maga módján
közelít. Számot vet a valósággal, nem
éri be panasszal, hadakozik a veszedelmekkel, harcol az
emberért: „Én
írok, harcolok. / Úgy harcolok írásjellel,
szavakkal, / gondolattal, és kettõsponttal, / ahogy
Tõled tanultam.” (Reményik Sándor
emlékére)
Nem reked meg a lapos igazságok szintjén, sok
leleménnyel tud írni. Verseit a gondolatiság, a
tartalmasság jellemzi: „vagyok
a fény vagyok az árnyék / vagyok tér-
és idõhatár még / vagyok a látszat
és a lényeg / vagyok az anyag és a lélek”
(Vagyok…)
Számos versében magát a hitet
állítja a figyelem középpontjába,
hitelvi normák és szempontok
kinyilvánításával. Ez az alapanyag
határozza meg a könyv alaphangját,
atmoszféráját. Ebbõl kiderül, hogy nem
akármilyen folytonosság továbbvitelét
kívánja: „Sarjadt
hitemmel kiabáltam / néha Feléd, s a lelkem /
mélyén szavadra vártam.” (Eddig
jutottam). „Uram,
éreztem szóltál hozzám, / így
szólítottál: gyermekem!”
(Köszönöm, Uram!) Utal a bennünk élõ,
ugrásra kész ördögre is, rosszabbik
énünkre, melynek a legkisebb alkalom elegendõ, hogy
felszínre jöjjön: „Óh, Mózes,
jöjj, ím lásd az aranyborjút, / s zúzd
szét dühödten sok bálványomat”.
(Mózes)
Felelõsségérzete a haza, a magyarság
megtartására ugyanegy nyugtalanságból
ugyanegy lelkiismeretbõl fakad. Ezt egyfajta belsõ
élményanyag kisugárzásából
érzékelhetjük: „Egy nemzet vár
Húsvét-reggelre, / hogy új hajnal virradó
fénye / ragyogjon a barlangi mélybe / És elhozza
az Életet…” (Nagyszombat). „Adj békét e népnek /
jaj óvd e nemzetet / s a szívekbe Uram / adjál
szeretetet”. (Fohász).
Hazagondol, emlékezik, emlékek szálait fonja
egybe. Útra indul az öröm és bánat,
vigasztalás és szomorúság
vándorbotjával: „A
Kraszna-Szamos szögletébe / hálával telve
essek térdre / elõtted én Szamosszegem”.
(Szülõfalum) „Lelkembõl
csordul / az õszi sötétben / Hûtlen
hûségem: / Szeretlek Szalka!”
(Vallomás városomnak). „Indulnék. / Óh, hol a
pásztor-csillag? / Indulnék. / Úgy riaszt a
rengeteg.” (Indulnék) A valóság, az
álom, az ábrándozás, az emlékek
és tervezgetések szintetikus világában
csodák varázsára vár: „Nem nyílt meg elõtted /
semmi varázsszóra, / repedésébõl
folyt / koldus-könny folyója.”
(Önvallomás).
Még folytathatnám a sort a léttõl
búcsúzó versekbõl vett idézetekkel
is, de nem folytatom. Nem, mert a könyvbe zárt
idõszakot talán nem is az évek
számán, vagy pusztán a torlódó
eseményeken mérhetjük. A folyamatnak, melyre a
könyv címe céloz, más ad rejtett, de
állandóan érezhetõ
feszültséget: a személyes érdekeltség
felfokozott izgalma. Ezért bízunk abban, hogy
költõnk nemcsak vissza, de elõre is tekint,
és korábbi tapasztalatai, törekvései,
eredményei teljes birtokában folytatja eddigi
munkásságát.
A könyv a Mátészalkai
Mûvészetbarát Egyesület
kiadásában jelent meg 2013-ban, 116 oldalon. Az
illusztrációk Szöllösi
Lajos grafikusmûvész munkái.
♣ ♣
♣
